A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
RIVALDA JÁSZAI MARI "FELTÁMADÁSA" avagy A MEGKOSZORÚZOTT(AK) A JÓKAI SZÍNHÁZBAN Könnytenger a Kerepesi temetőben, 1926 októberében. Az egész ország siratta Jászai Mari "Nagyasszonyt" — a magyar színjátszás hősi korszakának királynőjét, amikor hetvenhat évig tartó küzdelmes-diadalmas életútja véget ért. Az egykori Nemzeti Színház köveiből emelt gránit síremlék mellett ászári (Komárom megyei) — múzeumként tisztelt — szülőháza és az általa építtetett iskola; továbbá a pesti Duna-part egyik legszebb tere, az idős színészek Jászai Otthona, az évről évre kiosztásra kerülő Jászai-díj, valamint fényképek és dokumentumok garmadája... őrzi emlékét. A hagyatékából előkerült keresztlevél árulkodik arról, hogy tulajdonosa — valószínűleg az özvegy apjától elszenvedett gyermekkori sérelmek miatt — az eredeti Krippel vezetéknevet Jászaira változtatta. Sanyarú cselédsors, cirkuszos vándorélet, markotányoslányi ténykedés előzte meg székesfehérvári és budai statiszta időszakát. Később egy gazdag kérő helyett férjül Kassai Vidor komikust és vele együtt a keserédes színészéletet választotta. Egy magzatvesztés következtében nőként meddővé, de a kolozsvári, illetve a fővárosi Nemzeti Színház művészeként társainál termékenyebb, műveltebb, tündöklőbb művésszé-tragikává vált. Hat évtizedes művészpályája során mintegy háromszáz színpadi alakot keltett életre — a színház igazságába vettet hittel, töretlen hivatásszeretettel. Szenvedélyesen védte a nemzeti eszményeket, a valódi emberi-művészi értékeket, a tehetséget a középszerűséggel szemben, lázadt a színészek kiszolgáltatottsága ellen. "... csak egy verekedés van, ami éltet: ha saját magunkat akarjuk valahova magasabbra kiverekedni" — vallotta. Nyilatkozata szerint két gyönyörű szárnya volt — a színpad és a szerelem. Míg Reviczky Gyula, a Pesti Hírlap költő-kritikusa érte, a "csúnya szépségért", ő legjobban Feszty Árpád festőművészért, ötvenes éveiben pedig egy nála jóval fiatalabb orvosért lángolt. Európai és amerikai turnélehetőségekkel, osztrák színházi szerződésekkel csábították, ám ő élete végéig hű maradt Thália magyar szentélyéhez. Oktatott a Magyar Királyi Színiakadémián, 1914-ben játszott az első magyar filmekben, felvállalta a vidéki versmondónépművelő, az adakozó háborúbeli védangyal, a magyar társadalom égető gondjait felismerő és azokat orvosolni akaró nemzetmentő "szerepét"... Jászai Marikra — megalkuvást és megaláztatást nem tűrő emberi nagyságokra, önmagukkal és embertársaikkal szemben jogos követelményeket, magas mércét állító tehetségekre, határozott egyéniségekre lenne szükségünk ITT és MOST is, amikor "a lehajtott fő vonzza a taposni vágyó csizmát". Ezért is szükséges a múltidézés, többek között például Kocsis István "JÁSZAI MARI (A MEGKOSZORÚZOTT)" című monodrámájának bemutatása. Ezt a tényt ismerte fel Be ke Sándor, a Komáromi Jókai Színház igazgató-főrendezője, mielőtt az említett darab megrendezésével megbízta a mintegy két évtizedes rádiós-rendezői pályafutása után Komáromba visszatérő Boldoghy Katót. Ő vállalta a feladatot, és Beke Sándor művészeti irányításával (az általa tervezett játéktérben), a címszerepet játszó Cs. Tóth "Elektra tűnt az alvilágba s láttad homlokán a csillagot, amilyen nem égett talán koldus korunkban senki másnak homlokán; a csillagot, mely hit volt, fenség és kemény magasságok dacával izzó, tiszta fény..." (Babits M.: Jászai Mari halálára) Erzsébettel és a primadonna hallgatag, készséges, türelmes öltöztetőjét megfelelően alakító Agócs Judittal együtt megalkotta a több mint egy óráig tartó sikeres produkciót. Amikor január 29-én helyet foglaltam a színház kamaratermében, először egy másik Kocsis-monodráma, a "Bolyai János estéje" és Csendes László 1981-beli csodálatos alakítása jutott eszembe.Vajon a hajdani Bolyai-alakításhoz hasonló művészi élményként marad meg az emlékezetemben Jászai Mari "életre keltése" is? — tűnődtem' magamban. Azonban nem sokáig, mert színre lépett (Mit lépett? Repült!) Jászai Mari— Stuart Mária—Cs. Tóth Erzsébet. Perceken belül (lelki) vihart kavart a tomboló, lávaként izzó, fölényesen magabiztos... JELENSÉG. Indulatainak orkánja a közönséget magával sodorta. (Viszont)láttuk a fenséges királynői termetet, hallottuk a búgó, zengő, dörgő hangot, és hinni kezdtünk a FELTÁMADÁSBAN. Mert Cs. Tóth Erzsébet maga volt a félelmetes-fenyegető és sebezhető-esendő, irigylésre és sajnálatra métló, a korabeli piti diktátorokat (is) ostorozó és a jövő zászlóvivőinek hittel üzenő, a trónjáért végsőkig küzdő KIRÁLYNŐ és a tehetséget oltalmazó APOSTOLNŐ. Cs. Tóth Erzsébet hiteles, magával ragadó alakítása immár második (Sen Te Sui Ta után) ebben az évadban. És valószínűleg az első a rangsorban — huszonhárom éves pályafutása során. Képzeletemben a megkoszorúzott Nagyasszony küld egy babérlevelet az aranykoszorújáról. A művészi élményért Komáromba, Zsókának a tehetségnek. Aki majd szerényen megosztja azt a csodálatos előadást vele együtt megteremtő alkotógárdával. Ahogyan a január 29-i vastapsot is megosztotta az aznap elhunyt művésztársával, VARGA TIBORRAL — ezáltal hatalmas lelkierőről (is) tanúbizonyságot téve... MISKÓ ILDIKÓ Fotó: Szűcs Jenő A HÉT 3 A címszerepben: Cs. Tóth Erzsébet
