A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-08 / 41. szám
ÉVFORDULÓ ', fjf*' Í * '-p , , , ■ ■ // A KOLTO KASZAVAL Látogatóban Csontos Vilmoséknál A kasza mindig a nép szimbóluma volt. Az emberek azzal gyűjtötték be egész évi kenyerüket, és ha kellett, kiegyenesítették, fegyverként használták a haza, a család védelmére. A jó kaszát nem vásárolta, hanem választotta az ember nagy figyelemmel, körültekintéssel és szakértelemmel. Vizsgálgatta az élét, de inkább az acélossága és különösen a csengése, "pengő" hangja volt a döntő, mert nem mindegy, hogy miként peng a kasza, amikor a kaszás a kaszakővel simogatja, élesíti, és az sem mindegy, miként "suhan", amikor a füvet vagy a megsárgult gabonát vágja. Mindezek Zalabán jutottak eszembe, amikor Csontos Vilmost figyeltem, amint a nyári füvet kaszálta. A lombos, árnyas fák alatt friss, üde volt a fű, de néhány lépésre az árnyéktól perzseltek a napocska sugarai, pedig még a delet sem harangozták el a zalabai református templom tornyában. A Szikince felől üdítő, frissítő levegőt hozott az enyhe szél. A költő a levágott füvet begyakorolt mozdulatokkal összegereblyézte, majd az odakészített talicskába rakta. Önérzetesen visszautasította az általunk felkínált segítséget. A nap egyre erősebben tüzelt, a tyúkok a baromfiudvarban zavartalanul kapirgáltak, a galambok röpködtek, etették fiaikat, járták a táncot, és békésen búgtak a háztetőn. A Csontos portán van belőlük bőven... Miután a munka befejeződött és a szerszámok a helyükre kerültek, a költő a dolgozószobájába invitált bennünket. Múlt év áprilisában jártunk nála utoljára, azóta sem változott semmi, a maguk megszokott helyén pihentek a könyvek és a költő használati tárgyai. Ám a szeretett és megbecsült feleség helyett az "unokamenyecske" hozta a friss süteményt, a málnaszörppel dúsított frissítőt és az illatos kávét. Vilmos bátyánk élete párját eltemette... Beszélgettünk, sok minden szóba került, felelevenedtek a régi emlékek, költők, régi társak emlékei és régi anekdoták, történetek emelték a hangulatot... Csontos Vilmos első versei 1932-ben jelentek meg kötetben Magyar ugaron címmel. Két esztendővel később az Üzent a föld című kisantológiát (Agárdy Zsigmond, Csontos Vilmos és Sas János) vehette kezébe az olvasó, majd 1936-ban az Üzentek értem versgyűjteménye jelent meg, amelyet a Tovább kell menni (1941) követett. Ezek voltak a költő háború előtti éveinek termései. Élettörténetét a Gyalogút című könyvében írta meg, amelynek első kiadása 1972-ben jelent meg a Madách Könyvkiadó gondozásában. Az önéletrajzi regényt a költő születésének 80. évfordulójára 1988-ban adták ki másodszor, bővített kiadásban. Csontos Vilmos verskötetei a háború után szinte periodikusan, ötévenként jelentek meg: Kell itt a szó_ (1956), Hiszek az emberben (1961), Új szerelem (1966), Csendes lobogással (1968), Örökség (1973), Dalol a föld (1978), Estéli ének (1982), Veletek vagyok (1987). Azt mondják, hogy az embernek a legkisebbik fia, a költőnek pedig mindig az utolsó kötete a legkedvesebb. Csontos Vilmos örült ugyan az utolsó kötetnek, de ugyanakkor zokon vette, hogy a szerkesztők belenyúltak, szavakat, sorokat változtattak meg, melynek nyomán logikátlanná vált a megcsonkított líra. De különösen a "Radnóti látogatása" című verse alá írott mondat vágta mellbe a költőt: "Nem valóságos, hanem képzelt találkozásról van szó." Radnóti Miklós 1939 nyarán látogatta meg Csontos Vilmost. "Pontosan emlékszem a szikár arcra, a rövidnadrágos, fiatalos, diákos külsejű emberre. Még a cipőjét is látom magam előtt, sárga félcipő volt a lábán. Dedikált fényképet adott, ami. sajnos, elveszett a háború alatt. Az Üzentek értem című kötetemből vagy negyven példányt felcsatolt kerékpárja csomagtartójára. Csak utána gondolkodtam rajta és jöttem rá, hogy valójában egy nagy költő járt műhelyemben" — mondja Csontos Vilmos. A költő első versei 1929-ben jelentek meg nyomtatásban a lévai Bars című lapban. A legutóbbi verse a Vasárnap egyik júniusi számában került az olvasókhoz, amelynek a Hattyúdal címet adta. írásban jelezte, hogy a címet meg akarja változtatni, de végül is maradt a Hattyúdal. Mindezekből csupán azt a következtetést szeretném levonni, hogy az első és az utolsó versének megjelenése közti időszakban mennyire változott az idő és mennyire változott a szemlélet, az elvárások a költészettel szemben. Ezekről a dolgokról beszélgettünk a születésének 85. évfordulóját ünneplő költővel. Mint mondotta, nem aludt ki lelkében a líra, a költészet, csupán érzékenyebben érintik a világ jelzései és zajai. Nehezebben megy az írás: "Dénes György barátom születésének 70. évfordulójára szánt versemet nem tudtam befejezni, itt van a fiókomban még vár az utolsó simításokra" — panaszolta. Majd a költő kérdezett, és tapasztalhattuk, hogy érdekli a hazai irodalom, a fiatalok fejlődése, az új "modern" versek, amelyekkel néha nem tud egyetérteni. Beszélgetésünk meggyőzött, hogy Csontos Vilmos nyolcvanöt esztendős korában is tartja magát, halad, bízik a költészet erejében. MOTESIKY ÁRPÁD CSONTOS VILMOS Ez már az ősz HaraszX zörren talpam alatt, Fejemre hull a dér, Fénylő nyaram messze szalad, Már vissza sose tér. Szívem fája lombját féltve, Reszketve sejti már, Nemsokára eljön érte, Ki mindent lekaszál. Mégis lépek — kettőt, hármat? Hányat, nem tudhatom. Letör fámról egy-egy ágat A szél az utamon. Haraszt zörren, merre megyek. Fejemre hull a dér. Lombom, ne sírj, hisz leveled Táncba viszi a szél. Estéli ének Öregség, öregség. Korán megérkeztél, Merre is mehetnék, Hogy útba ne essél. Sietve mondhatod, Amit el nem mondtam. Villantod a napot, Már-már végsőt lobban. Sötét lesz — nem félek: Lángoló szívemnek Sugarában lépek, Irányt nem tévesztek. Öregség, öregség, Korán megérkeztél, Türelmes maradj még. Mintha itt se lennél, Hagyd, hogy az alkonyat Úgy öleljen engem: Hallhassák dalomat, Amerre elmentem. fi A MFT
