A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
LÁTOGATÓBAN Színivilágot látott Budapesten Kassán lépett először a világot jelentő deszkára alig tizennyolc évesen. O volt a kék hajú lány Tolsztoj Aranykulcsocska című mesejátékában. Később szerepek egész sorát játszotta el Kassán és Komáromban. — Nem volt más feladatom, csak szépnek lenni — vallja ezekről az évekről mosolyogva. Utoljára három éve az Olasz szalmakalap című vígjátékban láthattuk Pőthe István partnereként, aztán nyomtalanul eltűnt. Május 25-én, a Kolibri Pincében volt a magyarországi bemutatója Jean Cocteau Emberi hang című monodrámájának. Az előadás rendezője Takács Edina, az előadó pedig Mics Ildikó. — Mielőtt arról beszélgetnénk, hogyan is kerültél Budapestre, kérlek, mondj néhány szót a darabról. — Az egyik osztálytársam szólt, hogy szeretné ezt a darabot megrendezni, de még nem talált megfelelő partnert, és kérte, hogy olvassam el. A monodráma egy nőről szól, akinek válságba jut a kapcsolata az imádott férfival. Felhívja telefonon, hogy megpróbálja a lehetetlent — megtartani. Görcsösen kapaszkodik a telefonzsinórba, szeretné magához ölelni a férfit, természetesen reménytelenül... — Három éve még az egyik legnépszerűbb naiva voltál a komáromi színházban, aztán egyik napról a másikra eltűntél. Mi történt veled? — A sokszori reménytelen és megalázó pozsonyi felvételik után átjöttem Budapestre, és egyszerre két helyre is felvételiztem. Mind a Káló Flórián és Hajdufy Miklós irányította Theátrum Akadémiára, mind a Ruszt József vezette Független Színpad színészképző stúdiójába felvettek, s én nem tudtam, melyiket válasszam. Nappal a Pinceszínházban, a Theátrum Akadémián tanultam, ahol olyan tanárok tanítottak, mint Káló Flórián, Pártay Lilla, Kiss Anna és az azóta elhunyt Sütő Irén és Rátonyi Róbert, este pedig rohantam a Független Színpadra, ahol Ruszt József és lelkes csapata várt. A legnagyobb hatással Gabor Miklós volt rám. Ahogy fiatalos lendülettel, civilben végigment a színpadon, az maga a csoda. Felejthetetlenek voltak azok az órái, amelyeken Babits Mihály verseit elemezte. Nagyon kevés színészben van meg az az emberi melegség, mint benne. — A versekről jut eszembe, szeretsz verset mondani ? —- Ma már egyre jobban félek a versmondástól. A különböző vers- és prózamondó versenyeken is majdnem mindig prózával vettem részt, a versekkel nem volt szerencsém. Az irodalom és a színház komolyabban az ipolysági gimnáziumban Interjú MICS ILDIKÓval érintett meg, ahol volt egy csodálatos magyartanárom, Vas Ottó. — Ebből a környezetből, gondolom, egyenes út vezetett Kassára? — A gimnázium befejezése után felvételiztem Komáromba, ahol felvettek, és hárman — Kovács Ildikó, Tóth Gábor meg én — átkerültünk Kassára. Az első darab, amelyben szerepeltem, és a kritika is jól fogadott, az Tolsztoj mesejátéka volt) az Aranykulcsocska Horváth Lajos rendezésében. Nem volt rossz Kassán, de nagyon messze volt a szülőföldemtől, és kértem az igazgatót, hogy helyezzen át Komáromba. Az első darab, amelyben játszhattam, Csiky Nagymamája volt — Ferenczy Anni búcsújátéka. Ezzel a művel könnyű volt bekerülni a komáromi köztudatba. Hálás szerep volt a Tévémaci is Sármándi Pál Peti meg a róka című darabjában, amelyet Dráfi Mátyás rendezett. Nagyon szerettem Danek fantasztikus darabját is, a Negyven gazfickó és egy ma született bárány-t. — Milyen volt a kapcsolatod a rendezőkkel? — Ha megengeded, erre nem válaszolok. Egyrészt nem a színész dolga, hogy nyilatkozzék róluk, másrészt viszont nem mondhatnám, hogy ilyen szempontból rózsás a helyzetem. — Nem próbálkoztál meg odahaza a felvételivel? — Dehogynem, négyszer is. És a sors fintora, hogy mind a négyszer eljutottam az utolsó körig, az ún, politikai vizsgáig, ahol már mindenki biztos volt abban, hogy felveszik. Engem nem vettek fel apám politikai múltja miatt. Ugyanis apám a múlt rendszer feketelistáján szerepelt. Amikor harmadszor is kirúgtak, kihagytam egy évet. Viszont teljesen váratlanul meghívtak egy szlovák filmbe játszani, ahol a stáb kedvence lettem, elkezdtek pátyolgatni, és ez csodálatos érzés volt. Nem sokkal a film bemutatója után meghívót kaptam a túrócszentmártoni színház igazgatójától. Amikor ezt megmutattam a kollégáimnak, nem akartak hinni a szemüknek. De én nem akartam szlovák színházban játszani. Abban az évben nem mentem el a felvételire. — Pár hónapja vetted át a diplomád a Theátrum Akadémián. Ez az oklevél mire jogosít fel, elfogadják vagy fenntartásokkal fogadják a magyar színházi élet vezetői? — Igen sok vita folyt erről, és a Színészkamara még mindig nem döntött. Mi a három év alatt ugyanúgy vizsgáztunk, mint a színművészetisek, és nagyon remélem, hogy el fogják fogadni. Tapasztalataim szerint szerződéskötéskor ma inkább a kapcsolatok számítanak, mint az oklevél. — Apropó, milyen jelenleg a kapcsolatod a két szlovákiai magyar színházzal? — Semmilyen. Még mindig nem tudták megbocsátani, hogy eljöttem. A vizsgaelőadásomra küldtem meghívót mindkét helyre, de természetesen nem jött el senki. Pedig három évvel ezelőtt igazán nem tehettem mást, hiszen csak így volt lehetőségem tanulni, világot látni, és kitörni a vidéki bczárkózottságból. Sajnos ezt sokan nem akarják megérteni. — Visszamennél, ha hívnának Komáromba vagy Kassára? — Kassára a jelenlegi körülmények között semmiképp, Komáromból viszont nem a legjobb hangulatban jöttem el. De ha szerepekre hívnának, akkor örömmel. — Van szerepálmod? — A Szent Johanna, de a konkrét szerepálmokat nagyon el lehet rontani. — Izgulsz a bemutatók előtt? — Egyre jobban. Régebben volt bennem egy egészséges izgalom, míg ma már szinte elementáris félelem lesz úrrá rajtam. Ma már fel tudom mérni a kockázatát egy-egy előadásnak. JUHÁSZ JÁNOS A HÉT 7
