A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-24 / 39. szám
A hómra/ o nuerő? Az égi csatornák után a Magyar Televízióba is betört Szerencsekerékben talán a hármas szám a nyerő, mert hárman vannak a játékosok, és hárman vannak azok is, akikkel a nézők közvetlen kapcsolatba kerülnek: Dóra, Tamás és Viktor, aki ráadásul még Klausmann is, és akivel az egyik felvetői után sikerült ezt a rövid beszélgetést összehoznom. — Ön elég komoly karriert futott be a Televízióban. Ablak, Reggel és most a Szerencsekerék... — Karrier volna? — Hát mór múltja van... — Talán koromnál fogva, 27 éves vagyok. Pécsen újságíróként dolgoztam a Helyzet című hetilapnál, és egyszer Gombár János az Ablak főszerkesztője megkérdezte, nincs-e kedvem náluk próbálkozni, dolgozni. Nem igazán volt ehhez bizalmam akkoriban, vártam egy félévet, ő közben unszolt, mivel ismerte az írásaimat. Aztán leültem a szobájában, beszélgettünk, kaptam egy kamerát meg mikrofont, és elkezdtem riportokat készíteni. — Rengeteg levelet kaphatnak a Szerencsekerék kapcsán. — A szerkesztőség címére már több mint százezer levél érkezett. A levelek java részében játékosnak jelentkeznek. — Elmondaná, hogyan lehet bejutni játszani? — Ezt Vágó István, a műsor szerkesztője tudná pontosan elmondani. Be kell küldeni egy levelet, elolvassuk, és egy viszontértesítóssel behívjuk a jelöltet egy próbajátékra. Aki megfelelt, annak a neve bekerül egy nagy gömbbe, és idővel kihúzzuk azokat a neveket, akik játszanak. — A műsort Gajdos Tamással felváltva vezetik. Hogy döntik el, mikor, ki legyen a műsorvezető? Ma itt láttam Tamást is. — Ez a játék nem hazai termék, nem a Magyar Televízióban találták ki... — így van, de ez a játék nem "koppintás". A magyar Szerencsekerék készítői megvásárolták a játék licencét, s egy nemzetközileg ismert és elismert játék esetén ez kötelez. — Megmondaná, mennyibe került a licenc, vagy ez üzleti titok? — Ha tudnám, megmondanám, de gőzöm nincs róla... — Ki izgul jobban? A játékvezetők vagy a versenyzők? — Most már a játékosok. Januárban indult a műsor, hetenként háromszor láthatjuk, és egyre több nézőt vonz a képernyő elé. A legizgalmasabb helyzet már kiválasztottam. Anitának hívják és angoltanár néni. — Milyen tervei vannak a Televízióban? — A saját műsor, ez a nagy varázslat és a nagy csábítás, de nem tudom, még mi lesz. Azt sem lehet tudni, a Televíziónak magának mi lesz a további sorsa, mert országos méretű kérdéssé duzzadt a Televízió körüli herce-hurca. Akkora a bizonytalanság, hogy két-három hétre nem tudok előre tervezni. — Ha előre nem tud tervezni, térjünk vissza a múltba. Elmondana egy sztorit a játékkal kapcsolatban? — A legtalpraesettebb játékossal T amás találkozott. Egy középkorú fizikus férfi — Mindig ott vagyunk a másik játékán, hiszen a másik hibáiból lehet a legtöbbet tanulni. Legelőször adtak egy időpontot, és a rendező azt mondta, hogy ón kezdjem, mivel az én számomra nem volt idegen a kamera, de sajnos az a műsorban nemigen látszott meg rajtam. — Most viszont már rutinból csinálja? — Ó, nem. Tíz év múlva talán. — Olyan hosszú időt jósol ennek a játéknak? — Igen, remélem, hogy sokáig fog menni. — Miért látunk több férfi, mint nói játékost? — Ilyen a jelentkezési arány. Úgy látszik, inkább a férfiak a vállalkozó szelleműek. A nők viszont szerencsésebbek. Talán nem véletlenül, ugyanis a szebbik nem képviselői szívesebben játszanak. A férfiak többsége, ha megnyer 3000 forintot, és tudja a megfejtest, tovább nem kockáztat, hanem bemondja a jó választ. A nők viszont örömmel forgatnak tovább, lesz, ami lesz. Nem csoda, hogy az eddigi nyereményrekordot 200 ezer forinttal egy középkorú hölgy tartja. Érdekes, hogy kor szerint is megfigyelhető a különbség. A fiatalok és a nyugdíjasok játékosabb kedvűek, míg a középkorúak inkább a nyerésre mennek. akkor állt elő, amikor egy hölgy már 30 ezer forintot gyűjtött össze, de passzra forgatta a kereket. Következett egy középkorú férfi, aki nulla forinttal fejtette meg a Bábel tornyát. Csak a közönség tapsa juttatta eszembe, hogy az illető nem mehet haza üres kézzel, mert a szabály szerint ilyenkor ezer forint vigaszdíj jár pusztán a megfejtésért is. — Milyen feladványokat kedvelnek a játékosok? — A játékosok leginkább a szép hosszú szólásokat kedvelik, a sok mássalhangzó miatt. Eddig a legnagyobb visszhangot a következő megfejtés váltotta ki: Aki nem dolgozik, ne is egyék. A szerkesztők tucatjával kapták a leveleket. íróik egyrészt pontosították a bibliai idézetet, amely szerint aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. Másrészt felháborodtak, mert sokan sajnos nem jutnak munkához, és az efféle gondolatok érzékenyen érintik őket. — Ön személy szerint gondolom főként a hölgyektől kap sok levelet. — Hát néhány már érkezett. Mindegyikre igyekszem válaszolni. — Reménykedhetnek, vagy van már kiválasztottja? — Reménykedni mindig lehet, de van nagyon jól játszott. Rutinja elárulta, hogy tapasztalt rejtvényfejtő. A fődíjért mehetett, és ott is módszeresen lépett. A leggyakoribb mássalhangzókat kérte: K, L, M, T, S és a magánhangzók közül az E-t. Pechjére a keresett hely nevéből csak ennyi jelent meg: ...ST... Emberünk ránézett a táblára, elmosolyodott, és már mondta is: Népstadion. Megérdemelte a tapsvihart. — Milyen az ideális játékos? — Akivel jól el lehet beszélgetni, mert érdekes a szakmája vagy a hobbija. És vérbeli játékos, aki tud örülni, szomorkodni, sőt, érzelmeit ki is mutatja. Szerintem a németekkel vagy az amerikaiakkal összehasonlítva a magyar szereplők visszafogottabbak, gátlásosabbak. Mintha úgy éreznék, hogy leégnek, mert nem tudnak egy két megfejtést. A nyertesek meg talán szégyellik, hogy 20—30 ezer forinthoz jutottak munka nélkül. Ugyanakkor a vetélkedő előtt mosolyogva mondják, hogy a nyeremény nem izgatja őket, mert már az is nagy öröm, hogy játszhatnak a tévében. Beke István
