A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-03 / 49. szám
ÉLŐMÚLT házi-, Folyóház-, Römbök-, Tyúkos- és Viharosdűlők, illetve részek. Aszódpuszta az 1268-ban kelt oklevélben Ozu alakban szerepel. A XV. századi oklevelek két Aszódot is említenek Alsó és Felső jelzővel. Egy 1460-ban kelt oklevél Alsó-Azolc néven mint vámoshelyet említi. 1959-ben már a mai nevén szerepel; az okirat komáromi várbirtokként jegyzi. A XVII. században a Zichyek birtoka. 1863-ban Sobieski János csapatai feldúlták, minek következtében elpusztult. Ekecs határában feküdt a hajdanában elpusztult Bolár nevezetű falu is; mely először az 1268-ban kelt oklevélben van említve, de ezután nyoma veszett. A község területe 6343 ha, lakóinak száma 3597, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 1921, ev. ref. 1026, gör. kát. 2, egyéb 895. A falu polgármestere Kiss Béla, a Csemadok-alapszervezet elnöke id. Kelemen Lajos, az 1—8. évfolyamos iskola igazgatója Ficzel László. Népszámlálási adatok: Ev összesen ebből magyar % 1900 1483 1483 99,86 1921 1797 1765 98,22 1941 2034 2020 99,31 1970 3995 3755 93,99 1980 3757 3619 96,33 1991 3597 3451 95,94 Összeállította: dr. Zsigmond Tibor (Folytatjuk) Az író fizetsége Az írót valaha amolyan csodabogárnak hitték az emberek. Veres Péter említette, hogy titkolnia kellett a könyvek iránti hajlandóságát, mert falujában az olvasó embert kasza-kapa kerülőnek tartották. Persze, a városokban másként tekintettek az írókra, költőkre, de ott is csak néhányan vitték annyira, hogy megélhettek műveik hozamából. Talán csak Jókai, Herczeg Ferenc és részben Mikszáth érte el a megtisztelő anyagi függetlenséget. Századokkal előbb Balassi Bálint katonáskodásának zsoldjából élt, Zrínyi Miklósnak bittokai nyújtották a megélhetéshez szükséges jövedelmet, Csokonai oktatóságot vállalt, de így is sokat nélkülözött, Kisfaludy Károly, akit jómódú apja nem akart támogatni, katonának csapott föl, majd festészetből és kevéske szerzői jövedelméből tengette életét, Arany János sokáig segédjegyzői, majd tanári fizetségéből tartotta fenn családját, Petőfi viszont valósággal nyomorgott. A legtöbb író, mint Vajda János, Reviczky Gyula, vagy később Ady, Kosztolányi, s eleinte Móricz Zsigmond is — hírlapírásból élt. így kezdte Szabó Lőrinc is, Illyés viszont tisztviselői állást vállalt. Megemlíthetjük még róla, hogy amikor emigrációban élt Franciaországban, bányásznak is beszegődött, később könyvkötő, majd tanító lett, miközben a Sorbonnet látogatta. Az írókkal, különösen a költőkkel a magyar föld mindig mostohán bánt. A halála után annyira fölmagasztalt József Attila gyermekkorától nyomorgott, könyvnapra kiadott könyveit titokban barátai vásárolták meg, nehogy megtudja, mennyire nem kell senkinek. Vég nélkül sorolhatnánk az írók küzdelmét a mindennapi megélhetésért, fölemlíthetnénk a sok-sok megaláztatást, amely szinte naponként érte őket. Móricz Zsigmond írja naplójában: "A hivatásos írónak csak a legritkább esetben van az élete biztosítva tisztán írói foglalkozás által. Az irodalom régi nagy írói rendszerint csak mint mellékfoglalkozást folytatták az irodalmi tevékenységet. Papok voltak, vagy világi hivatalbeli emberek, földbirtokosok, tanárok, tanítók, rendszerint már életfoglalkozás szerint is inkább szellemi foglalkozásúak. Azt hiszem, az első hivatásos író, aki semmi más foglalkozást nem akart vállalni, csak hónapokra — Csokonai volt, aki bele is pusztult abba a hitébe, hogy az irodalomból meg lehet élni. Később Jókai volt, aki egész életében mindig mint csak író szerepelt, pedig neki is a legtöbb jövedelmet szerkesztői munkássága biztosította. A mai írók is kénytelenek túlnyomó részben valami más kenyér után nézni, hogy életüket, s főleg a családosok, hogy a családjuk életét biztosítsák. Aki nem akar ilyen polgári foglalkozást vállalni, az bizony a keserű kenyeret eszi, a nélkülözést..." Éppen Móricz említi valahol, hogy az újságmágnások sokat megalázták Karinthy Frigyest is, aki mindig pénzzavarban volt, s gyakran előszobázott az igazgatók, főszerkesztők ajtaja előtt, hogy némi pénzt csikarjon ki tőlük. Pénzért könyörögve sok levelet írt Hatvány Lajosnak is, akit baráti körben Lacinak hívtak. Idézzük egyik rövid pénzkérő levelét: "Lacikám, drága Lacikám, Isten úgy segéljen, elsősorban szeretlek és sajnállak, még ilyenkor is. És csak másodsorban... Mindenki becsapott ma reggel, járandóságaim elúsztak. Lacikám, egyszázat! az istenért... ölel szerencsétlen barátod..." Ady Endrét sem vetette föl a pénz, amely éppen ezért nagy szerepet játszott életében. Különösen a Vér és aranyban kap szimbolikus jelentőséget a pénz mindenhatósága. A Mi urunk: a pénz-ben Írja: "Ha elfutnak a gyér aranyak,/ Fölséges, nagy, úri magunkból,/ Istenem, be kevés marad..." A pénzért, hatalomért való örök küzdelmet fejezi ki a Harc a Nagyúrral című költeménye is. A költőt mint annyi más irodalmárt, ugyancsak Hatvány támogatta, Ady gyakran kapott tőle megszorultságában kisebb-nagyobb összegeket. Egyik levelében többek során ezt írja neki Ady: "Se nagy valaki, se nagy senki nem lettem, se magyar, se más, otthonom nincs, asszonyom van félig, sőt félek, hogy harmadvagy negyedrészben. íme, egy lehetetlen, ostoba, bolond, beteg élet. És nagyon szegény vagyok. És már harminckét éves. És nincs energiám, s nincs vágyam a világot új szenzációkkal meglepni..." Szabó Lőrincnek is sok baja volt a pénzzel, örökké pénzzavarban volt, gyakran előfordult, hogy nem tudta, honnan szerez annyit, hogy a másnapi háztartásra elég legyen. Több versében őszintén föltárta, milyen kegyetlenül szorítja nincstelensége. Nincs pénz és enni kell című költeményéből idézzük az alábbiakat: "Oh,/ mit érdekel engem a zene, mit aj szépség, a lélek/ mennyei kedvese, vagy akár/ csak az új tavasz is, mikor/ nincs pénz, és otthon emberek/ várnak rám, kedvesek és/ ártatlanok, s kenyeret/ akarnak — hogy hihessem el,/ hogy érdemes élni, mikor/ nincs pénz/ és enni kell, és mindenütt/ csak a testi szükségletet/ látom a nyomor fekete/ köztársasága fölött, és/ a Fizikai lét örök/ zsarnokát, a Szövetkezett/ Pénzt. Őt, az igazi Urat/ aki légies és rettenetes talpával rajtunk, szegényeken áll..." Egy vaskos könyvben sem lehetne elmesélni, mennyit nélkülöztek a magyar írók, s anyagilag mennyire nem vitték semmire. Tersánszky Józsi Jenő 1937-ben kérvényt írt az írók Gazdasági Egyesületének: "Nagyon súlyos és végzetessé válható gyomorbetegségben vagyok... eddigi szerény jövedelmem minimálisra apadt. Azért fordulok az Igé-hez, hogy nekem az elsején még kifizetetlen házbérem, háztartási adósságaim kiegyenlítésére száznegyven pengőnyi segélyt, akár kölcsönképpen is folyósítson..." Berda József nyomorúságos élete közismert. 1935-ben ezt írta Ignotus Pálnak: "... gondolj rám, amikor Hatvanyval beszélsz. Ne feledkezz el az én szépséges, csámpás lábamról, illetve az arra való "csukáról". Istenem, lassan itt az ősz, jön a locspocs, aztán a hó, s én még mindig — nyári teniszcipőben járok! Reumás lábbal!... Gondolj rám, Palikám, légy liberális irányomban." Krúdy Gyulának élete vége felé annyi pénze sem volt, hogy a házbért, villanyt, gázt fizesse. Végrehajtók zaklatták, kilakoltatás fenyegette, a villanyvilágítást kikapcsolták. Elhagyottan, szomorú szívvel halt meg 1933 májusában. Hát így éltek a magyar írók.-des-A HÉT 11
