A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-17 / 38. szám
EGTAJAK fenyőtörzsei közt. Béni urat csodálatos megnyugvással töltötte el a gondolat, hogy ez a leány még nem járt ilyen táncot. A társaság, Terka viharos sürgetésére, később labdázni kezdett a tóparton. Béni úr nem akart velük tartani, de Terka egyszerűen odaparancsolta maga mellé. A leánynak fölötte tetszett, hogy akadt végre komolyan számba vehető gavallérja, de különben is, mint a legtöbb fiatalabb leánytestvér, nagy hajlamot érzett arra, hogy elhódítsa a nénje udvarlóját. Valaki túlságos erővel ütötte meg a labdát, a labda hosszú ívben elrepült a fejük felett, és eltűnt az erdőszél fakoronái közt. — Iza, fuss utána, ha tudsz! — kiáltotta Terka kihívóan. Iza egy fatörzsnek támaszkodva nézte a játékot. Egy pillanatig habozott, aztán kissé fölkapta a szoknyája szélét, és rövid, de ügyes szökésekkel sietett az erdőbe. A többiek tapsoltak. Egyikük sem követte, szívesen átengedték neki a dicsőséget, hogy ő hozza vissza a labdát. Egypár perc telt el. A társaság az elemózsiás kosarakat ostromolta, Béni úr lassan az erdő felé lépegetett. Aggódni kezdett Iza miatt. Számítása szerint a labda nem eshetett messzire. A leány már régen meg is találhatta, vissza is hozhatta volna. A fák közt járva, valami halk nyöszörgést hallott. Iza ott térdelt a földön, alig néhány lépésnyire a színes labdától, sápadt arcán a fájdalom és kétségbeesés kifejezésével. Béni úr tudta, mi történt. A leány mutatni akarta, hogy nem olyan nyomorék, mint amilyennek gondolják, és gyönge izmai megfeszítésével futott a labda után. Közel a célhoz elhagyta az ereje; letört, mint egy agyonhajszolt szarvas. Halálra fáradtan, kétségbeesetten, megszégyenültem — Iza! — mondta Béni úr megindultam Hozzálépett, hogy fölsegítse. Az a sokévi keserűség, amely összehalmozódott a szívében, most elemi erővel tört ki Izából. Kínos, görcsps zokogásra faj<adt. — Én nyomorék... O, én nyomorék! — fuldokolta. Béni úr szelíden átkarolta, hogy fölemelje. — Ne sírjon, Iza. A leány sápadt feje erőtlenül hanyatlott a vállára. — Én nyomorék! — ismételte kétségbeesetten. — De hiszen éppen azért szeretem! Iza csodálkozva, hitetlenül nézett reá könnyes szemével. Béni úr pedig nem tudta sírását másképp elcsitítani, hát fölcsókolta könnyeit. J. Polák illusztrációja (---------------------------------------------------------------------;--------------------------------------------------------------------------\ Guillaume Apollinaire Kikericsek Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig Legelget a tehén S lassan megmérgeződik Kikericsek virítnak kékek és lilák Almos szemed olyan mint itt ez a virág Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt S szemedtől életem lassan megmérgeződik Egy falka kisdiák a rétre fut s rivali hebemyegük röpül és zeng a harmonikadal S letépik a virágot mely anya és leány is És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is Mint rebben a virág ha szélben térdepel A csordás csöndesen halk hangon énekel Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve E halni készülő nagy rétet mindörökre Radnóti Miklós fordítása Jel Érzem mindig jelét az ősz akaratának Hát a gyümölcs való nekem nem a virág Elcsókolt csókjaim szivembe visszafájnak Hallani a levert diófa bánatát Állok tűnt szeretők szép kezek avarában O örök őszidő lelkemnek évszaka Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka Búcsú Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak O idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod Vas István fordításai
