A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-23 / 30. szám
FIGYELŐ A filatelista polihisztor mondani, s amennyire lehet, objektív szeretnék lenni. Ha a liturgiáról van szó és arról, hogy miért nem értem mindazokat a haladó szelleműeket, akik a liturgiában annyi rosszat találnak... a mostani vallásra szerintem az a jellemző, hogy a hangsúly a jón van, amelyet az ember a másik embernek cselekszik. Ez a vallás elengedhetetlen része, ám bizonyára nem az egyetlen. — Az emberek igénylik a visszatérést valamiféle őseredethez, a misztériumhoz, az antik tragédiák felfogásához. Nem függ-e össze a vallás említett redukciója a tudományos világfelfogás elfogadásával? — Igen, mostanában az a tendencia nyilvánul meg, hogy a kereszténységet az etikára redukálják. Tipikus példa erre az USA first Lady-je, Hilary Clinton: a metodista egyház tanításából kiindulva protestáns teológusok műveivel foglalkozott és arra a következtetésre jutott, hogy a kereszténység egyenlő az emberekről való gondoskodással. Álláspontja teológiailag alátámasztott. (...) Ez azonban csak horizontális mozgás, hiányzik belőle a vertikális dimenzió. Számomra ez alapvető probléma, mert éppen a vertikális dimenziót kell felújítani. — Van-e valamilyen elképzelése arról, hogyan lehetne a vallásnak vagy a világfelfogásnak ezt a "vertikális" oldalát felvetni? — Valószínűleg egy új tudományos világnézet segítségével. Ezt azonban először meg kell alkotni, mert mi még mindig a XIX. századi világnézetnél tartunk. Ha a világnak vissza akarjuk adni a maga metafizikai dimenzióját, nincs más megoldás, mint kialakítani az új tudományos világképet. A mai ember ugyanis teljesen a tudomány markában van. Függetlenül attól, mit gondol és mit mond erről. — Van-e ezen a világon egyáltalán helye a poézisnek? — A költészet nem a horizontális, hanem a vertikális síkba tartozik. Ebből a szempontból a poézis számára az a legfontosabb, hogy mi az, amit a mai ember valóságosként, a kozmosz világaként befogad. Kozmoszképünket mégiscsak a tudománynak köszönhetjük. Minden más fikció. Ebből a szempontból minden attól függ, hogy kialakul-e az új világnézet, a világmindenségről alkotott új felfogás. A jelenlegi világkép láthatóan ellentmond a vallásnak és a költészetnek, ha csak nem ellenséges velük szemben. Newton világa sem kedvez nekik, Freudé sem, Einstein világa azonban már kevésbé idegen tőlük. A Respekt alapján feldolgozta:-melaj-Ha netán a nevezetes vagy híres nyitrai magyarok névsorának összeállításával bíznának meg, akkor az újabbkori történelem jelesei — Bende püspök úr, Lyka János műépítész, Bártfay Gyula szobrász, Massányi Ödön festő, Mártonvölgyi László és Dallos István írók, szerkesztők — közé sorolnám dr. Palotás Zoltán kandidátust, "polihisztort" is. Rövidke életrajzából megtudhatjuk, hogy nemrég töltötte be a nyolcvanat: 1913. február 13-án született Nyitrán, ámde 1923-ban kényszer hatására a család Ceglédre költözött. A ceglédi és budapesti középiskolák után Pécsett végezte el a jogi egyetemet, majd külföldi tanulmányokat is végzett. A háború után bélyegkereskedőként tartotta el magát és családját. Honnan a bélyegek iránti vonzalom? "Legrégibb filatéliai emlékem szülővárosomból, Nyitráról származik a Huszár-féle papírkereskedés kirakatában (a Kalmár-utcában, az András-domb alatt) 1920 körül sokszor megbámultam az új. megszállási feiülnyomatot — bélyegkiadásokat. De láthatók voltak ott egyebek is, így nyasszai, tanganyikai állatos, háromszögű csodák stb. Ez azonban még csak érdeklődés, kíváncsiság, vágyakozás volt." — mondta Palotás Zoltán. Ámde számunkra Palotás kutatómunkája, a közlekedés és településtudományi kutatómunka az érdekes, ahonnan már csak egy rövidke ugrás vezetett "A trianoni határok" cimű államföldrajzi tanulmányig. Az elemzéseket nagyrészt közlekedésföldrajzi aspektusból végezte, és ezeket vetítette a magyar etnikum elhelyezkedésére, szétszabdaltságára. A könyvet az "Árpád Akadémia (Cleveland, USA) 1992-ben aranyéremmel tüntette ki", és a szerzőt tiszteletbeli tagjává választotta. Az MTA tudományos minősítő bizottsága — dr. Palotás Zoltánt életműve alapján — 1991. december 19-én a közlekedéstudomány kandidátusává nyilvánította... Publikációit a Magyar Nemzet, a Kapu MAGYAR Hungarian Life — az ausztráliai magyarság egyetlen hetilapja —, a Hitel és más lapok, folyóiratok közük. Nos, június derekán az a szerencsés meglepetés ért, hogy — dr. Molnár Imre tanácsára — Zoltán bátyánk felkereste a Csemadok nyitrai székházát és a pillanatnyi, kölcsönös bemutatkozás után világossá vált, hogy a "trianoni nemzedék" egyik nagyon is pontosan fogalmazó egyéniségével van dolgom. Imigyen fogalmazott: "Mondják, ritka szerencsés korcsoport az, amelyik ennyire változatos — talán inkább páratlanul sorsdöntő — történelmi korszakokat élt át, mint a mi «trianoni nemzedékünk». Ennyiből szerencsés, de ugyanakkor istenverten szerencsétlen is, mert zömmel csak rosszban volt része, minden jóból kimaradt. De mi minden rejtőzik e felszínes vélekedés mögött! A magyar nemzetet tulajdonképpen nem egy, hanem két Trianon érte, mert hiszen 1947-es párizsi békeszerződés az 1920-as diktátumnak megismétlése volt — még kegyetlenebb formában." A Trianonnal kapcsolatos "metaforákról" az alábbiakat vallja: "Aki az utolsó éveknek az 1919—20-as békéket körülölelő szakirodaimát tallózza, meglepődve állapíthatja meg, hogy egyre több könyv, tanulmány címéből hagyják ki a Trianon szót, vagy a többi Párizs környéki békére való utalást, és helyettesítik divatos, hangzatos költői metaforákkal, jólrosszul sikerült jelképekkel. íme néhány példa: Térképézett történelem (Rónai), Üllő és kalapács (Diószegi), Térkép, csata után (Arady), Határok születtek (Gyönyör), Népfogyatkozás (Popély), Az elveszett presztízs, A feltámadt főnix és az elszállt sas, A magyarság és a három Európa (Jeszenszky), Európa megrablása (Bojtár), Rekviem (Fejtő), Közép-Európai dosszié stb." Majd imigyen fejezi be gondolatmenetét: "Egyszóval, indokoltnak lehet elfogadni a Trianon szó elkerülését. A határkérdések (ok!) helyett a kisebbségek ügyét (okozat!) kell napirenden ("melegen") tartani. Palotás Zoltán a trianoni diktátum kérdéskörét új módszerekkel, nem annyira a történelmi események felsorakoztatásával közelíti meg, hanem a gazdasági és geopolitikai alapokat veszi figyelembe. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy már rég be kellett volna vallanunk a nemzetiségekkel szembeni helytelen politikát, a nemzetiségekre vonatkozó rendeletek és törvények be nem tartását. A szerző rámutat, hogy a dualizmus korában Magyarországon a nemzetiségeknek "oly szabadságjogaik voltak, melyek legalábbis elérték, de sokszor meghaladták" a korabeli államok nemzetiségi jogait. Ámde a ragadós nyugati példán haladva: "A nyugati nagyhatalmaktól nem volt, aki számon kérje beolvasztó nemzetiségi politikájukat"... A trianoni határokat vizsgálva Palotás Zoltán megállapítása szerint a határok kijelölésénél a vasúthálózatnak döntő szerepe volt, mivel a határokat mesterséges, művi úton vonták meg, és több mint a fele arányban nem a nyelvhatárok mentén húzódnak. Tehát a "fő közlekedési útvonalak szolgáltak a határok megvonása alapjául." Ezekhez természetesen hozzájárultak az olyan történelmi érvek, minthogy "a Nagymorva Birodalom déli határai" egykoron a Dunáig és az Ipolyig húzódtak. Palotás Zoltán könyvében mérlegeli, hogy közös feladatunk: "Feltárni őszintén és becsületesen közös múltunkat, hogy hozzájáruljunk egymás jobb megismer(tet)éséhez. Mindezt abban a reményben, hogy ily módon is elősegíthető a határok "spiritualizálása", napjainkban oly gyakori kifejezéssel: "átjárhatósága". Végeredményben még annyit, hogy Palotás Zoltán nagyon higgadt hangvételű írása kiállás is a nemzetiségek és népcsoportok oly annyiszor deklarált szabadságjogai mellett. Moteslky Árpád A HÉT 7
