A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-03-25 / 13. szám

A tanító néni sztármenye mi A sztárokhoz nem könnyű közelkerülni. Nem azért, mert izzó tehetségükben perzselnek, vagy mert messze vannak, mint égi erede­tijük, hanem mert nagyon elfoglaltak. Nekem sem sikerült eddig elérnem a Kaszás—Esze­­nyi házaspárt. Véletlenül azonban megtud­tam, hogy szinte szomszédok vagyunk az egyik fél szüleivel, Kaszás Jánosékkal. Margitka tanító néni sok-sok tanítványa közül mégis talán egyre legbüszkébb, és egy­szersmind talán ö okozza neki még ma is a legtöbb szorongást, a fia Kaszás Attila színművész, aki arról híres, hogy a legve­szélyesebb jelenetekben is a saját bőrét viszi a vásárra. És ennek biztos egyetlen édesanya sem örülne. Persze az ilyen apró ürömök mellett van ok az örömre is, de erről és sok minden másról beszéljen Margitka tanító néni. — Az olyan asszonyoknak, akik az édesanyák mindennapi életét élik, talán nem adódik lépten-nyomon annyi öröm az élet­ben, mint mondjuk nekünk a bemutatókon vagy a sikeres előadásokon. Ugyanakkor ennek megvan a hátránya is, mert ez a pálya buktatókkal is jár. — Ha jól emlékszem, Attilának volt az egyik filmben egy jelenete, amikor autóval együtt a Dunába zuhant. Nem féltette? — De igen, hogyne féltettem volna, mikor elmondta, hogy ebben éppen az lesz az érdekes, hogy a zuhanás közben nem dublőr játszik. Nem is mondta meg, hogy melyik napon készítették a felvételt, mert én nem akartam tudni. — Ha előre tudja, hogy ilyen veszélyes jelenetek is vannak a filmben, nem próbálja meg lebeszélni a feladatról? — Az igazság az, hogy nem is nagyon van rá idő és alkalom, hogy lebeszéljem, mert elég ritkán találkozunk. Általában mi me­gyünk hozzájuk Budapestre, mert amikor beindul a színházi szezon, ők már nem tudnak jönni. Napközben a felújító és az új darabok próbái foglalják le őket, este meg az előadások. — Megkérem, hogy mutassa be a családot. — Két gyermekünk van. A lányunk Pozsony­ban él a férjével és két gyermekével. Attila felesége Eszenyi Enikő, ők is mindketten rendkívül elfoglaltak, így gyerekük még nincs, de már nagyon várjuk a férjemmel együtt, hogy újabb unokával bővüljön a család, amely eddig nyolctagú. Mi rendsze­resen látogatjuk a gyerekeket, a férjem most is Pozsonyban van. — Beszélne a menyéről is, aki nem kevésbé híres? — Enikő Debrecenből származik, szülei hozzánk hasonlóan nyugdíjasok. Még abban is hasonlítunk, hogy mi a férjemmel mind­ketten tanítók voltunk, én még most is tanítok, és Enikő édesanyja is tanítónő. Gyakran összejárunk nyaralni, a karácsonyt is rendszeresen együtt töltjük, és bőven van téma. Velük is és Enikővel is nagyon jó a viszonyunk, mert ő nemcsak nagyszerű színésznő, hanem nagyszerű ember is. Melegszívű, szereti a családot. — Milyen gyerek volt Attila? Izgága, más, mint a többi? — Nem mondhatnám, nem volt rajta semmi különös. Éppolyan gyerek volt, mint a többi. — Kitől örökölte a tehetségét? — A férjem a Csemadok színkörében játszott, amíg Farkasdon éltünk. Elég szép sikerrel rendezgetett is. Én ott inkább másodhegedűs voltam, míg itt Komáromban 1969-ben a Béke utcai iskolában sikerült megalakítanom egy kórust. — Ön szerint Attila mikor határozta el magát erre a pályára? ' — Én azt hiszem, hogy a költészethez való ragaszkodása és vonzalma már kicsi gye­rekkorban is érezhető volt. Már az óvodában is szeretett szerepelni. Aztán kamaszkorban nagy hatással volt rá a helyi színház. Nagyon szerette az állatokat, és volt egy olyan álma, hogy erdész lesz, de aztán mikor belátta, hogy erről le kell mondania, egyre erősebben vonzódott a színi pálya felé. Itt járt gimná­ziumba, de már Selmecen érettségizett. A humán tárgyakat szerette, de a reál tárgyak­kal mindig gondja volt. Ha jól emlékszem, például matematikából négyest hozott haza. — A színészek között elég gyakori, hogy nem tanulnak valami jól. — Sajnos Attila is sokat szenvedett az alapiskolában meg a középiskolában a matematikával meg a fizikával. Szerencsére a főiskolán már nem volt gondja. Az első körben Pozsonyban felvételizett, egy hétig az egész család felvételi vizsga anyagából végszavazott, de elsőre fel is vették. Már másodikos kora óta statisztált. — Örültek neki, hogy színész lesz? — A mi álmunk szerint inkább zenésznek kellett volna lennie, mert ha egy zenész beül egy zenekarba, éppen úgy megvaló­síthatja önmagát, mégsincs kitéve annyi inzultusnak meg veszélynek, nincs annyira reflektorfényben, ahol óriásiakat lehet bukni. A zenekarban ahogy mondani szokták, inkább a karmester viszi el a balhét. — Melyik előadás tetszett Önnek eddig, amelyben Attila is játszott? Az álompáros — A Padlást eddig négyszer láttam a Vígszínházban, és nagyon tetszett. Hozzá kell tennem, hogy a komáromiak előadásá­ban is láttam kétszer, és az is nagyon jó. Eddig még mindig találtam benne valami újat, amit addig nem fedeztem fel. Aztán mindkét társulattal többször láttam a Csókos asszonyt is. — Egy picit visszakanyarodnék az eredeti gondolatomhoz. Örült neki, mikor megtudta, hogy a menye színésznő lesz? — Nagyon örültem, mert főleg ezen a pályán egy kívülálló nem lát bele annyira a színház belső\problémáiba, belső életébe, nem fogadja szívesen, ha valaki éjfél után vagy hajnalban jár haza. Egy civil esetleg mindenfélét föltételez, aki viszont ugyanab­ban a körben él és mozog, ezt sokkal jobban belátja és tolerálja... BEKE ISTVÁN JMMHr mpf VMM HÜ Karácsonykor együtt a család: Attila, Esze­­nyiék, Kaszásék, Enikő nagyija és az öccse

Next

/
Oldalképek
Tartalom