A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-17 / 51. szám
LÁTOGATÓBAN MÓDJÁVAL SZABAD TERVEKET KOVÁCSOLNI... (Budapesti beszélgetés Selmeczi Elekkel a Rákóczi Szövetség munkájáról) Fotó: Prikler László — Ismét költözik a Rákóczi Szövetség. Ez talán már a harmadik központja lesz. Mi a gyakori költözések oka? — Valójában már negyedszer költözünk. Első székhelyünk a rendszerváltozás idején oly híressé lett Ó utcai barakkban volt. Az MDF kiköltözése után próbáltunk itt egy kis zugot berendezni. A működéshez szükséges iratokat, felszerelést a Rákóczi Szövetség alapítóinak lakásairól hordtuk össze. Hamarosan felismertük, hogy a barakk, különösen társbérletben, alkalmatlan az elmélyült munkára. Sok keresés, kínlódás után sikerült szobát bérelnünk a Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) Belgrád rakparti székházában. Innen aTESZ-szel együtt költöztünk a Szoboszlai utcai irodaházba. Ez lett a harmadik otthonunk. Időközben a civil társadalmi szervezetek leszálló ágba kerültek, ami azt jelenti, hogy nincs pénzük ennek az irodaháznak a fenntartására. Sokan már elköltöztek, most mi is követjük őket. Megadom az új címünket: Budapest, Radnóti Miklós utca 21/b.1.2. Tel./tfax: +36 1 1-295-769, H-1137. — Ismeretes, hogy megalakultak a Szövetség regionális szervezetei. Mi ennek az előnye? — Ha sorra vesszük egy térképen a regionális szervezetek székhelyeit, nyomban megértjük, hogy mit remélünk tőlük. Győr—Sopron, Komárom, Esztergom, Salgótarján, Eger, Miskolc. Ezek a városok mind a szlovák—magyar határ mentén találhatók. Máris világos a szerepük: a földrajzi helyzetből gazdasági, kulturális és közigazgatási hasznot várunk, mégpedig a határ mindkét oldalán élőknek. — Milyen helyzetben vannak a Rákóczi Szövetség alapítványai, illetve hol tartanak a további alapítványok szervezésével? — Törzsalapítványunk 1990 januárjában kezdte meg működését Csehszlovákiai Magyar Kultúráért néven. A névválasztás nem volt szerencsés. Kevesen tudták, hogy az alapítvány a Rákóczi Szövetségé. Ettől függetlenül működését sikeresnek nevezhetjük. 1990-től folyamatosan igen sok, főként kulturális és oktatási kezdeményezést, tervet támogattunk, mintegy tíz-egy-néhény milliós nagyságrendben. Az elmúlt évben a törzsalapítvány egyéni kezdeményezésekből célalapítványokra bomlott. Az elkülönített összegek egy-egy szakma vagy tárgykör pénzforrásai lettek. Hogy ez jó megoldás-e, azon lehet vitatkozni. Új jelenség a Rákóczi Szövetség életében a városalapítványok megszervezése. Ennek a rendszernek kiépítésekor arra gondoltunk, hogy a regionális alapítványok jó lehetőséget kínálnak majd egy-egy város és vidéke szellemi tényezőinek összefogására. Eddig Nagykaposon, Kassán, Rozsnyón, Rimaszombatban, Tornaiján, Érsekújváron, Dunaszerdahelyen, Ipolyságon, Párkányban, Nagykürtösön, Zselizen, Királyhelmecen, Galántán, Losoncon és Füleken szerveztük meg a városalapítványokat. Hogy Komárom miért nem szerepel a névsorban, arra a komáromiaknak kellene válaszolniuk. Az egy-egy helységhez kapcsolódó alapítvány vagyonát a Rákóczi Szövetség törzsalapítványának titkársága, az alaptőkét létrehozók által választott szakértői bizottság bevonásával kezeli. — A Rákóczi Szövetség jelenlegi feladatai mellett nyilván további előrelátó, távlati feladatok vállalását is tervezi. Mit tudhatunk meg ezekből? — A múltban annyit már megtanultunk, hogy csak módjával szabad terveket kovácsolni. Kevesen vagyunk a feladatokhoz, melyeket közvetlen kapcsolataink révén mélyebben, részletesebben ismerünk. A hivatalos politikához annyiban kapcsolódunk, hogy segítő szándékkal mi is keressük a huszadik századi Kelet-Európa akut betegségének bizonyult kisebbségi kérdés megoldását. Jugoszlávia példája bizonyítja, hogy minden halogatás végzetes lehet: a Balkán varázslatos szépségű városait naponként ismétlődő gránáteső teszi romhalmazzá, s közben a Nyugat mossa a kezeit. Ennek a kívülről is táplált nacionalista őrjöngésnek tanulságai intő példaként állnak előttünk. Például, hogy kellő tapintattal kell részt vennünk a határainkon túl élő magyarság életében. Mások jogait nem sérthetjük, ugyanakkor elvárjuk a szlovákiai magyarság jogegyenlőségének kodifikálását. Munkatervünket is ebben a szellemben alakítjuk. — Végezetül egy személyes kérdés. Milyen kapcsolatok fűzik Selmeczi Eleket a történelmi Felvidékhez? — A kérdésben benne rejlik a válasz: a történelem. Apai ágon felmenőim közt jó néhány ismert felvidéki családról tudok. Csajághy Krisztina ükanyám nagynénje volt Csajághy Júliának és Laurának, Bajza József és Vörösmarty Mihály hitveseinek. Vörösmarty Szép Ilonkája után kapta keresztnevét nagyanyám is, hasonlóan Vörösmarty nagyobbik leányához. A családfán igen sok név található, a múlt századiak is történelmi családok: Ocskay, Tallián, Platthy, Baross, Benyovszky, Ghyczy... Például a Csúzy-családból szívesen házasodtak az ősök, mert ott nagy gondot fordítottak a nevelésre. Csúzyéknál házitanítóskodott František Palacký is. A főág persze a galántai Balogh nemzetség. Szépapámra, Balogh Jánosra, aki 1794 és 1810 között Komárom vármegye alispánja volt, azért vagyok büszke, mert az 1819-ben elkészült jogfilozófiai írásában elsőként foglalkozott a "másság" kérdésével. A “másság” elfogadását "szükségbeli jus“nak nevezte. Fiai közül a legfiatalabb, ő is János keresztnévvel, a reformkor egyik meghatározó személyisége lett. Wesselényi Miklóssal karöltve küzdött a szólásszabadságért, a jobbágyság felszabadításáért. Ellenzéki programjukat összefoglalva: a korszerű monarchiáért. A közép-európai népcsoportok békés együttélését föderalizmusban látták megvalósíthatónak. Kölcsey, Széchenyi, Deák tántoríthatatlanul kiálltak mellette. Harmadik alkalommal már nem kapott kegyelmet, a szabadságharcban való részvételéért mint felségsértőt 1851-ben in contumaciam halálra ítélték. Tízévi emigráció után tért haza. A határon elfogták, s közel egy évig tartották börtönben. Szabadulása után a bátor és hűséges barsiak ismét őt küldték követként az 1861-es országgyűlésre. Ez volt az utolsó közéleti szereplése. Érsekújvárott halt meg 1872. január 11-én. "Temetésén — írja Thaly Kálmán — nagy tömeg jelent meg, egykori jobbágyai is. Elhatározták, hogy emlékének szobrot emelnek, s erre meg is kezdték az adakozást.“ A kérdésre kissé hosszan válaszoltam, de igen nagy a családi örökségem. Most fordulóponthoz értünk. Tőlünk többet kíván a kor, mint a Nyugattól. Az én csekély hozzájárulásom ehhez, hogy megírjam azoknak az embereknek az életét, tetteit, akik megtalálták e soknemzetiségű térség problémáinak megoldását: az új, modern uniót, ami magával hozná az eszmék, a tudás, a termékek cseréjét és a népek közti békét. Ez az én távlati tervem. MOTESIKY ÁRPÁD 6 A HÉT
