A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-11 / 11. szám
INTERJÚI A háború a nemzetiségi feszültségek szüleménye (Beszélgetés Matuska Márton vajdasági újságíróval) A bécsi, pozsonyi, illetve brünni és prágai kőrútján — január utolsó napjaiban — Matuska Márton jeles vajdasági újságíró és publicista, az újvidéki Magyar Szó munkatársa, a háború után elkövetett tömeggyilkosságokról beszélt, amelyeket "A megtorlás napjai" című könyvében örökített meg. A Csúrogon, Zsabján és Mozsoron elkövetett gaztettekről a Titó-féle nagy "demokráciában” tilos volt beszélni, igyekeztek is eltussolni az eseményeket, de mindig akadt túlélő, aki kimászott a tömegsírból, és mentette életét. Ám mélyen hallgatott, mivel átélte már a poklok kínjait, és nem akart újra a sír szélén, a puskacsövek előtt állni. Évek múltán a túlélők, a szemtanúk mégis megszólaltak: "Ezerkilencszáznegyvennégyben, október utolsó vasárnapján volt Krisztus király ünnepe. Ezen a napon temették Temerinben a tizenhat éves korában tüdővészben elhunyt Kalmás Piroskát." Hétfőn virradóra összeterelték az embereket és estefelé Újvidék felé hajtották őket. A kiválogatottakat a Nagytemetőbe terelték, "még aznap este megásattak velük egy nagy gödröt, s abba — egyetlen kivétellel — belelövöldözték őket". Brünn kellős közepén, egy ódon (Astoria), patinás szállodában beszélgettem Matuska Mártonnal. Megpróbáltunk a múlttól (1944) és a jelentől is elszakadni, kellemesebb dolgokról társalogni, mint a háború. Ám bármennyire is igyekeztünk eltávolodni a háború okozta súlyos gondoktól, nem sikerült, mivel minden, ami a volt Jugoszlávia területein történik, a háború következménye. Bevezetőként megkérdeztem, járt-e Matuska Márton a volt Csehszlovákiában? — Átutazóban igen, de aztán később Somorján, Dunaszerdahelyen és Pozsonyban is megfordultam. Amennyit látni lehetett a buszból Brünn felé jövet, megállapítottam, hogy nagyon szép vidék: felszántott földek, zöldellő vetések. Ez nálunk nincsen, a földek évek óta bevetetlenek. Soha nem hittem volna, hogy Morvaország szívében magyarokkal találkozom, akiknek megvan a maguk szervezete is. Nagyon kedves emberek, távol szülőföldjüktől ápolják anyanyelvűket. Szerintem, szerte a világon szükséges, hogy a magyarság szervezetekbe tömörüljön, és anyanyelvét gyakorolja, érezze gyökereinek mélységét. — Szerinted a szlovákiai magyar lapok a jugoszláviai eseményekről, állapotokról jól tájékoztatják az olvasókat? — Úgy látom, hogy a szerkesztőségek igyekeznek személyes kapcsolatot tartani a vajdasági szerkesztőségekkel közvetlenül is, például Sinkovics Péter az Új Szót rendszeresen tájékoztatja, de más hetilapokban is jelennek meg összegezések. Ez nagyon fontos dolog, mert a világ magyarságának oda kell figyelnie ezekre a dolgokra. — Könyved, "A megtorlás napjai", ötven esztendővel ezelőtti szörnyűségeket tár az olvasó elé. Elképzelhető-e, hogy hasonló események ismét megtörténjenek a vajdasági magyarsággal? — Elképzelhető, de nem valószínű: azt hiszem, hogy más irányban haladnak most az események. Azoknak a nacionalista, irredenta erőknek, akik kirobbantották a háborút Boszniában, Horvátországban nem céljuk, hogy a Vajdaságban is ilyesféle leszámolások történjenek. Ám elképzelhető, hogy kicsúszik az események menete a kezükből, és akkor a felkorbácsolt erők, a félrevezetett tömegek indulatai felszínre kerülhetnek. — Tehát a vajdasági magyarok ezek szerint nem érzik magukat veszélyeztetett helyzetben? — Nem, ilyen természetű veszélyeztetettség nincs, de a naponta történő ijesztgetések vagy nemzetiségi jogaink minimalizálása, a besorozások, követeléseink komolytalan kezelése és az az állapot, ami mifelénk van, a bizonytalanság, a kilátástalanság mind azzal jár, hogy az ember veszélyeztetett helyzetben érezze magát. Mindezekhez még hozzájárul egy-egy harcoló csapatnak a megjelenése, ami nem véletlen, hiszen szándékosan oda irányítják. A hadseregrendőrség Újvidéken nem tesz ellenük semmit, a rendszer eltűri mindezt, vagy képtelen bármit is tenni ellene... — Utazásod során hallhattad, hogy mifelénk a szlovák politikai mozgalmak a magyar iskolákban az "alternatív" oktatás bevezetését szorgalmazzák. Mi a helyzet a Vajdaságban? — Súlyos helyzetben vannak az iskoláink, mert nálunk magyar iskolák nincsenek, csak magyar tagozatok a szerb iskolák mellett. Az igazgatót Belgrád nevezi ki, tehát függetlenek a helyi érdekektől, és természetesen függetlenek a kisebbségi érdekektől is. Ez a megoldás nem jó, s noha az alkotmányos jogokra hivatkoznak, ám azok már magukban hiányosak, nem szolgálják a mi érdekeinket. Ha a nemzetek közötti megbékélést el akarjuk érni, akkor a többségi nemzetnek el kell ismerni azokat a jogokat, amelyeket a kisebbségek az anyanyelvi oktatással kapcsolatban elvárnak. Elképzelhetetlen, hogy abban az országban, ahol tiltva van, vagy az anyanyelvén nem szerezhet művelődést az ember, jól érezze magát. Száz, százötven évvel ezelőtt ilyen problémák nem voltak, mert mindenki azon a nyelven tanult, amelyen akart. — Mennyire működik nálatok a "százalék-rendszer", vagyis mennyire tartják számon, hogy egy-egy falunak hány százaléka szerb vagy magyar? — Mi a VMDK programjának a százalékrendszert úgy fogalmaztuk meg, hogy azokon a tájakon, ahol a magyarok kisebbségben élnek, szándéknyilatkozattal fejezzék ki, hogy akarják-e a szülők gyermeküket magyar iskolába járatni, vagy sem. Ha a szülők azt mondják, hogy kell, akkor az autonómiai alapból a vajdasági magyarságnak vissza kell juttatni annyit, amennyi jár, vagy kell a magyar iskolára. Ne mondja senki nekünk azt, hogy adott, hiszen a pénzügyi alapba befizettük a részünket adóban... — Hány magyar gimnázium vagy felsőoktatási intézmény működik a Vajdaságban? — Sajnos nincs se magyar gimnázium, se magyar tanítóképző, se önálló magyar iskola. Vannak iskolák, amelyekben folyik még magyar tanítás, ez az igazság. Az iskolák éléről, ahol van magyar tanítás, sorban leváltották az igazgatókat, tehát összevont iskolák léteznek, ahol még vannak magyar tagozatok. Korábban úgy volt, hogy abban az iskolában, ahol magyar tanítás is folyt, lehetőleg magyar igazgatót kértek, aki természetesen tökéletesen tudott szerbül. Most azonban oda jutottunk, hogy például az újvidéki iskolában, ahol magyar volt az igazgató, kihirdették a pályázatot, és mindannak ellenére, hogy valószínűleg rászavaztak, a pályázaton eredménytelenül végzett. — A Szlovák Televízióban egy hazatérő ENSZ katonával, magasrangú szlovák tiszttel folytatott beszélgetésből sok minden kiderült a boszniai, szerbiai, horvátországi háborúval kapcsolatban. A riporter faggatására a lényeget úgy sommázta, hogy a jugoszláviai háború nem más, mint egy jó nagy biznisz (üzlet). Mi erről a véleményed? — Biztos, hogy a fegyvergyárak ebben egy nagy üzletet látnak, minden háborúban akadnak üzletemberek, és nem véletlen, hogy minden megszigorítás ellenére a fegyverek szinte áramlanak a harcoló felekhez. Csak a jó Isten tudja, hogy miféle utakon jut el oda a különböző legmodernebb fegyverek sora. De nem "elsősorban" üzleti ügyek miatt robbant ki ez a háború. Ilyenkor a fegyvergyárak kihasználják az alkalmat, és azok az államok kiáltják a leghangosabban a fegyverszállítási tilalmat, amelyek a legtöbb fegyvert szállítják. A fentiektől függetlenül hangsúlyozom, hogy Jugoszláviában a háborút a felelőtlen politikai vezetés, a naponta uszító nacionalista sajtó robbantotta ki. Ideje volna már befejezni, mert az emberek súlyos, alantas sorsra jutottak. Motesiky Árpád Fotó: Prikler A HÉT 15
