A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-12-24 / 52. szám

■ ■ ■ meg a nehézségektől. Ha kell, sárban, latyakban, helikopteren megy el a közönséghez a világ legeldugottabb falujába is.

Olyanok ők, mint egy vonósnégyes, melynek minden tagja kitűnő szólójátékos, de csak együtt hangzanak igazán harmonikusan. Tavaly novemberben az Erkel Színházban okoztak kisebb tűzveszélyt, amikor szuperkoncertjükön a többnyire lányokból álló nagyérdemű extázisában minduntalan gyertyát gyújtott. Azóta is gyakran össze-összefutottunk hol a képernyőn, hol egy-egy szórakoztató gálaesten, és nem az én elfoglaltságomon múlott, hogy személyesen csak nemrég ismerkedtünk meg. Szerencsémre ugyanis a fiúk naponta "eláznak“, és egy ilyen "áztatásra" hívott meg a budapesti Normafa Szállóba Környei Attila, az együttes sikerkovácsa.

— Minek tulajdonítja, hogy a Manhattan kondíciója semmit sem változik?

— Talán annak, hogy a fiúk naponta edzik a testüket és a hangjukat. Az előbbit éppen itt, a Hotel Normafában, a szaunában és a szoláriumban.

Ami azt illeti, nem olcsó hely, de mint az ábra mutatja, megéri. Ráadásul itt van a JUVENTUS rádió központja, ahol a beszélgetés után is akad dolga a menedzsernek.

— Hol tanulta a szakmát és mi változott azóta?

— Valamikor az R-GO együttesben dolgoztam és menedzseltem is. Mára nehezebb lett a helyzet, mert Magyarországra is betették lábukat a nagy világcégek, amelyek természetesen a saját termékeiket akarják eladni a piacon. A televízió és a rádió is mindenért tartja a markát. Meglehetősen kemény ez a szakma, hiszen eltérően a világban meglevő gyakorlattól, itthon egy videoklipért is fizetni kell.

— Ki találta ki a Manhattant?

— Én. Előtte öt évig voltam az R-GO együttesben, ahol Szikora Robival nagyon jó barátokként mindent együtt csináltunk. Aztán úgy döntöttem, hogy abbahagyom a színpadi zenélést — bár ma is nagyon hiányzik —, és a menedzser szakmát választottam. A hosszú pályám alatt, hiszen 8 évig hegedültem, aztán az R-GO-ban basszusgitároztam, megtanultam, hogy milyen receptjei vannak a sikernek. Először is megfigyeltem, mi az, ami Magyarországon hiányzik. Mivel úgy láttam, hogy akkoriban szinte minden banda keménykedett, bőrdzsekit és szegecseket viselt, elrugaszkodott a világtól, hiányzott a pozitív érzés, az a pozitív sugallat, amit ez a négy fiú közvetít. Mikor elhatároztam, hogy alapítok egy együttest, én egy vokálegyüttesre gondoltam négy fiúval, már csak azért is, mert divat lett egy olyan eszeveszett diszkótánc, ami nagyon látványos és a közönség szereti, viszont hangszeresen nem lehetett felvinni a színpadra Kiválasztottam hát a

kell enniük, mikor kell pihenniük, mert másképp a dolog visszaüt. Erre egy példát is mondok. Még nem voltak élő koncertek de meghívtak bennünket Miskolcra, amikor a város előtt úgy harminc kilométerrel beültünk egy étterembe. Alaposan megebédeltünk, ám a fellépés egy órán belül volt. A fiúk úgy szenvedtek, hogy az nem igaz Ez egy örök életre való figyelmeztetés volt, amit én azért is tudok, mert nyolc évig élsportoló voltam, és tudom, hogy milyen a folyamatos fizikai megterhelés.

— A feleségek nem lázadoznak olykorolykor?

— Biztosan megtörténik, de erre is próbálok odafigyelni. Például január első két hete szabadság lesz, amikor mindenki lazíthat, és szeptember elején is volt egy kis fellélegzés. De különkülön is van lazítás, például Gabi a házasságkötés után elment egy másfél hetes nászútra, addig a többiek keményen dolgoztak, vagy az új lemez felvételénél Varga Szabolcs dolgozott a legtöbbet, így őt elküldtük egy hétre szabadságra.

— Ha az emberek sokat vannak együtt, van úgy, hogy "kitörnek". Ilyen még nem fordult elő?

— Szerencsém volt, hogy ezt a négy fiút választottam, mert ők azonkívül, hogy kollégák, barátok is, tehát akkor érzik magukat igazán jól, ha együtt vannak. Egy húron pendülnek, és ez minden szinten megkönnyíti a dolgot.

— Az Erkel színházi koncerten tapasztaltam, hogy különkülön is nagyon jól énekelnek. Nem akart esetleg valamelyikük kiválni?

— Mint említettem, mind a négy fiú szólóénekes volt. Nem titok, hogy talán már ebben az évben elindul a négy fiú önálló karrierje. Tehát a Manhattanén belül lesz szólólemez is, amelyen mindenki a saját vonalát mutathatja be.

— Tulajdonképpen miért lett MANHATTAN a Manhattan?

— Tipikus városi diszkóvagányokat akartam létre hozni, afféle csibész típusokat, akiknek hasonlók a gondjaik, mint kortársaiknak az egész világon, emellett észreveszik az élet napfényes oldalát is. Mikor ez sikerült, és a neveket válogattuk, szóba került a MANHATTAN is. A világ egyik legnagyobb metropolisáról van szó, ahol aztán igazán forr az élet, és így harmonizál ezzel a vibrálással, amit a négy fiú képvisel.

— Együtt van már a Kis Manhattan is?

— Hát hogyne. Gyakorlatilag össze lehetne állítani már egy Kis Manhattant is az utódokból, mert Dobi Sanyinak van egy gyönyörű kislánya meg egy aprócska fia, és Csokinak is két fia van. De a legújabb Hazatérés című lemezünkön még az eredeti MANHATTAN játszik és énekel.

BEKE ISTVÁN

— Az egyetlen fiú-, aki még szabad, Varga Szabolcs — ö a legfiatalabb. Vilmányi Gabi volt a harmadik MANHATTAN-fiú, akinek tavaly nyáron kötötték be a fejét, és boldog házasságban él.

— A koncerteken a fiúk rengeteget mozognak, ami szinte felér egy élsportolói teljesítménnyel. Köztudott, hogy az élsportolókat a cél elérése érdekében néha az edzők még szexuális önmegtartóztatásra is ítélik. Ön mennyire befolyásolja ilyen szempontból a fiúkat?

— Ilyesmire nincs szükség, mert a négy fiú nagyon fegyelmezett, és tudják mikor

négy fiút, akik különféle együttesek élén énekeltek, és hangban is összeillettek. Érzésem szerint a dolog jobban sikerült, mint ahogy eleinte reméltem.

— Elmondaná, hogy’ talált rájuk?

— Legelőször Csokit találtam meg, azaz Nemcsók Jánost, akinek gyerekkora óta ez a beceneve. Kilenc hónapot kellett várnia a társakra. Varga Szabolcs Békéscsabáról érkezett, ő a szemüveges fiú. Dobi Sanyi a legromantikusabb részeket képviseli az együttesben. Legutoljára Vilmányi Gábor "lépett a képbe”.

— Reménykedhetnek még a lányok, asszonyok?

A MANHATTAN NEM RETTEN...