A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-02 / 27. szám
Léteznek és reménykednek Rendkívül érdekes sajtótájékoztatót rendezett június 10-én a Szlovák Rádió magyar adásának főszerkesztősége. Közép- és Kelet-Európa rádióadásainak magyar munkatársai mutatkoztak be az újságíróknak, és beszéltek nem mindennapi gondjaikról. A vendégek Romániából, Kis-Jugoszláviából és Szlovéniából érkeztek. Csáp Sándor a kolozsvári rádió és televízió magyar adásának főszerkesztője, Jászberényi Emese, a marosvásárhelyi stúdió titkára és Baranyai László, a temesvári stúdió vezetője voltak a romániai vendégek. Újvidékről Takács Magda, az újvidéki rádió osztályvezetője, Mácsai Tibor, a szabadkai rádió ügyvezető főszerkesztője, Szlovéniából pedig Novák Császár Jolán, a muraközi rádió felelős szerkesztője mutatkozott be. A sajtótájékoztatón dr. Vladimír Štefko, a Szlovák Rádió főigazgatója és helyettese, dr. Michal Berko is megjelent. Az ötlet, hogy a magyar kisebbségi rádióadások képviselői találkozzanak Pozsonyban, Papp Sándortól, a Szlovák Rádió magyar adásának a főszerkesztőjétől származik, aki Budapesten, a Magyar Rádióban már többször találkozott a felsorolt rádióadások vezetőivel. Amint itt is elmondta, kollégái olyan problémákkal küzdenek, amelyek számunkra — hál’ istennek — ismeretlenek. A magyar szerkesztőségek képviselőitől valóban olyan dolgokat hallottunk, amelyekről azelőtt fogalmunk sem volt. Valamennyi szerkesztőség óriási anyagi gondokkal küszködik, műszaki felszereltségük elavult, személyi állományuk a minimumra csökkent. Szomorú volt hallani a romániai vendégektől, hogy amikor Ceausescu 1985-ben beszüntette a kolozsvári és a marosvásárhelyi magyar rádióadásokat, a stúdiók hangarchívuma a hírhedt zsilavai börtönbe, műszaki berendezésük pedig Bukarestbe került. 1989 decemberében aztán újból megindulhatott a magyar adás, a műszaki berendezés egy részét is visszakapták, persze nagyon rossz állapotban, s azóta is rengeteg nehézséggel küszködnek. Elsősorban informálni szeretnék az embereket, de pl. társadalmi ügyekben a befolyásukat is latba vetik. Sikeres vállalkozókat, menedzsereket is megszólaltatnak műsoraikban. A legrosszabb helyzetben az újvidéki és a szabadkai rádiósok vannak, hiszen országukban háború dúl. Ezért ők "a béke misszióját" is betöltik. Arra törekszenek, hogy a magyarság otthon maradjon, s akik már elmenekültek, egyszer visszatérjenek. Az országból főleg a fiatalok és az értelmiségiek távoznak, s ez a magyar szerkesztőségek munkáját is negativan érinti. Újvidéken pl. 102 emberből már csak 62-en maradtak a szerkesztőségben. Ok viszont FIGYELŐ napi 24 órát dolgoznak, s az újságírói szakmát hivatásuknak tartják. Bíznak abban, hogy a háború véget ér, és nemsokára eljönnek a szép napok. A találkozóra is ennek reményében jöttek. A szlovéniai rádió magyar adásának külön rádiófrekvenciája van, így ha anyagi helyzete engedné, napi 24 órát is sugározhatna. A vendégek meghatottan köszönték meg, hogy ez a találkozó létrejöhetett. Mert a mostani kedvezőtlen körülményektől függetlenül szükség van az együttműködésre és egymás megismerésére. A kisebbségi magyar rádióadások képviselői itt-tartózkodásuk ideje alatt látogatást tettek a Csemadok székházában, találkoztak a magyar pártok parlamenti képviselőivel, megtekintették a Jókai Napok néhány rendezvényét és a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ által rendezett találkozón is részt vettek. (Prikler László felvétele a PMKK-ban készült.) (melaj) AZ EGYEZTETÉS ESÉLYEI Mindenki aggódva figyeli, hogy a magyar pártok Szlovákiában mennyire tudnak egységre jutni a nemzeti kisebbségi alkotmánytörvény, illetve a nemzetiségi törvény kérdésében. Az utóbbi idő legfontosabb kérdése vajon előrevetíti-e az érdembeli együttműködés lehetőségét és a közös álláspont egységes érvényesítését a magyar pártok között, vagy újra ugyanabba a zsákutcába ballagunk bele, amelyben az elmúlt három évben voltunk? A szlovákiai magyarság számára teljesen érthetetlen, hogy mi a különbség az egyes pártok elképzelései között, és ami talán még ennél is érthetetlenebb, hogy miért nem lehet ezeket az elképzeléseket egyeztetni? Rögtön a legelején szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy tényleg nincsenek nagy eltérések az egyes elképzelések között, és igenis van esély a közös javaslat kidolgozására. Ennek a lehetséges megegyezésnek a körvonalairól szeretnék röviden szólni. Minden párt megegyezik abban az alapvető tételben, hogy a kisebbségi jogok csak jogállamban érvényesíthetők hatékonyan. Tehát ahol a törvény áll az emberek felett, nem pedig egy szűk politikai csoport a törvények felett. Ez alapvető kérdés, hiszen ez határozza meg azt is, hogy a kidolgozás alatt levő törvény respektálja az alapvető demokratikus alapelveket. A másik fontos közös pont, hogy most már kivétel nélkül minden párt egy önálló kisebbségi intézményrendszer, a kisebbségi önkormányzat, vagy ahogy sokszor fogalmazunk, a kulturális és oktatásügyi autonómia keretén belül kívánja orvosolni a közösségünk életével kapcsolatos problémákat. Ez is egy nagyon fontos kérdés, hiszen 1968 óta és 89 után is több párt és állami végrehajtó szervekben és az államigazgatás keretén belül vélte befolyásolni a kisebbségekkel kapcsolatos döntéseket. Ez volt pl. a kisebbségi miniszter és egyéb tanácsadó szervek létrehozásának követelése. Az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy a kisebbségi önkormányzat nem jöhet egyoldalú lépésként létre. Ezt — a községi önkormányzatokhoz hasonlatosan — törvény által kell létrehozni, törvényben szabályozva azt is, hogy ki és milyen kérdésekben szólhat bele a kisebbségi önkormányzat munkájába. Általános az a nézet is, hogy országos szinten és helyi, illetve regionális szinten kell létrehozni a kisebbségi önkormányzatokat, mint ahogyan az is, hogy az önkormányzatnak költségvetési hátterének kell lennie. Ugyanígy közös nézet az is, hogy a kisebbségi önkormányzatba szabad, demokratikus és titkos szavazással kell megválasztani a képviselőket. Mint látható, a legalapvetőbb kérdésekben nincsenek eltérések. Ha ezt tudatosítjuk, akkor már tudjuk, hogy mit akarunk. Természetesen következik a másik alapvető kérdés, hogy a törvénytervezetben hogyan megoldani ezeket, milyen megfogalmazások kerüljenek bele. De ezek már többé kevésbé szakmai kérdések, amelyeket szakmai fórumokon kell tisztázni. Politikai kultúránk fokát fogja majd megmutatni, hogy a szakmai kérdésektől mennyire vagyunk képesek elvonatkoztatni a politikai érdekeinket. Azt pedig végképp nem szabad megengedni, hogy ebből a magyar kisebbség számára oly fontos kérdésekből egyik vagy másik párt ideológiai kérdést csináljon. Az a kisebbségi politizálás teljes csődjét jelentené, és hasonló helyzetbe kerülnénk, mint az elmúlt időszakban. Ne fogalmakról vitázzunk tehát, hanem a konkrét megoldási javaslatokról, ezekben a kérdésekben tudunk csak előre lépni, és ezek jelentik egyébként a probléma lényegét is. Nevezzük magunkat nemzeti kisebbségeknek, társnemzetnek, kisebbségi közösségnek vagy bárminek, de mielőbb lépjünk ki a fogalmak bűvköréből, és beszéljünk végre arról, hogy ki, mit ért ezeken a fogalmakon, és milyen konkrét megoldási javaslata van. Mert azokról kellene immár vitázni és mindenáron egységes álláspontra jutni! TÓTH KÁROLY A HÉT 9
