A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-07 / 2. szám
FIGYELŐ is éppen olyan név, mint akármely más. A vegyesházasságokka.1 kapcsolatban már megosztottabbak voltak a válaszok. Míg a megkérdezettek 58,4 százaléka szerint jobb az egyetértés a házastársak között, ha mind a ketten egy nemzetiségűek, 23,8 százalék azt állítja, hogy ez legyengíti az adott nemzetet. 16,5 százaléknak az a vélaménye, hogy a vegyesházasságok nem károsak a nemzet számára. Tanulságos eredményekre jutottunk a törtéiiettudat vizsgálatánál. A megkérdezetteknek kb. fele azt állítja, hogy történelmünk inkább dicsőséges, míg a másik fele szerint inkább tragikus. Azok akik úgy gondolják, hogy történelmünk dicsőséges, ennek okát főleg a nemzet kitartásában látják, kisebb része a fejlettségben és erőben. A "tragikumra hajlók" az okokat a balsorsban és balszerencsében, ellenséges túlerőben, összeesküvésben és árulásban látják. Az identitástudat szerves része a küldetés- vagy hivatástudat. A magyarság egy ezredéven keresztül a Kelet és Nyugat közötti közvetítésben látta a maga sajátos szerepét. A nemzet földarabolása azonban szükségessé tette a kisebbségi sorsban élő közösségek küldetésének a megfogalmazását is. így jutottunkéi a "híd" vagy "összekötő kapocs" szerepéhez, melynek alkalmazására főleg a hatvanas és hetvenes években voltak próbálkozások. Az 1989 utáni politikai változások azonban sokakban kérdésessé tették ennek a szerepnek a további életképességét. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a vizsgálat során sokan nem adtak semmiféle választ arra a kérdésre, hogy mi a küldetésünk. Voltak olyan válaszadók is, akik azt állítják, hogy a határonkívüli magyarság különböző polikikai célokra van felhasználva. Arra a kérdésre, hogy a magyarságtudat ápolásában kinek kell, hogy legyen a legnagyobb szerepe és feledata, 22,7 százalék ezt a szerepet a családnak ítéli, 8,6 % az iskolának, nagyon kevesen számolnak az egyház szerepével, de legtöbbjük (67 %) azt állítja, hogy a magyarságtudatot csak mindegyik intézmény együttvéve tudja hatásosan ápolni. A faluban szerintük azonban ezt a szerpet valós formában főleg a család (szülők) tölti be — 43,4 százalék, illetve az egyes intézmények együttesen — 34,5 százalék. Csak nagyon kis töredék ítéli ezt a szerepet az iskolának és az egyháznak, ami valószínűleg azt a tényt tükrözi, hogy évtizedek óta csak alsó tagozatú iskola működik a faluban, illetve nincs önálló plébániája, hanem a szomszéd, szlovák lakosú falu plébániájához volt csatolva. Természetesen ezekből az adatokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ez csak abban az esetben lesz lehetséges, ha hasonló eredményeket kapunk az időközben már végefelé járó további vizsgálatoknál is. Azonban már most bátran kimondhatjuk, hogy a vizsgált csoportok identitástudatának érzelmi oldala az átlagon felül ki van fejlődve, erősen kötődnek a nemzeti értékekhez, hagyományokhoz és ami ugyancsak sokatmondó — a más nemzetiségű lakosokkal szembeni intolerancia szintje teljesen elhanyagolható. CSÁMPAI OTTÓ "Nem csalódtunk" a szlovák kormányzatban. Az Európa Tanácsba történő felvételünk után is azt teszi, amire számíthattunk. A tanács elvárásait "Nesze semmi, fogd meg jól!" alapon, szemfényvesztő módon, látszatmegoldásokkal igyekszik kijátszani. Egyetlen vitás kérdésben sem sikerült előrelépnünk. Még a részünkről oly kedvezően fogadott parlamenti határozat a személynevek használatáról sem lépett hatályba az ismert okok miatt. Pedagógusképzésünk területén egyenesen visszalépés következett be az elmúlt időszakhoz viszonyítva. Magyar nyelvű iskoláink felett továbbra is Damoklész kardjaként függ a kormányzat által nagy igyekezettel szorgalmazott ún. alternatív oktatás veszélye. A szlovák kormány még mindig a nemzetállam fogalmában gondolkodik. Ékesen bizonyítja ezt a részünkről elhangzó autonómia vagy önigazgatás kérelmét követően minden esetben ránk zúduló rágalomhalmaz. A hatalom erre igen arrogánsán reagál, az ország integritása elleni törekvésnek minősíti az ilyen igényt, és bőkezűen osztogatja a szeparatista, revizionista, irredenta jelzőket. Annyira távol áll tőle a kisebbségi kérdés átfogó rendezése az önigazgatás (autonómia) alapján, hogy e fogalmakat különféle manipulációkkal és hangulatkeltéssel igyekszik a gyűlölködés céltáblájává tenni. A hivatalos álláspont merevségét bizonyítja a belügyminisztériumnak a helységnevek nem szlovák megnevezéséről és használatáról szóló törvénytervezete. E tervezet megalázó és teljességgel elfogadhatatlan a kisebbségek számára. Porhintés ez a közvélemény szemébe! Szó sincs itt a különböző nyelvek egyenrangú használatáról a települések megnevezésénél. Botrányos, éldapba illő törvényjavaslat ez, melyet csak elvtelen behódolás árán fogadhatnánk el. Pedig a helységnevek ügye a kevésbé jelentős nemzetiségi problémák közé sorolható. Milyen hozzáállást várhatunk akkor az állam részéről a nagyobb horderejű kérdések rendezése során? Aligha számíthatunk több megértésre. A Meóíar kormányzat "áldásos" tevékenységének következményeként jelentős mértékben csökkent az államigazgatás különböző szintjein és a diplomáciai szolgálatban a nemzetiségiek részaránya. Különösen kirívó az aránycsökkenés a magyar nemzetiségű alkalmazottak esetében. Az államigazgatás valamennyi szintjén arányszámunknál igen jelentős mértékben kisebb a képviseletünk. A minisztériumokban számarányunk elenyésző 0 százaléktól 2,6 százalékig terjed. (0 % — oktatás és tudományügyi minisztérium, 2,6 % — mezőgazdasági minisztérium). Legmagasabb a részarányunk Kitűnő könyvet tart kezében az az olvasó, aki megvásárolta a két tudós, kutató, gyakorló pedagógus, Bertényi Iván és Gyapay Gábor nemrégen megjelent művét, a Magyarország rövid történetét. A Maecenas Könyvkiadó szerencsés volt, amikor vállalkozott kiadására, hiszen a nagy érdeklődésre való tekintettel már a második kiadás is piacra került. Nem csoda, hogy sokan szeretnék könyvtárukban tudni ezt a rendkívül praktikus, olvasmányos történelemkönyvet, hisz bármely kor, esemény egy pillanat alatt fellelhető benne. Olyan kiadványról van szó, amely az iskolai munkában és az otthoni önképzés során egyaránt hasznosítható. A könyv már külsejével felhívja magára a figyelmet. Címlapján az a Mária Valéria-híd látható, amely egykor Párkányt és Esztergomot öszszekötötte, most azonban már évtizedek óta "elválasztja". Közelebbről is megismerkedvén a könyvvel, állíthatom: a szerzők egyértelműen a legszélesebb nagyközönségnek szánták. a járási és körzeti környezetvédelmi hivatalokban 7,7 százalék. Az adatok önmagukért beszélnek. A totalitárius rendszerben e téren jóval előbbre tartottunk. Jelentős erőfeszítéseket tesz a kormányzat a szlovákiai magyarság megosztására is. Nagy buzgalommal igyekszik elidegeníteni a magyar tömegeket politikai vezetőitől, azt állítván róluk, hogy szélsőséges követeléseikkel ártanak a magyar kisebbség ügyének. Ezekután már csak azt szeretném tudni, melyek azok a "szélsőséges követelések", amelyek minket őshonos, értéktermelő, adózó állampolgárokat a polgári demokrácia alapján nem illetnek meg. Kedves olvasók, gondolják végig, milyen érdekképviselet lenne az, amely kiérdemelné a jelenleg hatalmon lévők elismerését? Őszintén remélem az efféle nemzetiségi képviseletből egyikünk sem kér. Ilyen politikai viszonyok között feltétlenül azonos álláspontra kell jutnunk a sorsdöntő kisebbségi kérdések megoldását illetően. Belső viszályokkal nem gyengíthetjük esélyeinket. Oktatásügyünk helyzetének javítása kétséget kizáróan egyik alapfeltétele identitásunk megőrzésének. Mégis, éppen itt sikerült a kormányzatnak megbontania egységünket. A Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar oktatóira gondolok. Értesüléseim szerint a magyar nyelvű pedagógusképzés megoldását illetően sikerült őket két teljesen ellentétes nézetet valló táborrá osztani. A nyitrai magyar pedagógusközösségnek feltétlenül konszenzusra kell jutnia ebben az ügyben, hogy a siker reményében munkálkodhassunk iskolaügyünk fejlesztésén. Természetesen az egységes fellépésnek érvényesülnie kell szélesebb vonatkozásban is. A szlovákiai magyarság teljes reprezentációja sem lehet megosztott kisebbségpolitikánk stratégiai jelentőségű területein. Ne feledjük, hogy a szlovákiai magyarok egyre inkább apolitikussá válnak. Az egyszerű emberek jelentős hányada megcsömörlött a szlovák politikai szintéren tapasztalható etikátlan, kultúrálatlan, gátlástalan és önző politizálási módtól. A kisebbségi magyart még mindezeken felül különösképpen irritálják a mozgalmaink között tapasztalható villongások, ellenségeskedések, melyek gyakran szegték kedvét a politika iránti érdeklődésének. Okuljunk ezekből a jelenségekből, és vezető politikai képviselőink úgy tevékenykedjenek érdekünkben, hogy kiérdemeljék nemzeti közösségünk elismerését. Mert ez az alapfeltétele annak, hogy a döntő megmérettetésen ne valljunk kudarcot—vagyis hogy az elkövetkező választásokon valamennyien az urnák elé járuljunk. EGYÜD LÁSZLÓ Hadd tegyem hozzá azonnal: különös tekintettel a határon túl éló magyarokra, akiknek magyar történelemből még a legjobb szándékú történelemtanár sem adhatott teljes és objektív történelemképet. A 10 fejezetre osztott könyvben Bertényi feladata volt, hogy a mára 15 milliónyira duzzadt magyarságnak az őshazából induló hosszú útját egészen 1849-ig kövesse, míg az utolsó 150 év tárgyalására a Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója, Gyapay Gábor vállalkozott. Könyvüket időrendi táblázattal — mint a gyors tájékozódás segédeszközével — is ellátták. Ugyanilyen megfontolásokból mellékelték a magyar uralkodók és miniszterelnökök névsorát is. A történelmünk sorsfordulóinak objektív ábrázolására vállalkozó szerzők művüket nem tekintik végérvényesen befejezettnek. Minden hasznos észrevételt, különvéleményt felhasználnak majd a következő kiadásokban, ha azokat az olvasók eljuttatják a kiadóhoz. ZSEBIK ILDIKÓ A HÉT 5 MAGYARORSZÁG RÖVID TÖRTÉNETE Kutyából nem lesz szalonna
