A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
FIGYELŐ A lévői hóvirágok A múlt esztendő januárjában arról számoltam be olvasóinknak, hogy a hónap második felében csütörtökön virradóra olyan ónos eső hullott az égből, hogy egy csapásra megbénította a közlekedést. Nos, abban az ítéletidőben Léván jártam. Az idén januárban, ezúttal az utolsó felében, ismét Léván jártam; gyönyörű, napsütéses téli reggel fogadott, és úgy tíz óra tájban a napocska sugarai leparancsolták az ember fejéről a sapkát, kalapot. Sőt, a buszmegálló zöldségesbódéja ablakában gyönyörű hóvirágok pompáztak egy vízzel megtöltött pohárban. Igen, hóvirágok, melyek a hegyes, dombos erdők rejtekében, a hó alól kikandikálva, előbújva üdén jelzik, hogy a télnek hamarosan befellegzik... Az utazás is kellemesen telt, egy fiatal tanítónővel társalogtam, valamelyik szlovák iskolában tanít a hét közül. Természetesen a pedagógiáról beszélgettünk, jobban mondva nem szakmai kérdések körül forgott beszélgetésünk, hanem útitársam arról szólt, hogy nagyon sajnálja osztályában azokat a magyar gyerekeket, akik egyébként nem lennének "buták", csak nem tudnak szlovákul. Akkor mit javasolna? Azt, hogy minden gyerek szlovákba járjon! De miért, hiszen az előbb még arról volt szó, hogy a magyar szülők gyermekei... Akkor is, megnyugtatóbb volna a gyerek számára, ha tudná, hogy nincs más választása... Ez nagyon érdekes, ezt az elméletet még nem hallottam, az egyetlen "alternatíva" segíthetne a magyar gyerekeken? — kérdeztem. De ők nem akarják — folytatta a fiatal tanító néni —, valakik agitálni járnak, és a magyar iskolába agitálnak... A szlovák szülőket agitálják? Nem, a magyarokat, de ez helytelen, meg kellene büntetni az agitátorokat!... Milyen törvények alapján? ... Bármilyen, csak meg kellene őket büntetni, el kellene őket kapni... A magyar iskola igazgatói irodájában megkérdeztem Újváry László igazgatót: — Mi az igazság az agitátorokról, jártok agitálni? — A kérdés elől soha nem zárkóztunk el, és soha nem féltünk kimondani, hogy a magyar gyereknek a magyar iskolában van a helye. Ezt elmondtam már 1968-ban is, amit aztán kiforgatva, alaposan felhasználtak ellenem; állítólag azt mondtam, hogy azt a magyar tanítót, aki szlovákba íratja gyermeket, fenéken kellene billenteni az iskolából... De maradjunk a mánál. Az előzetes felmérések azt jelzik, hogy az idén nemcsak a magyar óvodából lesznek elsőseink, hanem jönnek Kálnáról, Felsőszecséről és más környékbeli magyar falvakból is. Külön agitálásra azonban nem marad időnk, tesszük a dolgunkat, elsősorban az iskola falai között: nevelő, oktató munkával bizonyítjuk, hogy a magyar gyerekek megállják helyüket a közép- vagy felsőfokú szlovák iskolákban, egyetemeken is. Erről is szó esett a Bauer Edit képviselő asszonnyal való találkozón, amelyen szép számban megjelentek a lévaiak. — Mi újság a Csemadokban? — Folynak az évzáró közgyűlések, Léván január 16-án avattuk a Csemadokházat. Szép volt a régi Csemadok-ház a város szívében: színpaddal, nézőtérrel, öltözővel, irodákkal, büfével, biliárdteremmel és tekepályával. De végre — szinte hihetetlen — van saját tulajdonunkban lévő székházunk — mondta Újváry László, és ragyogott, csillogott a szeme az elégedettségtől. Távozóban a helyettesi irodában arra lettem figyelmes, hogy Szalay Pál igazgatóhelyettes egy jól öltözött asszonykával, cigány szülővel beszélgetett. A cigány anyuka érdeklődni jött, hogy mikor lesz a beíratás. Mint kiderült, jár már magyar iskolába gyereke. Meg akartam kérdezni, hogy őt is agitálták, vagy önszántából íratja magyarba gyermekét? De aztán másként fogalmaztam meg a kérdést, mire tört magyarsággal azt válaszolta, hogy szeretnek magyarba járni a gyerekek, mert megbecsülik őket, mindennap örömmel indulnak iskolába... A dolog felett elgondolkodtam, mint azon levél vagy pamflet felett is, amely-x, a református templom javítása és az átadási ünnepség után kapott lábra. Teleszórták vele az egész várost, jutott belőle nekem is. Nem elég, hogy eddig csak a magyarokat támadták egy-egy magyar megmozdulás után, hanem most már vallási háborút is szeretnének szítani. Ugyanis az történt, hogy a városatyák 350 ezer koronát irányoztak elő a veszélyes állapotba került református templom restaurálására. A szennyirat szerint értsd a "kálvinista templomot, tehát a magyart", ami azt jelenti, hogy a katolikus templomra, kolostorra nem maradt pénz. Sőt, a templom előtti teret, Kálvin térnek nevezték el, de arról nem tanácskoztak, hogy a város melyik része viseli a Katolikus nevet, vagy utcája, tere az Evangélikus nevet! A templom és környékének rendbehozatalát három istentisztelettel ünnepelték, amelyet a mindenkit összefogó "himnusszal" fejeztek be, ami nem a Szlovák Köztársaság himnusza volt, hanem a magyar... Nos, a kép még nem lenne teljes, ha a szennyirat nem úgy sommázná az egész ünnepi aktust, hogy az "Nagymagyarország felújításának" ügyében történt. A lévai szennyirat aztán a második részében alapos "kezelés alá veszi" a magyar képviselőket; Duray Miklóst, Csáky Pált, de kijut belőle a honiaknak is: dr. Zoller, dr. Turay, dr. Sándor, dr. Alt és Dolník Erzsébet szerepel a listán. Ezek az emberek főiskolai végzettséget és szolid társadalmi pozíciót — főként a "szlovák adózók" izzadsága és kérges tenyere által szereztek". Nem folytatom tovább, de ez a Léva már kevésbé tetszik nekem. A sokat emlegetett magyar "irredenta" (?), ha létezne, vajon tudna-e hasonló förtelmes egyrémeket a szlovákság nyakába varrni? Úgy gondolom nem, mert nem is létezik, de a szlováksággal szemben ily' gyalázkodó magatartást sem a múltban, sem a mában nem követett el egyetlen magyar sem. A központi uszításnak, amelyeknek a hivatalos szlovák lapok is helyet adnak, megvannak az eredményei. Akadnak körök, ahol a butaságot, az alantas magatartást győzelemként könyvelik el. Am mégis úgy érzem, hogy a Szlovákiát szerető, hazájának tartó polgárai, nemzetiségre, vallásra és fajra való tekintet nélkül elitélik az alantas magatartást. Gyerekkorunkban a Zoboralján számon tartottuk az első hóvirágokat, a lévai hóvirágok — kissé savanyú szájízzel —, maradnak meg emlékezetemben. Motesiky Árpád 4 A HÉT Újváry László igazgató
