A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-19 / 47. szám
TelepüléslexiHon MAGYAROK NYOMÁBAN - DUNASZERDAHELYI JÁRÁS DUNASZERDAHELY (Dunajská Streda) A Csallóköz szívében fekvő ősrégi település, járási székhely; története szerves összefüggésben áll a Csallóköz egyetemes történetével. Már a bronzkorban megült hely, de a római kor és a népvándorlás századai is hagytak emlékeket határában. A mai város helyén egykoron létezett ősi településről tesznek tanúbizonyságot a város északi határában elterülő homok- és kavicsbányából 1937-ben feltárt legelső történelmi emlékek: kő- és bronzkori, továbbá az időszámításunk utáni első századból származó római kori leletek, mint pl. egy csiszolt kőbalta, bronzkarperec, rézdárdahegy és fülbevaló, valamint több agyagedény és két római csat. A helység fekvésénél fogva mindenkor élénk forgalmi hely, kereskedelmi gócpont volt. Ilyen lehetett a mai város helyén fekvő római kori település is, mely egy nagyforgalmú kereskedelmi útvonal mentén, a Carnuntum—Brigetio vidékén áthaladó legészakibb útvonalon, a Nagy-Germánia határszélét alkotó Anduation nevű, Gúta környékén fekvő település irányában letérő útelágazásnál feküdt. A város kora középkori történetét, sajnos, mély homály fedi; e korból semminemű konkrét adat nem áll rendelkezésünkre. Annyit tudunk csupán, hogy a IX. század első felében, Nagy Károly frank király uralkodásának idején a Csallóköz egész területe az avar kaganátus Vetvár nevű tartományának része volt. A mai város négy, régente különálló, szorosan egymás mellett fekvő helység: a tulajdonképpeni szigorú értelemben vett Szerdahely, továbbá Újfalu, Nemesszeg és Előtejed — a krónika szerint — 1874-ben történt egyesítésével keletkezett Dunaszerdahely mezőváros elnevezéssel, melyet 1886-ban a nagyközség névvel illették meg; 1960-ban pedig várossá nyilvánították. Ugyanezen krónika szerint Szerdahely első említését Loránd nádor, főispán egy 1250-ben keltezett okiratában találjuk, ahol Zerda néven szerepel. Nevének további megjelenési formái: 1254—55- ben Svridahely, 1270-ben Zeredahel, 1283-ban Zerdahel, 1358-ban Zredahel, 1786-ban Szerdahel, 1920-ben Dunajská Streda. Szerdahely neve első privilégiuma révén keletkezett, vagyis hogy ezen a helyen szerdai napokon vásárokat tarthattak és tartottak. A későbbi időkben a hetivásárok napja péntekre tolódott. Az 1283-ból származó adománylevél, melyben IV. László király Lodomér esztergomi érseknek adományozta az akkortájt hűtlenséggel vádolt Konrád Pozsony vármegyében fekvő Oun nevezetű birtokát, egy sor fontos információ tárháza. Az említett birtok az oklevél tanúsága szerint "az esztergomi érseknek Zerdahely nevezetű birtokával határos és szomszédos volt". Ugyanez az okirat arról is beszámol, hogy Szerdahely akkor az esztergomi érsek birtokában volt; a későbbi időkben azonban már királyi birtokként szerepel. Egy 1346-ban kiadott oklevél a szerdahelyi nemesi várjobbágyok és Zomori Miklós közötti birtokjogi vitát rendezte el oly módon, hogy az itteni birtokot megosztotta a perlekedő felek között. A középkori birtokviszonyok bonyolult állapotába nyújt betekintést Róbert Károly egyik oklevele, melyből kitűnik, hogy Szerdahely és környéke nem volt kizárólagos királyi tulajdonban. A király ugyanis Tamás mesternek, a csókakői és gesztesi várnagynak, liptói comesnek akarta adományozni a Szerdahely határában fekvő Pókaföldet (a Balázsfa címszó alatt már tárgyaltuk), de kétségtelen volt afelől, hogy az adományozás joga őt illeti-e vagy sem. Kiküldte tehát a pozsonyi káptalan képviselőit, vizsgálják meg a tényállást. A káptalan küldöttei a szerdahelyi nemesek bizonysága alapján királyi joghatóság alá tartozó birtoknak állapították meg Pókaföldet, és elkészítették a határjáró okmányt. Ez az 1341 -ben kelt okmány Szerdahely és környékének legelső pontos leírását adja. A határjárás Szerdahely községnél kezdődött, s a határvonal mentén, a nagy országút irányában Kürt felé haladt, majd észak felé kanyarodott Feludvarnok irányában, érintve a Hodosi utat, ezután Tárnok felé kanyarodott, s végül visszatért Szerdahelyhez. A körülhatárolt rész tehát az egykori Pókafölde nevű birtok volt. Az okirat szerint Pókafölde alatt, a Szerdahelytől Kürt felé vezető országút déli oldalán volt "Szent György templomának birtoka", tovább ugyancsak az okirat szerint, valahol Kürt és Kisudvarnok közt még egy másik községnek, Csukárabonynak (Chukaraabonia) kellett léteznie. Különös figyelmet érdemel az okiratban említett Szt. György egyháza — Szerdahely első plébániatemploma —, melyet, mint olvashattuk, Szent György tiszteletére emeltek. A XV. század közepe Szerdahely városi fejlődésében is nagy jelentőségű korszak volt. Az 1405-ben kelt Zsigmond király kisebbik decretuma alapján megkezdődött a jelentősebb szabad, azaz a királyi birtokban lévő községek városíasítása. Ez a folyamat a Csallóközben a XV. század közepe táján érte el csúcspontját. Habár ebből az időből Szerdahely várossá emelését illetően közvetlen okmányunk nincsen, mégis teljes bizonysággal állít hatjuk, hogy Szerdahely ebben az időben nyerte el a mezőváros, az oppidum címet. Az első hiteles okirat, mely Szerdahely mezővárosi állapotáról tanúskodik: az 1574-es országos portális conscriptio (összeírás). Szerdahely mezővárosában ez idő tájt 26 királyi jobbágycsalád és 3 nemesi család élt. Az előbbiek 16 és 1/2, az utóbbiak pedig 2 és 1/2 egész telken. Egy egész telek akkor 10 holdnyi szántóföldből állt, melynek felét mindig ugaroltatták. Ezenkívül minden telekhez további 5 kaszásnapi rét is tartozott. A városokban a szokásos szántókon kívül a polgárok még más ingatlannal, pl. kertekkel és irtványokkal is rendelkeztek, amelyeket az összeírások nem minden esetben említenek. Talán meglepetésként hat, hogy Szerdahely mezővárosnak ily kevés lakója volt. Tudnunk kell azonban, hogy az összeírások elsősorban csak a jobbágyi lakosságról beszélnek, a nemesi lakosságról csak ritka esetben tesznek említést. Továbbá ez idáig csak a tulajdonképpeni szigorú értelemben vett Szerdahelyről beszéltünk, míg a mezővárost a környező települések együttese alkotta, melyek különböző módon függtek Szerdahelytől, illetve annak részei voltak. Az említett 1574-es összeírás szerint a szerdahelyi bíró joghatósága alá tartoztak Chot, illetve Chotfalva, azaz Csőt község jobbágyai is. Csőt községben ebben az évben 10 család lakott 10 egész telken; egy-egy telekhez 13 és 1/2 holdnyi szántóföld tartozott. Az ugyancsak Szerdahelyhez tartozó Tótujfaluban 14 család lakott: mindez összevetve 50 jobbágyi és 3 nemesi családot tesz ki. Ha viszont számbavesszük, hogy Nemesszegnek csaknem kizárólag nemesi lakossága volt, és Tótujfalu másik része szintén nemesi volt, legalább 70 családot tételezhetünk fel Szerdahelyen 1574 körül. Összehasonlításképpen, ugyanebben az időben a Csallóköz egy másik mezővárosában, Somorján 72 porta volt. A következő összeírás 1646-ból való. Csőt ekkor már teljesen néptelen, elpusztult település volt. A község pusztulását valószínűleg a Bocskay- és Bethlen-harcok idézték elő. A polgárok túlnyomó többsége ipari tevékenységet folytatott, amelyet az 1646- os conscriptio (összeírás) külön is említ. Céhekről ugyan nem tesz említést, de a polgárok nevéből meglehetősen pontosan ki lehet körvonalazni a szerdahelyi középkori iparágakat. Pozsony vármegye története szerint a vargáknak 1492-ben, a csizmadiáknak 1660-ban, a kalaposoknak 1666-ban, a kádároknak pedig 1680- ban már volt céhük. Az 1646-os összeírás szerint Szerdahely már nem a királyi kamara, hanem a pozsonyi várkapitányság földesurasága alá tartozott. Ez a tény visszatükröződött a mezőváros jogállásán is; 1600-tól kezdődően a Pálffy-család hitbizományi birtokává lett. Az Erdődi—Pálffy-család tagjai 1848-ig voltak a mezőváros földesurai. Nemesszeg első említése egy 1480-ból származó okiratban szerepel Nemesszeg alakban. Az 1646-os összeírásban úgy szerepel mint Szerdahellyel egybeépült városnegyed. Külön neve arra utal, hogy tulajdonképpen Szerdahely nemesi lakossággal lakott városnegyedéről van szó, mely inkább jogi vonalon különült el Szerdahelytől, mintsem ténylegesen. A megkülönböztetés onnan ered, hogy a szerdahelyiek királyi jobbágyok, míg Nemesszeg lakói szabad nemesek voltak. Nemesszegen több birtokos osztozkodott, így a Petényi-, a Németh-, a Thúróczystb. családok. Összeállította: dr. Zsigmond Tibor (Folytatjuk) 10 A HÉT
