A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-07 / 2. szám
W Évtizedeken át beszéltünk a szocialista családmodellről, a négytagú családról, amelyben ketten (a szülők) keresnek, s ketten (a gyerekek) iskolába járnak, úgymond "készülnek az életre". Az egyéb esetekről, amelyek eltértek a modell szabályaitól, nem volt ildomos beszélnünk. Pedig lassan több volt az ilyen család, mint a "megszabott" négytagú. A statisztikák ugyan rendszeresen beszámoltak a válásokról és azok leggyakoribb okairól, de ezt a tényt elsősorban szociológiai jelenségként kezelték, s nem társadalmi problémaként. Több más okból is kialakultak a nem teljes és atipikus családok, de létezésükkel semmilyen fórum nem foglalkozott komolyan. I. A Blaskó család héttagú Manapság kevés az ilyen ötgyermekes család, leszámítva a roma családokat. Blaskóék legidősebb fia az idén végzi el a szaktanintézetet. Autószerelőnek tanul. Biztos munkahely várja. Ügyességére — vallja. — De valahogy csak kibírom. Viszont az sem igaz, hogy nincs semmi jó az életemben. A gyerekeim sok örömöt nyújtanak nekem. Apjuk rossz példája ellenére nagyon jó, szófogadó gyerekek. Arra nevelem okét, hogy az apjukat mégiscsak tiszteljék, s viselkedését vegyék betegségként. S ha a férjem bánt, a gyerekeim mindig megvédenék. Rájuk, egyébként, sosem emelt kezet. Legalább rájuk nem... II. Pongrác Éva elvált, 13 éves kislányát egyedül neveli Annyira egyedül, hogy volt férje gyermektartást sem fizet. Sok-sok huzavona, pereskedés ellenére sem sikerült elérnie, hogy férjétől anyagi támogatást kapjon. Körülbelül hat éve húzódik a bírósági ügy, közben a férj Csehországba költözött, megnősült, s további két gyermeke van. A fiatalasszony szeretett volna legalább szociális támogatást kérni, de ehhez a bíróságtól kellett volna igazolást kérnie Sek Hyen c/alód van fölfigyelt egy magánvállalkozó, akinél a fiú az iskolai gyakorlatot végzi. A "főnök" megígérte, hogy ha befejezi az iskolát, felveszi a műhelyébe. A másik Blaskógyermek is ugyanabba a szaktanintézetbe jár, mint fivére. A többi három alapiskolás. A Blaskó család nem csak tagjainak számát tekintve atipikus. Van itt egy másik tényező is, amely kiemeli az átlagos családok sorából. Ez pedig a családfő alkoholizálása. Blaskó úr ugyanis rendszeresen lerészegedik, s ezzel alaposan megkeseríti családja életét. Két hónappal ezelőtt elbocsátották a munkahelyen való gyakori alkoholfogyasztás miatt. A nem messzi cementgyárban dolgozott, ahol többször is figyelmeztették (írásban is), hogy ha nem hagyja abba az ivást, elbocsátják. Tekintettel öt kiskorú gyermekére az elbocsátást mindig elodázták, de amikor a munkatársai kerültek veszélybe felelőtlensége és megbízhatatlansága miatt, s arrogáns viselkedése egyre kellemetlenebb lett, munkaadója felmondott neki. Munkanélküli segélyért nem folyamodott, mostanában alkalmi munkákat vállal. Éjszakánként többnyire a vasútállomáson segít az árukirakásnál, napközben pedig alszik. — Nem segítene ebben az esetben az alkoholelvonó-kúra? Vagy éppen a válás? — Kétszer volt már alkoholelvonón — feleli Blaskóné, — de sosem bírta hosszabb ideig alkohol nélkül. S a válás? Ugyan mit segítene? Nem lenne hol laknia, továbbra is egy födél alatt lennénk, s félek, hogy rosszabb lenne vele, mint azelőtt. Lehet-e ennek a 38 éves fiatal, de megkeseredett asszonynak valamilyen reménye a jobb életre? Egyáltalán, van valami öröme az életből? — Senki sem tudja, mennyit szenvedek arról, hogy ügyének tárgyalása folyamatban van. A bíróspg azonban ilyen igazolást nem ad ki. így hát Éva és kislánya egy jövedelemből élnek, amely kettőjükre elosztva éppen megüti a létminimumot. Szociális támogatásra tehát nem jogosult. Pongrác Éva energikus nő, az aprócska, de szép dolgokban leli az élet értelmét. Vajon mit vár az új évtől? — Elsősorban egészséget, aztán elegendő munkalehetőséget és önbizalmat. Ez ugyanis nagyon fontos. Mert ma már a nagy hajszában csak az erősek képesek tartani a tempót. Nagyon fontos, hogy az ember össze ne törjön. Még azt kívánnám, hogy mindig keressek annyit, hogy meg tudjunk belőle élni, ha szerényen is. Voltam már szegény is, a szó szoros értelmében, de mindig sikerült lepleznem. Van még egy kívánságom: hogy kislányommal együtt továbbra is megőrizzük a lelki békét és a szeretetet. Ez mindennél fontosabb. Ha az ember lelkét békesség uralja, mindenre van reménye. III. A Kirschner család is atipikus Az anya özvegy, koxartrózisa miatt rokkant nyugdíjas. Idősebbik leánya születésétől fogva testi fogyatékos. S mivel egyedül már nem képes ellátni, fiatalabbik lánya otthagyta a munkahelyét, s ő gondoskodik róluk. Kétezer korona körüli támogatást kap havonta. Az anya és az idősebbik leány nyugdíja éppen a kosztra elég. A lehető legszerényebben élnek, s mérhetetlen az örömük, ha a helyi hivatal olykor-olykor "meglepi" őket valamilyen egyszeri szociális juttatással. — Eddig még minden évben volt karácsonyfánk — meséli az édesanya —, de az idén nagyon úgy festett, hogy nem lesz. Már bele is törődtünk. December elején felkeresett az unokaöcsém, nővérem egyetlen fia. Erőnek erejével itt hagyott nekünk ötezer koronát. Nem akartuk elfogadni, hisz neki is gondjai vannak, két kisgyereke... De hajthatatlan volt, mi meg egyszeriben "meggazdagodtunk". Hirtelenjében azt se tudtuk, mit vegyünk rajta, hisz annyi minden kellett volna! Végül vettünk egy szép műkarácsonyfát, több mint ezer koronába került, de így biztos, hogy ezentúl mindig lesz karácsonyunk. Lackó unokaöcsémnek köszönhetően meg tudtunk venni néhány fontos dolgot — amíg élünk, áldani fogjuk. IV. Popov úr ukrajnai származású Tizenöt évvel ezelőtt jött Szlovákiába, megismerkedett egy szlovák lánnyal, házasságot kötöttek. Két gyermekük született: Péter és Tamás. Popovné gyakran járt szolgálati útra. Az egyikről nem tért haza, ez, az út számára tragikusan végződött. Útitársai könnyebb sérülésekkel úszták meg a balesetet. Popov úr 7- és 9-éves kisfiával egyedül maradt. Körülbelül egy hónappal a tragédia előtt kapott felmondást a munkahelyén, azon a címen, hogy idegen állampolgár, s elsősorban a hazai dolgozókat kell a munkáltatóknak alkalmazniuk. Nagy csapás érte, de még csak azt sem engedhette meg magának, hogy kétségbe essen. Senkitől sem várhatott segítséget. Felesége szülei idős, beteg emberek. Az ő szülei messze vannak, s nekik sem könnyű az életük. Mivel nem volt itteni állampolgár, állami támogatásra semmiképpen nem számíthatott. Az egyetlen megoldás csak-2 A HÉT
