A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-24 / 39. szám
VÁNDORLÁSOK DkUf/zemmd Három éve ismerkedem Shakespeare és a Beatles nyelvével, ez évben pedig sikerült személyes ismeretséget kötnöm az országgal is. A pozsonyi Duna utcai gimnázium diákjaként tíznapos angliai nyaraláson vettem részt. Az Európa vagyunk mozgalom keretében kapott meghívást az iskolánk a FIT FOR EUROPE nemzetközi táborba, ahol rajtunk kívül lengyel, lett, litván, bolgár, görög, magyar és természetesen angol diákok is voltak. Prágából induló autóbuszunk keresztülszelte Európát, majd a La Manche-csatornán áthajózva, kb. harmincórás út után értük el úti célunkat: Londont, a Victória autóbusz-pályaudvart. Innen mikrobuszszal szállítottak a szálláshelyünkre, Debdenbe, amely London központjától kb. 11 mérföldre, azaz 18 km-re található. Kipihentük az út fáradalmait, megvacsoráztunk. Aznap este senkinek nem kellett báránykákat számolgatnia ahhoz, hogy álomba tudjon szenderedni. A másnapot az East End Festival-on töltöttük, ami nem más, mint egy hatalmas vásár különböző zenés programokkal színezve. A szombati borús időből vasárnapra szinte semmi sem maradt, így ragyogó napsütésben élvezhettük a jó zenét. Az esti program: vacsorakészítés. De nem ám akármilyen vacsora! Végre megkóstolhattuk az első angol ételt. A bar-b-que (ejtsd: bábekjú — magyar megfelelője a lacipecsenye) nem más, mint a különböző húsokból készült fasírozottaknak és a kolbásznak faszénen való sütése. Miután megsülnek ezek a húskészítmények, zsemle közé teszik, mustárral vagy tartármártással és különböző salátákkal tálalják. Én a turkey-burger-t (pulykahúsból készült fasírozott) részesítettem előnyben, ami talán azért is sikerült olyan finomra, mert a tanárnőnk is segédkezett a sütésnél. Hétfőn ismét napsütéses reggelre ébredtünk. Reggeli után a több, mint százfős tábor londoni vásárnézósre indult. Első állomásunk a Buckingham-palota volt, mely a királyi család leggyakoribb lakhelye. A palota előtti teret Viktória királynő szobra uralja. Diana hercegnővel ugyan nem találkoztunk, de szemtanúi lehettünk egy parádés őrségváltásnak. Utunkat folytatva megtekinthettük a híres Hyde Parkot, a Trafalgas Square-t Nelson szobrával, a Parlamentet, a hatalmas órát — a Big Bent, a Westminster Apátságot, végighajtottunk a Picadíllyn, és szinte habzsoltuk a sok látnivalót. Kora délután elértük végcélunkat: a Tower of London-t. Az egykori börtönt a foglyok helyett ma turisták "töltik meg". Kattognak a fényképezőgépek: mindenki szeretné megörökíteni a komor tornyokat, az Árulók Kapuját, és nem utolsósorban a Tower őrzőit, akiknek a ruhája még ma is olyan, mint ötszáz évvel ezelőtt, a Tudor kor kezdetén. A Tower bejáratánál gárdisták állnak őrt. Az őrségváltásuk is épp olyan parádés, mint "kollégáiké" a Buckinghampalotánál. A következő nap egy középiskolát látogattunk meg. Az igazgatónő mesélt az iskoláról, az angol oktatásról. Megtudtuk, hogy az alapiskolát 5—11 éves gyerekek látogatják, a középiskolába pedig 11 és 16 év közötti diákok járnak. Ennek elvégzése után jelentkezhetnek az ún. college-ba, amely kétéves. Az egyik tanár megmutatta nekünk az osztályokat, a tornatermet, a könyvtárat, a műhelyeket, a menzát, ahol meg is kóstoltuk, hogy milyen kaján élnek az angol diákok. A legtöbb tanuló azonban nem itt ebédel, inkább az iskola környékén található gyorsbüfékben fogyasztja el az ebédjét. A hatalmas iskolaépülethez nagy udvar és sportpálya is tartozik. Ezután érdekes program következett számunkra: részt vehettünk két tanítási órán. Én "drama"-t, vagyis színjátszást választottam. Az óra keretében alkalmunk nyílt megismerkedni az angol diákokkal. Kíváncsian körülvettek minket, hisz nem találkoznak mindennap külföldi gyerekekkel. Egy nagyon aranyos néger lány, Ferhaya, gondjaira voltunk bízva. Az órát egy nagy teremben tartották, ahol az osztály két csoportra szakadt. Mindkét csoport saját darabot próbált. Megfigyelhettük, hogy egy-egy osztályon belül nagyon sokféle nemzetiségű gyerek gyűlik össze. Beszélgettünk arab és ázsiai gyerekekkel, de találkoztunk kínai és afrikai diákokkal is. Az óra számomra nagyon érdekes volt, mivel az alapiskolában én is tagja voltam a színjátszó körnek, s így össze tudtam hasonlítani a két órát. Az angol változatban az tetszett, hogy a gyerekek maguk írták a darabot, sőt maguk rendezték és játszották, s így egyszerre kóstolhattak bele a színjátszásba, a rendezésbe és a forgatókönyv-írásba is. Gyorsan elszaladt a délután. Esti programként sétahajókáztunk a Temzén. Nem messze a kéttornyú Tower-hídtól szálltunk vízre, s elindultunk a Parlament épülete felé. Lassan elénk tárult a rengeteg látnivaló: a Royal Festival Hall — a modern hangversenyterem, a Nemzeti Múzeum, a Westminster-palota, a Parlament, a Big Ben, a Cutty Sark vitorláshajó Greenwichben, a greenwichi domb az obszervatóriummal, a Királynő Háza, a gyámegyed, a modern irodaépületek és a hidak a Temzén: a Southwerk, a Tower, a Blackfriars, a Waterloo, a Westminster és még sorolhatnám. A kb. kétórás hajóúton alkalom nyílt diszkózásra is, ám én inkább Londonban gyönyörködtem. Egyik nap a brightoni tengerpart várt ránk. Brighton Londontól délre kb. 50 mérföldre, azaz 80 km-re fekvő város. Nyaranta a turisták tömege özönli el Brightont. Még a tenger nem éppen meleg vizétől sem riadnak vissza. Természetesen mi is megmártóztunk a hideg Északi-tengerben, és néhány gyönyörű kagylót is gyűjtöttünk. A vacsora fish és chips (kirántott hal és szalmakrumpli) volt, mely az angolok körében nagyon közkedvelt. Farkaséhesen mi sem vetettük meg. Vacsora után a magyar csoport mutatta be hazáját, játékait, énekeit, táncait. A következő nap ismét egy iskolát látogattunk — hát ez a diákok sorsa még nyáron is?! —, a West Hearts College-ot. Nem győztünk csodálkozni, olyan sok érdekes dolgot láttunk. Egy tanár készségesen megmutatta, hogyan lehet számítógéppel újságot szerkeszteni, megtekintettük a számítógépcsodákat, megismertettek minket a videózással is. A nagy élmény azonban az iskola TV-stúdiója volt! Igazi, működő stúdió, olyannyira működött, hogy felvettek velünk egy csevegést is, melyben O A UIPT
