A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
Pandula Attila, az ELTE tanára, a Zürichi Magyar Történeti Társaság tagja januárban Kassán előadást tartott a vexillogógia, a zászlókkal és lobogókkal foglalkozó történeti segédtudomány tárgykörébe tartozó kérdések egyikéről, nemzeti színeink kialakulásának történetéről. Kövessük hát az előadót ennek a kérdésnek megközelítésénél a tovatűnt századok homályába! Ennek a segédtudománynak fő forrása természetesen a textília. De ez az anyag nem időtálló, és így nagyon kevés zászló vagy lobogó maradt fenn a gyűjteményekben. További források a krónikában fellelhető ábrázolások, a falfestmények vagy az okleveles adatok, pénzek, nyomatok, leírások. Ezek egy része azonban eleinte színtelen. Az első színes ábrázolások a XIV. században tűnnek fel. A legkorábbi időkre, tehát a honfoglalás korára vonatkozóan nincsenek egyértelmű adatok. Kétfajta hagyományról eshet szó. Az egyik szerint a zászlók fekete színűek voltak. Ilyeneket használtak a hunok is. Valószínűbb azonban, hogy a vörös, illetve a bíbor szín használata volt az elterjedtebb. De figyelembe kell venni azt is, hogy a későbbiek során is használtak sokféle színű zászlót. Formájuk is elütött a mai, nagyobbrészt téglalapalaktól. Szent István korában — minden jel szerint — elsősorban bíborszínű zászlókat használtak, melyeken már megjelent a kettőskereszt. Később, szent László koráig a vörös szín "divatozott". A kereszteshadjáratok idején a nyugati minták mindenképpen befolyásolhatták a magyarországi gyakorlatot. A legkorábbi magyar vonatkozású zászlók a berni történeti múzeumban találhatók. Az 1300-as évekből származó zászlók zöld-vörös színűek voltak. A nemzeti színeket találjuk meg egy XIV. századi ábrázoláson a Besztercebányához közeli Pónik templomának falfestményén. Itt zöld-fehérvörös zászlót látunk. Ez a ma ismert magyar zászló legkorábbi hiteles ábrázolása. Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket — hangsúlyozta az előadó —, hogy a színek felcserélődtek. Ilyesmi még a múlt században is előfordult, annak ellenére, hogy akkor már szabályozták e szimbólumok használatát. Érdekes módon, Mátyás korából nem maradt ránk zászló, de tudjuk, nagy számban használták őket. Általában négy szabályos részre osztották a felületét. Kettőben az Árpád-sávok (piros-ezüst sávok váltakozása) vagy a hármashalom-kettőskereszt jelent meg rajtuk. A szabadon maradt két mezőben az uralkodó családi címerét ábrázolták. Mátyás korából mégis fennmaradt több olyan oklevél, melynek pecsétzsinórja (ez "köti" össze a pecsétet az okirattal) piros-fehér-zöld szálakból volt összefonva. Ha korábban már megjelentek nemcsak az uralkodói, hanem a városi és céhzászlók, a XVI—XVII. században a katonai zászlók túlsúlya uralkodott el. Ez azzal függött össze, hogy Magyarország területe hadszíntér lett. Egyformán használtak olcsóbb festett, de drágább hímzett zászlókat is. Feltűnik a Habsburg színeket (fekete-sárga), mint magyar színeket alkalmazó zászló. E korban sem került sor e szimbólumok hivatalos szabályozására, ezért nagy tarkaság tapasztalható. A vörös zászlók sem mentek ki a divatból, amelyeken megjelenik az állam vagy a király címere, de a Szűzanya képe, mint védelmező szimbólum is feltűnik. Krisztus a keresztfán is felkerült némelyikre. Megjelennek lángnyelvek díszitőmotívumaként, melyek valószínűleg a Szentleiket ábrázolták. Ezek később háromszögekké alakultak át. Eleinte aranyszínűek voltak, a háromszögek — elsősorban 1848/49-ben — felváltva piros-zöld színűek a fehér alapon. Ehhez hasonló zászlókat használt a hadsereg az első világháború idején is. Egyik oldalán a magyar címerrel, másikon a Szűzanyával. Az erdélyi zászlóhasználat elütött az eddig tárgyaltaktól. Ezekkel az előadó részletesen nem foglalkozott. Bocskai István vörös zászlót használt, melynek egyik oldalán családja címere volt, a másikon Magyarországé. Bethlen Gábor is ehhež hasonlót használt. A Rákóczi-szabadságharc idején zászlókultusz virult. A fejedelem minél több csapatot kívánt ellátni zászlóval. Ennek ellenére csupán tíz darab maradt fenn napjainkig. A közismert PRO LIBERTATE... feliratú zászlót a pozsonyi városi múzeumban őrizték, de időközben eltűnt. A pozsonyi koronázások alkalmával mint dekorációt a piros-fehér-zöld kombinációját használták festett díszítésként, melyet akkoriban "pannon színeknek” hívtak. Az osztrák seregek is egy rövid ideig használták ezt a változatot, mivel meg kívánták őket különböztetni a bajoroktól, akik a sárga-feketét alkalmazták. Mária Terézia alapította a Szent István Érdemrendet, melynek szalagja vörös-zöld lett. Ezzel is ennek a kitüntetésnek a magyar voltát kívánták kidomborítani. A trikolór, ahogy ma ismerjük, egyértelműen a francia forradalom hatására alakult ki. Martinovics Ignác is ennek nyomán kívánta a zöld-vörös-fehér színt bevezetni. Igazából a magyar zászló használata Napóleon korában terjedt el, de még akkor sem számított hivatalosnak. S ha a korábbi kor zászlói katonai jelvények voltak elsősorban, netán nemesi zászlók, a reformkor nemzedéke már felvonulózászlóként használta a trikolórt. A fiatalság szívesen lobogtatta a vörös vagy rózsaszínű zászlót is, mint a baloldaliság szimbólumát. Az 1848/21-es törvénycikk szabályozta először a zászló- és címerhasználatot. Ahogy fogalmazott, a három szín visszahelyeztetik ősi jogaiba. Ez volt az a kor, amikor elterjedt a kokárda hordása. Haynau ugyan halálbüntetés terhe alatt eltiltotta a nemzeti színek használatát, de 1853 után díszítőmotívumként újra feltűnik. A múlt század második felében terjedt el a politikai zászlók használata, melyeket elsősorban választások alkalmával lengettek és rendszerint aktuális feliratokat vagy jelszavakat is felírtak rájuk. Újra 1861. augusztus 20-án — Szent Istvánnapkor engedélyezték a magyar zászló használatát, de a hivatalos jóváhagyással a kiegyezésig kellett várni. Azután már alig változott a nemzeti zászló. Színeiben már természetesen nem. Csupán a ráhelyezett szimbólumokban volt eltérés. A két világháború között a magyar "kiscímer" került rá, melyet 1946-ig használtak. 1949 után a szovjet mintára megkötött kalászos címer került rá. Ézt 1956-ban kivágták és a forradalom és szabadságharc szimbólumává vált a "lyukas" zászló. A Kádár-korszakban a címer nélküli zászlót használták. A 80-as évtized végén bekövetkezett változások után újra felkerült a zászlóra a koronás címer. Összegezve az elmondottakat: a magyar nemzeti zászló hagyománya a XVII. századtól töretlenül követhető napjainkig. Ezt annak ellenére jelenthette ki, hogy a zászlóábrázolások és -használat körül sok még a tisztázatlan kérdés. Ma úgy látszik, hogy a póniki harcos által először felemelt szimbólum ünnep és gyász, háború és béke idején a szoros érzelmi kötődés folytán évszázadokon át kifejezte a magyarság identitástudatát, és megdobogtatta az emberek szívét. Történetének ismerete a kutatások nyomán még gazdagodni fog, de mindenképpen önismeretünk egyik fontos eszköze marad. BALASSA ZOLTÁN A UCT O-l
