A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-16 / 29. szám
GONDOLKODÓ TETTEKET ADJ, ÉLŐ MAGADAT Szent-lvány Ferenc Emléknapok Sehol nincs nyoma annak, hogy valaha is megemlékeztek volna az Ipolyvarbó római katolikus templomának sírboltjában nyugvó államférfiról, Szent-lvány Ferencről. Pedig 170 éve, 1823. április 15-én szenderedett örök álomra az országbíró. (Az utóbbi csaknem nyolc évtized idegen államisága talán magyarázza is a megemlékezések elmaradását...) Tény, hogy a Csemadok-alapszervezet hűen az utóbbi húsz évben végzett — nemzeti eszmét ébrentartó és magyar nemzeti kultúrát ápoló — igyekezetéhez arra gondolt, hogy ideje már birtokba venni saját múltunkat. Ehhez pedig az kell, hogy tanuljunk belőle és a ma viszontagságos politikai helyzetében példát, példákat keressünk, amelyek erőt adnak terheink elviseléséhez. Ennek a közös tenniakarásnak egyik megnyilvánulása az első alkalommal megrendezett Szent-lvány Ferenc Emléknapok is, melyet immár semmi sem akadályozhatott meg. Mint ahogy azt sem, hogy a Szent-lvány Ferenc pályafutását felelevenítő emlékezésen kívül s annak kapcsán a ma égető gondjainak nyílt megvitatását is műsorra tűzzük. Az önkormányzat és Pálfi József polgármester is támogatásáról biztosította a Csemadok előterjesztését. A kripta Megkezdődhetett hát az előkészítő munka. Az alapiskola néhány tanulója (a Csemadok alapszervezete Szent-lvány -Ferenc honismereti körének tagjai) hozzálátott a kripta kitakarításához. Gyertyaviaszhalmok, tetőcserép-maradványok, törött pala, egérrágta superlát, kiszolgált csillárok árválkodó részei, kegytárgyak tartozékai, lobogófoszlányok, lehullott vakolat, törmelékek töltötték meg a sírbolt belsejét. Talán másfél század szemete... De mégsem, hiszen a vörösmárvány emléktábla — a felirat tanúsága szerint — 1882-ben került Szent-lvány Ferenc nyugvóhelye fölé (unokája, Sándor jóvoltából). A lelkes honismereti kör tagjai Füzesi András serénykedésével csakhamar megbirkóztak a feladattal. A felújítási munka ugyan nehezen indult el, ám időben és eredményesen befejeződött. A Szabó Sándor irányította csapat hozzáértő munkáját dicséri a vakolat s a poltári égetett, nyolcszöges téglalapokkal borított aljzat. Juhász Péter az emléktábla szövegét frissítette fel. A bejárattal szembeni falra Juhász Géza népi fafaragó munkái kerültek: egy feszület, a magyar országcímer, illetve a Szent-lvány család címere! "Csillaga elhunytát könnyezi benne hazánk" Ki is volt tulajdonképpen Szent-lvány Ferenc? A varbóiak eddig szinte semmit sem tudtak róla. Legfeljebb azt, hogy a sírbolt "lakója" országbíró volt és családjának tagjai közül is nyugszanak ott páran. No meg, hogy kastélyai is álltak valamikor a községben. Mintha ennyi ismeret tökéletesen kielégítette volna érdeklődésüket. Ezen valójában nem is csodálkozhatunk. A kérdésre, hogy ki volt Szent-lvány Ferenc (és ki a magyar történelem sok más kimagasló alakja), a magyar történelem ismeretétől megfosztott nemzedékek aligha adhattak és adhatnak feleletet. Évtizedekig múltrombolás zajlott e tájon, a kisebbségbe taszított 4 A HÉT Liptószentiváni SZENT-IVÁNY család címere magyarsággal már-már elhitették a sanda történelemírók, hogy bűnös nép a magyar. Ki ne szeretne bűneitől megszabadulni? A félrevezetett, elbutított tömeg lassan képlékennyé, más nyelvűvé kezdett válni. S a folyamat a rendszerváltás (?) ellenére tovább tart... Most, az évfordulóra készülődve sikerült egy-két információs anyaggal gazdagodnia a falunak, elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár aktív hozzájárulásával s innen eredően kérték fel a szervezők Soós István avatott történészt a kutatómunka elvégzésére. "Liptó létre hozzá, Nógrád kebelére fogadta, a dűcs pályáján vitte ragyogva az ész; Nádor után legfőbb zászlóssá tette az érdem, csillaga elhúnytát könnyezi benne hazánk." A Kassán kiadott Felső Magyarországi Minervában 1828-ban megjelent s imént idézett versezet művészien s találóan summázza az államférfiú életútját s érdemét. Az ősi család sarja 1731-ben Uptószentivánban (ma Liptovský Ján) látta meg a napvilágot. A jezsuitáknál kezdett tanulmányai befejezése után 1757-ben Nógrád vármegye aljegyzője lett. Ettől kezdve egyre feljebb halad a politikai ranglétrán. Főjegyző, másodalispán, első alispán Nógrádban. 1772-ben személynöki ítélőmester, hét évvel később helytartói itélőmester lett. 1785-ben kassai kerületi biztossá majd Sáros vármegye főispánjává nevezik ki. 1798- ban főtárnokmester, négy évvel később országbíró lett. 1806-ban vonult vissza a politikai élettől. Ekkor költözött kedvelt varbói birtokára, s itt hunyta le örökre szemét 1823. április 15-én. Kincs, kincs, nagyobb sincs Az országbíró halálának 170. évfordulója tehát jó ürügyet szolgált arra, hogy a község szembenézhessen saját múltjával, megismerje és birtokba vegye azt. A visszatekintés azonban csak akkor hasznos, ha abból a jelen problémáira keresünk és találunk elfogadható megoldásokat. Ezért állított össze olyan műsort a Csemadok-alapszervezet vezetősége, amelyben túl a múltidézésen és a történelmi ismeretbővítésen a jelen kérdései is megvitathatóak lesznek és a szórakozás sem hiányzik. A négynapos rendezvénysorozat emlékmisével kezdődött, amelyet Urban József lelkiatya celebrált. Prédikációjában a templomépítő Szent-lvány Ferenc érdemeit emelte ki (Ipolyvarbó katolikus templomát tudniillik 1798-ban Szent-lvány Ferenc építtette). A Csemadok asszonykórusa, mely később vegyeskórussá és folklórcsoporttá bővült, húsz évvel ezelőtt alakult. Itthon és Magyarországon — Pesten és Budán, Szadán és Hollókőn, Balassagyarmaton és Szentendrén — nagy elismerést és sikert aratott. Hogyisne, hiszen a Jaj, pártám, jaj, pártám... kezdetű varbói menyasszonybúcsúztató szépsége és dallamvilága egyedülálló az egész magyar nyelvterületen! Megismertetésében nem kis szerepe volt Gyüre Jánosné Fajcsík Ilonának és a folklórcsoportnak, amelynek tagjai most Kincs, kincs, nagyobb sincs! címmel tartottak dalos találkozót. A Csemadok XVII. országos közgyűlése után alighanem a varbói alapszervezet volt az első, amely megvalósította az új alapszabályból következő egyik feladatot, az alapszervezeti elnökök, valamint a területi választmány tagjainak közös tanácskozását, melynek a varbóiak címet is adtak: Tetteket adj, élő magadat! Az illyési gondolat vezette azokat az előadókat is, akik a tanácskozáson szóltak az alapszervezetek képviselőihez. Balogh Gábor, a nagykürtösi területi választmány alelnöke az országos közgyűlésről festett képet. Bárdos Gábor megbízott főtitkár a Csemadok szerepéről szólt a magyarság megtartásában. Az előadó szerint a közművelődési egyletek és a polgári szerveződések jelentik azt a kohéziós erőt, amelynek nem tud ártani az államhatalom. Ezért kell önkormányzati eszmében gondolkodnia a Csemadoknak is. Pálinkás Sándorné, a Nógrád Megyei Művelődési Központ szakelőadója megállapította, hogy egyrészt szemlélet (nyitottság mások iránt, mások szolgálata), másrészt módszer (tanítva tanulni, információk átadása, szerzése), a közösségfejlesztés. A civilszerveződések elősegítése a Csemadoknak is a legfontosabb feladata lehet, mert az új társadalmi körülmények között ez a forma a legéletképesebb. Puntigán József, a losonci Kármán József Színkör képviseletében a losonci színjátszás történetébe lapozva próbálta felhívni a figyelmet az önképzőkörök embernevelő és közösségformáló jelentőségére. Az előadásokat követő élénk vita bizonyította, hogy hasznos kezdeményezés volt a
