A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
MINERVA Magyarok a népek csatájában Száznyolcvan éve, 1813 októberének második felében zajlott le a lipcsei csata, melyet a népek csatájának nevezett el az utókor. Halasy—Nagy Endre, a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság (MHLT) és a Széchenyi Társaság elnökségi tagja elutazása előtt számolt be az évfordulóval kapcsolatos eseményekről. — Lipcse mellett zajlott le az a csata, amelyben Napóleont egyértelműen sikerült megverni. Egy hónappal korábban, Drezdánál az osztrák—magyar seregeket még elpáholta. Bonaparte Napóleon azt gondolta, hogy a Rajnai Szövetségből kiugró Poroszországot megleckéztetheti Berlin elfoglalásával. Erre azonban nem maradt ideje, mert a Szent Szövetség hadseregei ezt meggátolták. Ezután arra számított, hogy Lipcsénél ezeket a seregeket külön-külön meg tudja verni. A csata első napján, október 16-án a francia hadvezér még megverte az osztrák—magyar ármádiát. A visszavonuló katonák nagy-nagy hősiességről tettek tanúságot, amikor nem hagyták el a csatateret, hanem reggeli állásaikba vonultak vissza. Másnap megérkeztek a szövetséges hadseregek. így már a győzelem kicsikarhatóvá vált. A vezénylő tábornokok azonban sok mindenben nem értettek egyet. Például abban, ki vezényelje a csatát. A főparancsnok személye természetesen ki volt jelölve, de a babérokra mindenki áhítozott. A legnagyobb gondot Bemadotte marsall jelentette, aki korábban Napóleon tábornoka volt, de akkor már a svéd seregek élén állt. Ismerve a franciák erejét és parancsnokuk haditechnikai zsenijét — fogalmazhatunk talán így —: ki akart maradni az ütközetből, vagy legalábbis a legkésőbb akarta belevinni seregét. Október 17-ről 18-ára virradó éjjel Széchenyi István gróf Scharzenberg tábornok üzenetét vitte ezen hadseregek vezetőinek. Széchenyi a francia vonalakon átlovagolva láthatta az ellenséges csapatok elhelyezkedését. Ma már nem állapítható meg pontosan, hogy az ő agyában született-e meg a gondolat, vagy erre felkérése is volt, de Bemadotte, a későbbi svéd király naplójában azt írta, csak a magyar gróf személyes varázsának engedve határozta el, hogy közelebb vonul a csatatérhez, és idejében beavatkozik. A lényeg az, hogy október 19-én, a döntő napon, valamennyi hadsereg együttesen indított támadást Napóleon ellen. A győzelmet szinte valamennyi parancsnok magának tulajdonította. — Milyen szerepet játszottak a magyarok ebben a csatában? — A lipcsei csatában nagy számban vettek részt magyarok, és komoly áldozatot hoztak a győzelemért. Az uralkodók nem kevés érdemrendet, aranyérmet, pénzt és kitüntetést osztottak a magyar katonák, a lovasok, illetve a huszárság körében. Ekkor lett ezredes a legendás Simonyi óbester. Később Széchenyi is megkapta tevékenységéért a különböző hadi kitüntetéseket. Számtalan egyszerű magyar közlegényt is kitüntettek. Százával maradtak fenn a kitüntetettek nevei a korabeli forrásokban. Ma azt tapasztaljuk, hogy Lipcsében a magyar részvétel elfelejtődött. E csata különböző színhelyein több mint negyven emlékmű örökíti meg az eseményeket. A magyar katonákat egyetlen sem említi, viszont számtalan helyen találkozunk az osztrák ármádia dicsőségét hirdető táblákkal. A csatában tíz résztvevő népet emlegetnek. A magyarok nincsenek köztük. Holott a valóságban több nemzet katonái vettek részt a hadjáratban. A magyarokon kívül a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, bosnyákok, magyarországi bolgárok és ruszinok is. Most, hogy a csata évfordulója alkalmából egy nagyszabású rendezvényt és találkozót tartanak, a német szervezők Európa valamennyi országából meghívták a katonai hagyományőrző szervezeteket. Két évvel korábban, a Waterlooi csata színhelyén volt az első ilyen jellegű megmozdulás, ami meglehetősen nagy sikert aratott. Több mint kétezer hagyományőrző vett részt, korhű egyenruhában parádézva a nézősereg előtt. A lipcsei csatára való emlékezés ennél is nagyobb méretűnek ígérkezik. Az előrejelzések szerint, több mint háromezerötszáz korhű, a napóleoni csaták egyenruháját viselő hagyományőrző fogja képviselni Európa szinte valamennyi országát. Végül Magyarország is kapott meghívót, mégha ezt egy kicsit ki is kellett kényszerítenünk. Amikor jelentkeztünk, semmit sem tudtak rólunk, és meglepődtek, hogy ott akarunk lenni. A veszprémi 9-es huszárok hagyományait őrző magánlovasok közül nyolcán lóháton tették meg az utat Lipcséig, tisztelegve a hajdani katonák teljesítménye előtt és megemlékezve szenvedéseikről is, hiszen azt az utat sárban, hóban és szélfúvásban végiglovagolni, kemény próbatétel elé állította a katonákat. A magyar csapatok a drezdai csatától kezdve egészen Párizsig vonultak. A magyar huszárság — különösen a hessenhomburgi ezred — adta az elővédet e háborúk során. Az előőrsök tájékoztatták a derékhadat, hogy merre érdemes menni, merre járhatók az utak, hol lehet élelmiszert vásárolni, vagy rekvirálni... A hadjárat szempontjából tehát kulcsfontosságú szerep hárult rájuk. A veszprémiek teljesítményét, amikor ma a lovak többnyire csak arra szolgálnak, hogy egy rövid lovaglást végezzenek velük egy szűk, elkerített helyen, komoly teljesítménynek kell tekintenünk. Ez bizony az emberek ülepét is megviseli, főleg ha a lovaglás több mint egy hónapon keresztül folyt. Egy lovat eltekintve, a többiek megtették .az 1200 km-es utat és megérkeztek az ünnepségek színhelyére. Tizenhat huszár képviselte a magyar színeket. Ezek közül néhányan annak idején Révkomáromba is bevonultak. Emlékezve arra, amit a korabeli krónikások jegyeztek le, hogy a lipcsei győzelem megalapozója az a fiatal parancsőrtiszt volt, akit a legnagyobb magyarként tisztelünk, a budapesti Széchenyi Társaság is elhelyezte koszorúját az emlékművek egyikénél. A lipcsei csatában a népek összefogása meghátrálásra kényszerítette Napóleont. A francia tábor Lipcse előtt 1813 októberében Balassa Zoltán A HÉT 15
