A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
ÉGTÁJAK — Furcsa nevetek van. És mit akartok, jó gyermekek? Nem felelhettünk, mert Maggie hirtelen eltűnt. Az ő száma következett. Varjútoll meg én izgatottan járkáltunk föl-alá. — Mit gondol a Fekete Borz — kérdezte Varjútoll —, beleegyezik Maggie a szökésbe? — Ha szeret, követ. Azután hallgattunk és vártunk. Negyedóra múlva Maggie érdekes feje megint megjelent az ablakban. — Itt vagytok még? — Itt vagyunk, és nem mozdulunk, amíg válaszát nem hallottuk. Szereti a Prérik Gyöngye a Fekete Borzot? — Prérik Gyöngye nem szereti a Fekete Borzot. A Prérik Gyöngye a Fürge Sast szereti! Le voltunk sújtva. Az apacs törzsből származó Fürge Sasra, a késeket hajigáló, rosszképű fiatalemberre nem is gondoltunk. Ő volt a szerencsés vetélytárs! — A Fekete Borz szomorú — mondtam tompán. — Pedig elkészítette már wigwamját a nagy folyó mentén, a kis sziget közepén, hogy oda vezesse szíve hölgyét... De a Nagy Szellem nem akarja... — Sajnálom, jó gyermekek — mondta Maggie —, de nem segíthetek rajtatok... — Nem akar velem megszökni? Maggie a fejét rázta: — A Prérik Gyöngye nem szökik meg (megtanulta tőlem az indián stílust). A Fürge Sas nagyon búsulna. Ebben a pillanatban megjelent a Fürge Sas, és amikor az öltöző ablaka alatt minket, nyurga kamaszokat meglátott, igen-igen haragos arcot vágott. — Ne bántsd őket — csitította Maggie. — Ez a Fekete Borz, a másik meg a Varjútoll. Nagy törzsfőnök mind a kettő... Elnevették magukat. Rajtunk nevettek. Szégyentől és haragtól pirosán indultam a hűséges Varjútollal a város felé. Csak egyszer néztem vissza búsan, szemrehányóan. A Prérik Gyöngye éppen akkor csókolta meg a Fürge Sast... — A Prérik Gyöngye megölte a Fekete Borz szívét — mondtam szomorúan Varjútollnak. — Lopjatok mindent vissza a kunyhóból. Látod, milyen kár lett volna a zongorát kivinni. Varjútoll szomorúan bólintott, de láttam rajta, hogy kárörömét alig tudja leplezni. Másnap haditörvényszék elé állítottam az árulót, harmadnap im effigie agyonnyilaztuk. Valakin ki kellett töltenem mérgemet. Még hat esztendeig boldogtalanul szerelmes voltam a szép Maggie-ba, aki az érkező fecskékkel együtt minden tavasszal hűségesen és mind gömbölyűbben tért vissza. Nem beszéltem többé vele, de mindig elnevette magát, valahányszor meglátott. Azután fölkerültem a fővárosba jogásznak. Hamarosan elfelejtettem a szép Maggie-t, a Fürge Sast meg azt is, hogy valamikor nem egészen dicstelenül viseltem a Fekete Borz nevet. Vagy két héttel ezelőtt termetes asszonyság borult a nyakamba a Körúton. — Jézusom, a Fekete Borz! — mondta igaz örömmel. Rögtön ráismertem Maggie-re. Szép volt még, de kövér, nagyon kövér. Elmesélte, hogy kénytelen volt a művészi pályáról lemondani, mert úgy elhízott, hogy az ujjait nem tudja többé szétnyitni, nem lehet közéjük késeket hajigálni. Diadalmasan fölordítottam: — Van nemezis! Ez a visszautasított szerelem átka. Mit gondol, Maggie asszony, ha megismételném ajánlatomat, még mindig búsulna a Fürge Sas? Gyöngén elpirult. Elnevette magát. — A Fürge Sasnak meg a Prérik Gyöngyének ma kávémérése van a Rottenbiller utcában. Nagyon boldogok. Ha a Fekete Borz meg akarja tekinteni a fióksasokat, szívesen látjuk wigwamunkban. Nagy József metszete Zs. Nagy Lajos Ragyogó kazlak alatt "Látja Isten, hogy állok a napon. Látja árnyam kövön és kerítésen Léleklel nélkül látja állani árnyékomat a levegőtlen présben " (Pilinszky János) És nincsenek még háztetők, se vonatok, se trambulinok se hó, se jég, se alkonyat, nincs villanyfény, csak vad sugárzás. S nincs Éva még, nincs filozófia, nyoma sincs semmi szerkezetnek, egyedül vagyok, mint az Isten, párducok és virágok között, s csak a hűvös szellők szeretnek... i Hiába magyarázom az Urnák, hogy jót megvagyok én itt egyedül, együtt a tigrisekkel és a verseimmel. Azt mondja, 6 ezt nem hiszi. tudja, átérzi, mi az a Magány, végtelen benne az empátia. ô is egyedül van örök idők óta, vagyis mióta megalkotó maga köré az időt s tereket. Azt mondja: időközben rájött, hogy a kankalinok tengeri malacok elefántok és kolibrik citerák és egyéb hangszerek mellől nagyon hiányozhatnak nekem az Évák Julcsák Marcsák Borcsák még ha nem is tudatosítom, mert nem tanulhattam eddig költészettant s eszmetörténetet. És azt mondja: most pediglen mély álmot bocsát reám s az egyik bordámat kioperálja. S megtevé, hiába tiltakoztam hadonászva. S immáron vannak fényes kazlak, Évák Terézek háztetők bombavetők és villanypóznák bárkák barátok verstanok. Örül az Isten: "Nem vagy egyedül!" A százszorszépet tépdesem: •Vagyok?" ’Nem vagyok?” "Vagyok?" "Nem vagyok?" Gál Sándor két lehetséges határán valami visszaköveteti az elműt időt valami megnevezhetetlen erő hullámverése csapódik a tegnap falához s a szétröppenő vizpermet cseppjei megdermednek s tovagurulnak a hajnal fényküllői közé távoli mezők mélységeiből elöügetnek lobogó sörénnyel a gyermekkor meghajszolt lovai fekete tündérek ' két lehetséges határán _____________________________ A HÉT 13
