A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-12-17 / 51. szám

LEXIKON

KIS PALÓC NÉPRAJZ

»

Staférung-Kelengye

A párválasztás szokás- és hiedelemköre

A lányos házaknál már a gyermek kiskorától napirenden volt a hozomány előteremtésének gondja. Mielőtt ugyanis a lányt férjhez adták volna, össze kellett gyűjteni annak kelengyéjét.

Maga a kelengye szó vitatott eredetű: "a szükséges jelentésben használt kellendő, kelendő melléknév főnevesült változata". Eredetileg a "szükséges holmit" jelentette. Egy 1787-es magyarázat szerint a "Kelengye: Mind az, a' mit a’ leánnyal vagy legénnyel adnak a szülék, mikor ki házasítják." (A magyar nyelv történelmi-etimológiai szótára. 2., 1970. 430. 1.)

Némely helyen tehát — elsősorban Kalotaszegen — a vőlegénynek is volt önálló kelengyéje. "A kelengye sok helyen a fiatal pár részére szinte életre szóló ellátást biztosított, de hiányoztak belőle a munkaeszközök, az önálló háztartás viteléhez szükséges eszközök". Tájainkon csak a lány részére kellett szigorúan összeállítani a "staférungot". "A kelengye adása a házasításnál általában kötelező volt, ezért nagy terhet jelentett a lányos háznál." (Magyar néprajzi lexikon 3. 1980. 122.1.)

Amikor a lányok az iskoláskort elérték, az Ipoly mentén már hozzáfogtak a szülők a lepedők és a törülközők, a párna- és dunyhahuzatok készítéséhez, a ruhakészlet összeállításához. A gyűjtésekből és a szakirodalomból is tudjuk, hogy Nógrádban ez már a múlt század hetvenes éveiben is körülbelül 20 felsőszoknyából, 25 alsószoknyából, 30 darab kendőből, 15 ingvállból, 20 pruszlikból, 20 kötényből és 5 nagykendőből állott. S a szülőknek kellett megvenni a rókaprémes mentét, a hímzett ködmönt, a piros és a fekete csizmát is. A lány kiházasításához így körülbelül 3 hold föld értékének megfelelő összegre volt szükség.

A Börzsöny táján, ha a lány menyecskének ment, bútort nem kapott, csak ruha- és ágyneműt vitt magával. Egy jómódú lány a negyvenes években kapott 6 darab libatollai töltött "kiágyazó vánkust", 2 használatra való vánkust, 8—12 pamutos vászonból készült vánkushuzatot, 2 dunnát, 2—‘2 hajával, 1 "dérékaljat", 1—2 ágyterítő abroszt, 1 szalmatrozsákot, 6 lepedőt, 3 "kasho való abroszt", 6—12 "hímes szakajtóruhát", 6—12 törülközőt. A ruha- és vászonfélék elhelyezésére "menyecskeládát" adtak neki. (Kerékgyártó Adrien. In.: Börzsöny néprajza. 1977.)

A Nyitra megyéi Menyhén 20—25 rövid ing, 20—30 pendely, 15—20 szoknya, 10—12 kötény, 5—6 nyelves pruszlik, 3—4 jupka, 3—4 kabát, 5—6 lipótyi pruszlik,

10—15 fej kötő tartozott a lány ruhakészletébe, ezenkívül még kapott 2—3 pár csizmát, 10—15 vánkust, 1 dunnát, 1 derékaljat, egy ágyat, egy fiókos ládát és egy "magos szekrényt". (Manga János: Adatok a nyugati palóc házassági szokásokhoz. Néprajzi Értesítő XXXIV. 182.1.)

Manga János közli, hogy századunk első évtizedeiben "a menyasszony fehérneműjének mennyiségét a szokáson kívül még a vetélkedés is szabályozza". Pereszlényben például 30—40 pentőt és inget adtak a menyasszonnyal, de ha az előtte férjhez ment lány 25 inget vitt magával, az "utána következő már csak azért is 30 inget visz, hogy róla többet beszéljenek." (Manga János, 184.1.)

Palócföldön még a szegényebbeknek is mindenképpen elő kellett valahogy állítani a kelengyét. Bakó Ferenc monográfiájában olvassuk, hogy "ha szegény volt a menyasszony, az ágyhoz szükséges tollat a rokonság ajándékozta neki". Az is előfordult valamikor, hogy "a szegény menyasszony néhány nappal esküvője előtt egy asszony társaságában a szomszéd falvakban kéregetett..." (Palócföldi lakodalom, 1987. 102.1.)

A Heves megyei palócoknál a kelengye két fő részből állt: a bútorokból és az ágyneműből, amihez a lány ruhái is hozzátartoztak. Több helyen a hozomány nemcsak a szülők, hanem a keresztszülők és a nagyszülők házasílási ajándéka is volt. (Bakó Ferenc, 1987. 102.1.)

Komoróczy Miklós század eleji Hont megyei tudósításából értesülünk arról, hogy "A menyasszony kelengyéje szokás szerint tulipános ládába van zárva, de újabban a módosabbak háromfiókos, úgynevezett suplód-ban adják át azt. A kelengye rendszerint 32 darabból áll, de a módosabbaknál 80—100 darabra is rúg a száma." (Komoróczy Miklós: Nógrád vármegye népe. In: Borovszky: Nógrád megye monográfiája. 1909. 132.1.)

A férjhez adandó lány kelengyéjének pontos összeállítását, illetve annak fontosságát a mai adatközlők is hangsúlyozták. Ebccken jegyeztem le az alábbiakat: "Első vót a tollú, a dunna meg a párnák, második meg a fehérnemű: lepedők, ágyhuzat, abroszok, és ha illyen gazdafélihö' ment, még szakajtóruha is, mer valamikor idehaza sütték a kenyeret. Azt a ruhát hazúró vitte a menyecske. (...) Ollyan jobb módúnak 5—6 perkálszoknya is vót. Nem ollyan módosnak elég vót 3—4 is. Olajoskendő vót bőven. Piros, kék rózsákkal, mindenféle

fajta." (Vámos Józsefné Molnár Margit, 1912.)

Deménden így emlékezett saját kelengyéjének összetételére az egyik adatközlő: "Két dunna, négy vánkus, két huzat rájja, törülközők, alsónemű. Szegény anyám egyedül szerezte be, mer özvegyül maradt. Front alatt vót ez a nehéz idő. Sokat köllött neki gondókoznyi, hogy meglegyen a staférung. Ami köllött, az megvót. Törülközők, lepedők. Vászon is vót köztük. Csizma az nem vót." (Benyus Mihályné, 1928.)

Hogy a kelengye nem volt mindenkinél egyforma összetételű, arra a fenti adatközlésekből is lehet következtetni. Az egyes ruhaneműek száma a lány szüleinek társadalmi helyzetétől, anyagi kereteitől függött természetesen. Pereszlényben közölték, hogy a gazdag lányoknak kilenc vánkust, egy dunyhát és egy derékaljat, a szegényebbeknek hat vánkust, egy dunnát adtak derékalj nélkül. (Horváth Mihályné Sántha Margit, 1918.)

Ipolyfödémesen "a staférungba hat vánkus, két dunna vót. No meg oszt a szekrényt is vitték. Sublót szekrények vótak vagy tulipános ládák. Vót még vagy harminc pentő, harminc kivarrott ing. Meg gyönyörű fehér lajbik, fehér szoknyák. Lerakott szoknyák. Akkor meg a ruhájja: blúzok, szoknyák, csizma, keményszárú, karcsúsarkú fekete. Gyarmaton varratták. Kenyérruha, az is vót vagy tizenkettő. Aztán vótak illyen ágyterítők meg lepedők alóra. Csak ollyan fclepamutossak, nem ollyan tiszta gyócs." (Nagy Józsefné Nagy Matild, 1921.)

A múlt század végén az Ipoly mentén a félházhelyes gazda lányának menyasszonyi hozománya egy láda, egy "kasznyi", egy dunyha, egy derékalj, hat vánkus, huszonöt ing, tíz pendely, tíz ünneplő "öltöző" egyéb alkalomra, két fékető, négy pruszlik s még jó néhány kendő volt. (Manga János: Palócföld. 1979. 166.1.)

A staférungra vonatkozólag Palócföld című monográfiájában régebbi adatokat is közöl Manga. Ezekből kiderül többek közt, hogy a múlt század közepén "A menyasszony még csak néhány kendervászony szoknyát, egy pár csizmát, két kendőt és egy aranyféketőt vitt magával." (Manga, 1979. 171.1.)

A szakirodalomból is értesülhetünk arról, hogy a lány kelengyéje tartalmazta a "sátorlepedőt" is. Erre maga a lány "hekkelete, horgolta a széles csipkét". Később pedig emögött szülte meg a gyermekét. (Nyáry Antal, 1931. 171.1.)

CSÁKY KÁROLY

A HÉT 11