A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
Nem hagyta magát elfeledni.,. Mióta az eszemet tudom, a világ és benne a magyar könnyűzenei élet állandó válságban van. Sztárok tűnnek fel, csillagok hullnak le, együttesek alakulnak, feloszlanak, újraalakulnak, és csak ritkán maradnak a csúcson. Ilyen ritka esetnek számít beszélgetőpartnerem, aki valószínűleg rendíthetetlen nyugalmának köszönheti, hogy bár itt-ott talán ugrott néhány csukafejest egyéb műfajokba is, a sajátján belül nem hagyta magát elfeledni. Ilyen csukafejesnek számít ez az előadás is, amelyben igazi színészi alakítást kell nyújtani a publikum kacagtatásának érdekében, méghozzá szóban, a megszokott zenei háttér nélkül. Koós János mégis halálos nyugalommal olvasgatja újságját az öltözőben, amikor rátörök fél órával az előadás előtt. Bár elsősorban énekesként ismerjük, ezúttal prózai szerepre készül a Végre 1 úriasszony cimű előadásban. — Milyen Koós János élete ma ? — Mint minden egyszerű emberé. Dolgozom, dolgozom és dolgozom. — A mostani előadás azt jelenti, hogy átnyergelt a színház világába ? — Nem nyergeltem át, csak ebbe is belekóstoltam, és nagyon kedvemre való. Ha megnézi a darabot, tapasztalni fogja, hogy egy hangot sem énekelek benne, mégis nagyon jól szórakoznak az emberek. — Mi kell ahhoz, hogy valaki ennyi éven keresztül az élvonalban maradjon, mint Ön? — Én azt hiszem, hogy legfontosabb a fegyelmezett munka, a szorgalom, a pontosság és az, hogy az ember becsületes legyen. Persze nem árt, ha mindez hatalmas munkabírással párosul. — Ön minek köszönheti a munkabírását, a jó kondícióját? — Annak köszönhetem, hogy nagyon szeretem a bort. — Fehéret vagy vöröset? — A BORT, vagyis a jó bort. De félretéve a tréfát, ez alkat kérdése is. Igazából nem nagyon kíméltem magam az életben soha. Ha mulattam, akkor veszettül mulattam, mikor sportoltam, akkor nagyon sportoltam. Persze azért az embernek kicsit vigyázni kell magára. — Milyen sportot üz? — Valamikor fociztam, kapus voltam. Szoktam teniszezni, kedvenc sportom a vitorlázás, és minden vasárnap 10-kor összejövünk egy focipartira. — Úgy tudom, Ön családos ember... — Igen, második házasságomban élek. Feleségem Dékány Sarolta szintén táncdalénekes. A lányom húszéves, és a Színművészeti Főiskolára jár, a fiam pedig 17, és TV-operatőr szeretne lenni. Megpróbáltam a foci felé irányítani, de csak annyira sikerült, hogy a Fradit szereti, a meccsre viszont nem jár ki. — A lánya részben az Ön nyomdokain indult el, nem próbálta meg lebeszélni? — Tudja, hogy ez nehézségekkel jár, de ha ezt akarja, hát legyen úgy. — Mivel a feleségével ugyanazt a foglalkozást űzik, nem megy ez egyikük rovására ? — Nem, a feleségem ugyanannyit lép fel, mint én. Minden show-műsoromban szerepel. Most is együtt járjuk Szlovákiát. Igaz, a gyerekek születése óta nincs olyan reflektorfényben, mint én, ő a család anyja is, de ugyanannyit dolgozik, mint régen. — Ön meg talán még többet. Kitől örökölte a "munkaeszközét"? — Édesapám és édesanyám is jól énekeltek. — Ha le kellene horgonyoznia egy műfajnál, melyik lenne az? — A musical, gondolom. Olyan darabok állnak jól, ahol nagyokat lehet komédiázni. — Önt több pályatársával együtt a Táncdalfesztiválok tették ismertté. Szívesen emlékszik vissza rájuk? — A Táncdalfesztivál abban az időben nagy dolog volt, az emberek szívesen nézték, odafigyeltek. Egy ország ült a képernyők előtt. Bár most is vannak fesztiválok, de azt hiszem, én már kinőttem belőlük. Letettem annyit az asztalra, hogy nem kell indulnom fesztiválokon, és nem kell versenyeznem harminc évvel fiatalabbakkal. — Számon tartja, hány éve van a pályán? — Harminchárom éve. — Egyidőben sokat szerepelt Hofi Gézával. Miért maradt abba a közös éneklés? — Az az igazság, hogy mi csak össze-öszszejöttünk, és készítettünk egy-egy közös produkciót. De hát az élet olyan, hogy a házasságok is felbomlanak. — De nem vesztek össze, mint olykor a házasfelek? — Nem, nem, csak az egész abbamaradt. — Szlovákiában hogy érzik magukat?Szívesen jönnek ide? — Persze, nagyon szívesen. Néha még akkor is átugrunk, ha nem szerepelünk, nézelődünk jobbra-balra, eszünk egyet, iszunk egy jó sört. Úgy érzem, az a normális, ha az ember ide is úgy jön, mintha haza menne, és én annak a híve vagyok, hogy a határokat végre bontsák már le. A békesség a legfontosabb. BEKE ISTVÁN ISABELLA ROSSELLINIT nem győzik csodálni. Ma ó a modem, aktív nő megtestesítője. Negyvenegy évesen még mindig gyönyörű, és éppolyan keresett modell, mint huszon-egynéhany éves korában. Rengeteget dolgozik, miközben a családját is gondosan ellátja, egyszerűen fáradhatatlan. Az asztrológusok persze azonnal elégedetten konstatálták a csillagjegyével kapcsolatban: hiába, Isabella igazi Bika-típus. AZ ÖTÖDIK IKSZEN is túl fáradhatatlan a rocknagymama, Tina Turner. Legutóbb Ausztráliába repült, hogy az ottani raj o n g ó k a t kápráztassa el fergeteges temperamentumával, énekével, tánctudásával, no meg szexisen tapadó, átlátszó miniruhájával.
