A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-24 / 39. szám
OTTJÁRTUNK István-nap a Dunakanyarban... A meghívás régebbi keletű volt és a kis lévai közösségnek szólt: Pilismaróton ünnepelni az idei Szent István-napot. Az invitálás elfogadtatott és a közel negyvenfőnyi küldöttség húszadikán, korán reggel, útnak indult. Magyarország ünnepelt. Büszkén, elegánsan, Esztergom fokán a hatalmas zászlóval vagy sutábban, vidékiesebben, falvakban villanyoszlopokra odabigyesztett kis zászlókkal. Ünnepelt a maroknyi szlovákiai magyar is, a határ túloldalán, felszabadultabban, görcsöktől oldottabban. Szívében valószínűleg egy idealizált magyarságképet melengetve; s nem tudta megérteni, hogy Magyarországon augusztus 20-án lehetnek, akik nem ugyanezt érzik. Némelyikük talán arra is gondolt, milyen jó lenne egy év múltán otthon ünnepelni ugyanilyen felszabadult nyugalommal. A szentmise, a főtéri ünnepnyitó és az új kenyér megszegése a kezdetet jelentette. A délutáni folklórműsor sikeres folytatást. Nem kis büszkeség, hogy a Csemadok alapszervezete folklóregyüttesének új műsora nagy sikert aratott, méltán. Utána rövid ismerkedő beszélgetés a plébánia udvarán, majd az egyik fénypont: az esztergomi Monteverdi kórus fellépése a Heckenast-villa udvarán. Talán a két Deák Ferenc-hárs hatalmas koronája, talán a villa boltívei tették, csodálatos volt az akusztika. A Nap lassan alábukott a Dunakanyar dombjai mögött, ám a szép számú közönség csak nem akart mozdulni. A többszörös vastaps igazán nem udvariassági gesztusként csattant föl, az énekkar teljesítménye valóban rendkívüli volt. Ha már itt maradtunk, éneklünk még valamit, mondta nevetve a karnagy úr az ötödik ráadás előtt. És énekeltek; Kodály Esti dala a lehulló nyári estében valóban méltó megkoronázása volt a hangversenynek. Utána kocsikba ültünk, és irány a szomszédos Dömös. Az ottani apátság romjai között a marosvásárhelyi színház Székely János Vak Béla király című drámáját játszotta. Csodálatos, önmagába hajló történelem: ugyanazon a helyen buzog fel 1993 nyarán a dráma, ahol 1115-ben a megvatóttatás történt. Székely János gondolatai, kételyei, kérdései persze a ma nézőjét célozzák meg: "Hogyan tovább? A politika mely eszközeivel, a hatalomgyakorlás milyen ösvényein lehet a megmaradás útján maradni a történelem sodrában? Diktatúra, önkényuralom vagy pluralizmus, sokszínűség? Erkölcsös embert tisztelő hit vagy cinikus, mindenen átgázoló célratörés? Kompromisszum, radikalizmus vagy egységpolitika?" Teljesen nyilvánvalóan a ma emberét is foglalkoztató gondolatok, s nem minden tapasztalatok nélkül való végeredmény, hogy a valós történelmi eseményekhez szorosan ragaszkodó Székely János i mesében (is) A A HFT ____________ az intrika, a rövidlátás és az önös érdek győz. Csak sajnálhatjuk, hogy az augusztus végi éjszaka meglepő hidege negyven méterrel a Duna fölötti sziklán némiképp megakadályozta, hogy teljesen át tudjuk magunkat adni az elhúzódó történelmi játék fináléjának. S aki romantikus alkatként szeretné újra visszahallani az eltűnt tihanyi visszhang mását, annak melegen ajánlom a dömösi káptalanhoz való kirándulást: csodálatos akusztika, csodálatos visszhang érvényesül ott. A szereplők egy-egy hangosabb megnyilvánulását hihetetlen tisztasággal adja vissza a közeli hegyoldal. Másnap hajóba szállunk, és irány a túloldal: Zebegény. A szombatot, 21-ét kihasználva, falunapot tartanak. Hazahívják a falu szülötteit, köztük Miklós atyát is, aki itt nőtt fel, s aki két paptársával együtt tartja a Kördombon az ünnepnyitó istentiszteletet. Meglepően sokan kapaszkodnak fel a domboldalra, a be nem fejezett millenniumi emlékműhöz, ahonnan csodálatos a kilátás a Dunakanyarra. Itt valamikor nyolcszáz ház állt, ez most körülbelül ugyanennyi nyaralóval gyarapodott, mondja kísérőnk, István. S ami figyelemre méltó: a nyaralótulajdonosok is valahol zebegényinek érzik magukat. A falu a közbiztonság romlását tapasztalva polgárőrséget állított fel, amelynek kiadásait fele-fele arányban viselik a nyaralók és az önkormányzat. A polgármester is elmondja ünnepi beszédében, hogy itt főleg svábok éltek, akik azonban jó magyarokká váltak; a falu most is nyitott minden jóakaraté ember iránt. Ezt magunk is érezzük; amikor a temetőben, a hősök emlékművének megkoszorúzása után felsorolják a falu második világháborús áldozatainak nevét, mindannyian fejet hajtunk. A két röpke családi látogatáson nagy szeretettel fogadnak minket, külföldről jött magyarokat is. Zebegényből persze nem lehet úgy eljönni, hogy meg ne néznénk a Szőnyi István Emlékmúzeumot. Érdemes; s hasznos egy pillanatra kimenni a kertbe is. Az öreg fák mögött ma is ott bújkálnak a múzsák; nem csoda, hogy a képzőművészek szövetsége minden évben rendez itt alkotótábort. Délután a kis személyhajóval át a Dunán, vissza Marótra. Ott már javában áll a nyárbúcsúztató; a sült ökröt megkezdték már, a gyerekek pedig visongva futnak a réten, komoly igyekezetei fejtve ki a zsákfutás megnyerése érdekében. Este, a beszélgetésnél egymás mellett ül a falu polgármestere, alpolgármestere, képviselői, papja, orvosa, kultúrházigazgatója: a közösség vezetésének letéteményesei. Többen arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha nálunk is egyre több ilyen összefogni tudó községi vezetés kovácsolódna össze. Csáky Pál RÁCIÓ ÉS MORÁL Ezt a találó címet adták az alkotók annak a rendhagyó születésnapi beszélgetésnek, amelyben a 80 éves Kosáry Domokost, az MTA elnökét köszöntötték jubileuma alkalmából. A cím azért találó, mert az idős, szellemiekben mégis hihetetlenül friss tudós magatartását és gondolkodását a címben említett két fogalom határozza meg leginkább. Kosáry a morál rendkívüli fontosságának hangsúlyozása mellett a rációról egyenesen azt állítja, hogy az a dolgok egyedüli lehetséges megközelítési módja. A beszélgetés első helyszínéül Kosáry akadémiabeli dolgozószobája szolgált, amelynek falait Széchenyi István, a két Eötvös, József és Lóránd, valamint a múlt század egyik költőóriása, Arany János portréi díszítik. Az egyórás műsorban sok mindenről szó esett, leginkább közéletünk állapotáról, valamint a történelem és a politika kapcsolatáról mintegy háttérbe szorítva a tudós ember magánéletét. Kosáry Domokos olyan történész, aki eszmeileg és gondolkodásmódjában európai magyarnak vallja magát. Történészi munkájában manapság elnöki feladatai meglehetősen korlátozzák. Elnökként olyan Akadémiáról álmodik, amelynek saját döntési joga, vagyona, kutatóhálózata van. Az akadémia ne “öregurak" dekoratív klubjaként éljen a köztudatban, hanem igazi, széles társadalmi bázisra tegyen szert — mondja. A felgyülemlett napi gondok elől Kosáry alkalomadtán dőrgicsei házába szokott elmenekülni, ez a ház az erőgyűjtés, a kikapcsolódás helye. A portréműsor készítői is ellátogattak ide. Itt készült el a közelmúltban a Görgeyről szóló munkájának bővített változatával is. A könyvön egyébként még 57 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni. Szomorúan állapította meg, hogy a politika kénye-kedve szerint használja ki a történelmet. Múltunk pontos ismerete nélkül viszont jelenünket sem ítélhetjük meg helyesen. De történelmi ismeretek nélkül a gyakorlati életben is elvesztünk. Az ember a problémáit racionálisan szokta megközelíteni, ha azonban sokkhatás éri, elbizonytalanodik, s lesüllyed az emocionalitás szintjére, indulatok fűtik, ami hallatlanul veszélyes. Ám Hitler, Sztálin, valamint '56 után ez mégis mintha egészen természetes lenne számunkra. 80 évesnek lenni — vallja a tudós — bár nem szégyen, de nem is érdem. De 80 évesen ennyi megvalósításra váró tervet szőni mint ő, csak kevés, élni és alkotni szerető ember képes. Zsebik Ildikó V_____________________________________/
