A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-15 / 42. szám
látogatóban majd kialakulni. Ha ez megtörténik, úgy látom, végsősoron semmi akadálya nincs a magasabb szintű találkozóknak. — Milyen légkörben zajlanak a tárgyalások a szlovák és a magyar fél között? — A tárgyalások általában jó légkörben zajlanak. Azokkal a partnerekkel, akikkel én tárgyalok, nincsenek érdemi nézeteltéréseink. Tudjuk, hogy a szerencsétlen politikai megnyilatkozások nem segítik a két ország közötti kapcsolatok javulását. Azok, akikkel én találkozom, tudják, milyen érzékeny a kisebbségi kérdés mindkét országban, pontosan tudják, a szlovákiai magyarság igényeinek eleget kell tenni, ha azt akarják, hogy a két ország közötti viszony felhőtlen legyen, olyan pl. mint a szlovén-magyar kapcsolatok. Az államközi kapcsolatokra az sincs jó hatással, ha egy belpolitikai, eredetileg egyáltalán nem nemzetiségi vonatkozású kérdés nemzetiségi aspektust kap, gondolok itt a Budapest melletti sári iskola ügyére. — Mi a véleménye arról a levélről, amelyet a négy magyar politikai tömörülés az Európa Tanácshoz juttatott, és amelyben emlékeztetnek Szlovákiának az ET-be való felvételénél tett ígéreteire? Szlovák részről sokan úgy vélik, a levélíróknak meg kellett volna várniuk a hat hónapos türelmi idő leteltét. — Erre a következőket tudom mondani: a magyar külpolitikai vezetés azon az állásponton van, hogy ezeket a kérdéseket a szlovákiai magyarság legitim politikai képviselőinek és a szlovák parlamentnek, illetve a kormánynak kell egymással megoldania. Ha a szlovákiai magyar képviselők úgy látják, sürgetni kell a szlovák politikai köröket a helyzetükkel kapcsolatos törvények meghozására, akkor erre feltehetően jó okuk van. Mi ebbe nem kívánunk beleszólni. Az itteni magyarság legitim képviselői tudják, mikor mit kívánnak lépni. Nekünk az a véleményünk, hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldani, s minél előbb oldják meg, annál jobb. Kamoncza Márta (Fotó: Prikler) CIPOSDOBOZOK, ROHAMRA! Barátságos csevegés Ardamica Ferenc íróval Ardamica Ferencet úgy két éve ismerem. Akkor még a Nógrádi Szó független tájlap szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként tevékenykedett. Arra is emlékszem, hogy reményekkel telve, félénk szívvel kopogtam be hozzá. Legelső írásaimra tőle vártam a kritikát. Ő nagylelkű volt. Elfogadott. Tanácsokkal látott el, s úgy kezelt, mintha régi ismerőse volnék. Energikusságát hamar tapasztaltam. Minek is tagadjam: jó volt vele dolgozni. Azóta Ardamica Ferenc szabadfoglalkozású író lett. Megmaradt Losoncon, egy panelház hetedik emeletén él. Túl van már az ötvenen, de a lelkesedésén ez nem érződik. Örökifjú. — Kezdjük a jelennel. Azt mondom: Piszokul felhergelve. Mit lép erre az fró? Fotó: Michal Hanko — Megjelent a... —... akkor térjünk rá! Úgy hallom, gondok voltak az előbb említett könyv kiadása körül. — Ez a válogatás lényegében még 1989 decemberében készült. Ekkor küldtem el tucatnyi novellámat a Madáchnak, ahol pár hónap alatt elolvasták és elfogadták azokat. Örültem is, hiszen irodalmi pályafutásom alatt először sikerült egy könyvkiadó szerkesztőjével közösen megszerkeszteni a könyvet. Aztán valahol meglapult, valahol megakadt a kiadása. Szerintem gazdasági okok miatt. — A várakozás mégsem volt meddő. Lettek erotikus novellák, hogy megszülessen a tejszínhabos halál. — Érzékeltem a problémákat, így máshol, máshogy kerestem a kiutat. Miközben a fiókjaimban kotorásztam, rábukkantam néhány ilyen tematikájú írásra. Aztán fogtam magam, elmentem a garázsba, egy termosz kávé és egy doboz cigaretta kíséretével beültem a Zsiguli hátsó ülésére és körmölni kezdtem. Egyébként is nyár volt, szép idő... Közben magánkiadók részére feladtam egy-két hirdetést, mire a Nap Kiadó jelentkezett, így a karácsonyi piacra már napvilágot láthatott a könyv. És ha jól tudom, nem is fizettek rá. — Térjünk vissza a "piszokul felhergelt" könyvhöz. Van-e visszhangja? Veszik a kötetet? — Ahogy hallottam, fogy a könyv... Tulajdonképpen egy írónak nagyon rossz, mert nem színész, aki nyomban hallhatja a tapsot. A színészt várja a taps, ami vagy dübörgő, vagy lagymatag, vagy udvarias. Én megmondom őszintén: ezt Losoncon nem érzem. Sok jó könyv megjelenhet értékelés, visszhang nélkül. — Akkor miért optimisták az írások? Tűkrözik-e egyáltalán Ardamica Ferenc lelkivilágát? — Kell az optimizmus, mert az író naiv. Kell, hogy higgye a világ megváltoztatását. Enélkül nem vesz többé tollat, ceruzát a kezébe. Én ilyen vagyok. Ugyanakkor Foxi Maxira is hasonlítok, hiszen ha átmegy rajtam az úthenger, megrázom magam, és talpraállok. Talán ezt érezni a kötetből. Bár az egyik olvasóm azt mondta, hogy számára nagyon keserű ez a könyv... — Szerintem a sikerben közrejátszik az is, hogy a témák nagy része nem légből kapott, hanem reális... — Majdnem minden novellám magja igaz, valósághoz kötődő. Arra nagyon vigyázok, hogy hamis hangokat ne pengessek. Tudniillik ugyanolyan hőfokon nem tudnám tolmácsolni az ezzel ellentétes témákat. — Honnan, kitől ez az irodalom iránti szeretet? — Nekem hiába vettek kisvasutat, nem érdekelt. Mindig is könyvmoly voltam. Akkoriban az iskolában divat volt szótagolva olvasni, én mégis egybeolvastam. Ki is kaptam ezért... Az irodalmi vénát a nagymamától örököltem. Ő publikált valamikor Herczeg Ferenc lapjában, az Új Időkben. Én meg csak olvastam. Minden szelektálás, minden válogatás nélkül. Biztos, hogy rengeteg ponyvát is átlapoztam, de én minden könyvből tanultam valamit. A rosszakból is. Mondjuk azt, hogyan nem szabad írni. — Ennyi könyv közül melyik volt a legmaradandóbb? — Számomra minden könyv élmény. Voltak, amelyekhez többször visszatértem, de kiemelni nem szeretnék. — Furcsát mondok most. Hallottam egy cipősdobozról... — Igen... Nézd, minden fiókom tele van már papírral, nincs hová raknom a kéziratokat. Épp ezért ma már csak a cipősdoboznak dolgozom, bár mostanában ez is problematikus, tudniillik nem egyszerű hozzájutni. Még a cipőboltban sem, miután nekem csak a tornacipős dobozok felelnek meg. Miért csodálkozol? — Meglepett... — Ha teleírok egy ilyen dobozt, voltaképpen az egy könyvrevaló anyag. És tudvalévő, hogy a cipőknek igen rossz a minőségük, így mindenki dobozostul vásárol. Hogyha selejt, legyen miben visszaküldeni. Úgyhogy a vásárlók ragaszkodnak a dobozhoz... és Ardamica nem jut hozzá! Be kell vallanom, hogyha hamarosan nem kapok egyet, nem lesz hová tennem az iratokat, így leteszem a tollat... Ekkor, mint látható, a riport "enyhe" fordulatot vett. Elcsattantak a poénok, személyessé alakult a beszélgetés. Persze, Ardamica Ferenc nem gondolta komolyan a toll "szögre akasztását". Készül újabb novelláskötetére, amelyről egyelőre csak azt ildomos elárulni, hogy valószínűleg Rémtörténetek lesz a címe. Majd ott folytatjuk. Vankó Attila _________ A HÉT 7
