A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-11 / 11. szám
ÉVFORDULÓ )ÓZS€F "Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Lelked nagyságát könnyes Szemekkel bámulom. (Négy nap dörgötl az ágyú...) 1849 nyarán a túlerőben lévő cári seregek ellen csatát vesztett, majd a temesvári ütközetben súlyosan megsebesült. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált. Aleppóban a város kormányzójának nevezték ki, és Amurát pasa néven ismerték. Itt halt meg 1850-ben. A korabeli szemtanúk emlékezése szerint kistermetű, vézna, sebekkel borított ember volt. A csatában mindig elöljárt, és bátorsága magával ragadta katonáit.-dmiért harcoló honvédekkel nem tudjuk megállítani az ellenség áradatát! — Jön valaki! — szólt Guyon Richárd gróf, és látszott rajta, hogy nincsen szándéka a vitába belebonyolódni. — Talán csak dió koppant — mondta nyugtalanul Pulszky, magyarul préselte ki magából a szavakat, megfeledkezvén arról, hogy (Guyon tábornok miatt) németül folyt a beszélgetés. Guyon azonban nem tévedett, harcban edződött füle azúttal sem csalta meg, néhány perc múlva az ajtóban megjelent Bem tábornok, Jeszenák János báró és egy fiatal hadnagy, Fiala János kíséretében. A szobában lévők felemelkedtek az asztaltól és az érkezők elé járultak. Elsőnek Bem tábornokkal rázott kezet Kossuth, majd barátian, szeretettel magához ölelte az ősz, acélos tábornok úr már magyar földre érkezett, és Nyitra vármegye főispánja, Jeszenák báró úr vendége — mondta őszinte lelkesedéssel Csányi. — Mondja, tábornok úr — szólalt meg Görgey —, egy szilárd jellemű férfi hogyan érzi magát asszonyi ruhában, vagy nem asszonynak öltözve szökött mihozzánk? — Görgey, Görgey... — szólt korholóan Guyon tábornok, és nyomatékkai csóválta fejét. De Bem tábornok arca még csak el sem pirult, a szeme sem hányt villámokat, tárgyilagosan, de katonásan pattogtak szavai: — Görgey uram (szándékosan hagyta el Görgey tiszti rangját), eljutott hozzám is az ön híre, és örülök, hogy nem kellett csalódnom, a hírek igaznak bizonyultak. A tapasztalt ember mondatja velem, hogy hevessége ifjú korának tulajdonítható, de annyit mondhatok, hogyha majd egyszer netán asszonyi ruhába lesz kénytelen öltözni, akkor megtudhatja, hogy mit érez egy kemény, szilárd jellem. Egyébként nem szöktem asszonyi ruhában, hogy miként történt érkezésem, az maradjon egyelőre az én titkom. Miután Bem tábornok válasza higgadt volt, még dicsérte is a kotnyeles Görgeyt, a kedélyek lecsillapodtak, Kossuth fordította komolyra a szót: — Uraim, meddő viták helyett gondoljunk arra, hogy a katonai helyzet bizony rosszabbra fordult, mint azt vártuk volna. Azt kell tapasztalnom, hogy a véleménykeresések csak fokozzák az ellentéteket táborunkban, ami az 4 Guyon Richárd Az 1849. március 11- én Nagyszebeni támadó Bem és csapatai ◄ Csányi László Guyon tábornok komoran meredt maga elé, Pulszky — a találkozó szervezője — idegesen rángatta szájaszélét, és a fiatal pap, aki a sarokban, állva hallgatta a vitát, gyorsan halk imába kezdett. — De uraim, édes barátom — ez Görgeynek szólt —, legyünk kissé kíméletesebbek, a magyar népről nem lehet így beszélni, hiszen kiállt már sok-sok próbát, ne vágjuk a szemébe azt, hogy talán "gyáva", mert bizony hamar megunnának minket és meggyűlölnének, jobban mint az ellenséget! — szólt határozottan Csányi. — Ki beszélt itt a magyar népről? — horkant fel Görgey, de nem folytatta, mivel észrevette, hogy Kossuth emelkedik szólásra. — Meghallgattuk önt az országgyűlésben is, és folytattunk sok-sok vitát, de látom, nem változott a véleménye. Egyetértek azzal, hogy csak fegyelmezett, jól felszerelt és alaposan kiképzett csapatokat érdemes csatába vezetni, de a katonai erények egyike a hazaszeretet és a szabadság eszméi iránti lelkesedés. Gyászos és önerejében nem bízó, nem tudván tekintetű lengyelt. Pulszky Ferenc gyorsan kihasználta az alkalmat, öntött a poharakba, és az érkezők kezébe is poharat nyomott. Koccintottak és ittak a csillogó, kristálytiszta, a Kis-Kárpátok lejtőin termett rizlingből. — Tábornok uram... — szólt Kossuth. — Tábornok? — vágott szavába halkan Görgey, de mindenki jól hallotta. Kossuth azonban elengedte füle mellett a megjegyzést, és folytatta: — Tábornok úr, nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy eljött közénk, és felajánlotta szolgálatait a magyar hazának és a szenvedő magyar népnek. Bár csak még több, önhöz hasonló, harcokban megedzett katona támogatna bennünket. Tudom, hogy nehéz körülmények között jutott el hozzánk, de látom és ez megnyugtat, hogy Bécsben szerzett sebei már gyógyulóban vannak. Tudjuk, hogy az igazság mellettünk van, és ezért szolgálatát elfogadjuk! Mi a véleményük, uraim? — Tisztikarunkban minden szilárd jellemű emberre szükségünk van. Személy szerint nagyon örültem, amikor hírét vettem, hogy ellenség malmára hajtja a vizet. Hadseregünknek szüksége van tapasztalt katonákra, tisztekre, főtisztekre és vezérekre, akikben bízni lehet. Úgy gondolom, hogy mindnyájan egyetértenek azzal, ha Bem tábornok urat a debreceni csapatok harcra való felkészítésével bízzuk meg, hamarosan nagy szükség lesz rájuk. Tábornok úr, örülök, hogy jó kezekbe került, pihenje ki fáradalmait Jeszenák báró úrnál. Elég lesz, ha december elején érkezik Debrecenbe, addigra mindent előkészítünk! Uraim, köszönöm, hogy megértettek és meghallgattak! Emeljük poharunkat a szabadságra és a győzelemre! — fejezte be mondandóját Kossuth Lajos, mély átéléssel és őszinteséggel. Szavait megértő, mosolygó arcok fogadták. Csak Görgey vonta össze szemöldökét és durcásan, szinte gyermetegen rántott egyet vállán, és mintha azt mondta volna: "Nekem aztán édes mindegy, tőlem aztán beszélhettek!" De nem szólt, fegyelmezetten türtőztette magát. (MOTE) A HÉT 13
