A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-27 / 35. szám
m LÁTOGATÓBAN “TESZEM A DOLGOM” URBAN ALADAR N em nehéz, hanem nagyon nehéz tanévet zártak a pedagógusok. Aki csak néhányszor fordult meg egy-egy magyar tanítási nyelvű alapiskolában, az is tudhatja, hogy anyagi gondok, nemzetiségi támadások, az alternatív tanítás bevezetésének gondolata, pedagógushiány és -felesleg kérdése egyként felmerült. Ezért elismerést érdemelnek azok az igazgatók, akik mindezek ellenére is fenntartották az iskolákat és nem különben azok a pedagógusok, akik ezekkel a nehézségekkel körülvéve is becsülettel tanítottak, neveltek. Amikor pedig az utolsó gyereket is hazabocsátották, még volt kedvük ellátni a Gárdonyi megálmodta, leírta lámpás szerepét. Urbán Aladárt, az Ipolyvarbói Alapiskola pedagógusát sok éve ismerem. Minden újabb találkozás alkalmával kénytelen vagyok megállapítani, hogy a haja egyre kevesebb, de ugyanakkor örömmel azt is, hogy a kedve, a kitartása, a lelkesedése mindig több. És maradt az őszinte hevület is, amellyel szívén viseli az itteni magyarság sorsát. Nagy-nagy szerencsénk és a falujának még nagyobb szerencse, hogy ilyen ember is akad sorainkban. A szünidő első napjaiban beszélgettem vele, de ő egyáltalán nem a pihenésről, a kikapcsolódásról beszélt, hanem a nyári és a távolabbi jövő teendőiről. — Először Veszprémbe utazom a Honismereti Akadémia rendezvénysorozatára. Sokat várok ettől a rendezvénytől, mert mi is megalakítottuk községünkben a Szent- Ivány Ferenc Honismereti Kört, amelynek keretében szeretnénk valóban hasznos munkát végezni. Mindenekelőtt felkutatni szülőföldünk emlékeit, ápolni a hagyományokat, utánanézni kik éltek, alkottak a környékünkön. Nagyon örülök, hogy a tanítványaimat mindez érdekli. Persze, irányítani kell őket, felhívni a figyelmüket mindarra, ami megőrzésre, tanulmányozásra érdemes. Az iskolások már évek óta, pontosabban 1978-tól gondozzák a közeli Szécsénykovácsiban Krúdy Gyula dédszüleinek sírját, most tették rendbe és ezentúl állandóan törődnek majd Szent-lvány Ferenc országbíró, államférfi sírjával is. A szünidőben a gyerekekkel néhányszor összejövünk, elbeszélgetünk, megtervezzük a következő időszak kötelességeit. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek már ilyen fiatalon kötődést érezzenek a szülőföld iránt, mert csak akkor várhatjuk el, hogy később is hajlandók legyenek tenni érte. Üres beszéddel, szólamokkal azonban vajmi keveset érünk el, példák kellenek, hogy mindezt felfogják. Mi azért kutatjuk az emlékhelyeket, keressük azokat a pontokat, amelyekhez történelmi, irodalmi, kulturális esemény vagy jelentős személyiség kapcsolódik, mert ez már alap a céljainkhoz. Nekem egyébként ez szívügyem, függetlenül attól, hogy tanév vagy szünidő van. A vakáció nekem inkább arra jó, hogy elmélyültebben gondolkodhatok a teendőimről, feldolgozhatom azokat az anyagokat, amelyekre a tíz hónap alatt nem jutott idő, kedvemre olvashatok — magyarázta. Urbán Aladár 1968-ban került a Nagykürtösi járás 468 lelket számláló községének iskolájába. Azóta tanítja, neveli a falu és a környék gyerekeit. Mára csupán 45 lány és fiú látogatja az iskolát. Kit vádoljunk, hol keressük az okokat a létszámcsökkenés miatt?! Csak általánosságokat említhetünk: egyébként is alacsony a születések száma, mind kevesebb a gyerek, nem szül jó vért, ha a szülők látják, hogy egy-egy magyar pedagógus szlovák iskolába íratja csemetéjét, a szülők szebb jövőt remélve döntenek a szlovák iskola mellett. Mindezek ellenére mély tiszteletet érdemelnek azok, akik itt, a világ végén fenntartják, éltetik az iskolát, méghozzá olyan színvonalon, hogy az párját ritkítja az ilyen kisiskolák vonatkozásában. A tanítók — öten vannak és egy nevelő — nemcsak az iskolában, hanem a faluban is mindenesek, tömegszervezetek vezetői, képviselők, kultúrmunkások, valamennyi rendezvény szervezői. Urbán Aladárnak is kijutott a tisztségekből, hiszen a Palóc Társaságban, a Csemadok alapszervezetében, az Együttélés politikai mozgalomban egyaránt vezető szerepet játszik a községben, és ha bármilyen új kezdeményezés ötlete felvetődik, rögtön rágondolnak, ha nem éppen tőle jön az ötlet. Sokat vállal, ezt mindenki elismeri, s mindezt olyan természetesen, ahogy az éjjelt követi a nappal. Amikor bárki dicsérni próbálja, ő ugyanilyen természetességgel mondja: "Teszem a dolgom". Most újabb fába vágta a fejszéjét. Tudomást szerzett a Magyarországon már befutott PRO PATRIA Hagyományőrző Szövetség létéről. Elképzeléseibe pontosan beleillik az ő tevékenységük: hagyományőrzés, a haza, a szülőföld emlékeinek felkutatása, megőrzése. Bár iskolájukban tényleg csak maroknyi a gárda, megalakítja a hagyományőrző társaságot, megismerteti velük a szülőföld minden szegletének történetét. Még mélyebben, még régebbre visszamenően, mint eddig. Célja ugyanis az, hogy a gyerekek tudatába a lehető legerősebben bevésse, ez a föld mindig a miénk volt, otthon vagyunk itt és hiába próbálják fogadatlan prókátorok ezt elvitatni tőlünk. A tanító bácsi szeptembertől tehát újabb kötelezettséget vállalt, önként és szeretetteljes felelősséggel. Ha valaki rácsodálkozna újabb munkát, törődést, odafigyelést igénylő feladatára, meggyőződésem, hogy újra csak azt mondja: 'Teszem a dolgom". Akad közöttünk egy-két ember, akinél mindez ilyen egyszerű. BENYÁK MÁRIA fi A HFT
