A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-10 / 37. szám
MINERVA (Pillanatfelvétel egy demokratikus médiáról) Európa szabadságra és jólétre vágyakozó népei gyakran vetik vigyázó szemüket Svájcra, a demokrácia és gazdagság fellegvárára, ahol egymást megtűrve, segítve, nem eltaposva, vállt-vállnak vetve, szinte a semmiből, energiahordozók és nyersanyagok híján, csupán saját eszüket, ügyességüket, leleményességüket latba vetve építették ki évszázados munkával a földi paradicsomot, amiért méltán vívták ki a környező világ csodálatát. Fokozott mértékben van okuk az európai kisebbségeknek figyelniük e többnemzetiségű országra, mivel a svájci demokrácia fő jellemzője a türelem, ahol a többségnek eszébe sem jut akaratát rátukmálni a számbeli kisebbségre, olyannyira, hogy az elektronikus hírtovábbitásban a néhány tízezres nemzettöredéket is csaknem ugyanannyi juttatás illeti meg, mint a többtucatszoros számbeli fölényben levő "államalkotó" nemzetet. A demokrácia egyik fontos kifejezője az anyanyelvi információhoz való jutás joga. Ez nemcsak az írott sajtó jellemzője — a hatmilliós országban háromszáz (!) napilap jelenik meg — de még a televízióra is vonatkozik, amely négy nyelven sugározza műsorait. A svájci televízió 1953 óta működik, ennek ellenére csupán tavalyelőtt — nagyjából a szlovákiaival egyidőben — alkották meg a közszolgálati tévéről szóló törvényt. Hazai megfelelőjével ellentétben, a nemzetiségi lakosság jogának deklarálásán túl az anyanyelvi adásra egyenesen eloltja, hogy az ország minden polgárának lehetővé kell tenni, hogy anyanyelvén, naponta juthasson hozzá az információhoz. Ebből következően az ország egész területén három (és fél) nyelven sugároznak műsort, valamennyi adás teljesen egyenrangú. A zárójelben szereplő fél műsor a mindössze ötvenezer lelket számláló rétoromán lakosság számára készül a német nyelvű központ szerkesztésében. Svájc többségi lakosai a németek — több mint négymilliós lélekszámúkkal —, őket követik a franciák — egymillió egyszázezer lakossal —, az olaszok hatszázhuszonötezren vannak (ami valamivel több kilenc százaléknál), míg a rétorománok mintegy félszázezren. E rövid adatsorból — a hagyományos demokrácia szabályai szerint — az következne, hogy a német vezetésű televízió keretén belül külön francia, olasz és rétoromán szerkesztőségek készítenék a saját adásaikat, amelyek adásideje megfelelne az érintett lakosság arányszámának. Csakhogy a svájci demokrácia ezen a szemléleten már rég túljutott. Mivel az ország lakossága tévés szempontból alacsony (hat és fél millió), területe kicsi (negyvenezer négyzetkilométer), a kábelesítés magas foka miatt mindenütt foghatók a külföldi német, francia, olasz tévéadások, ebből következően Svájcnak csak egy tévétársasága van. Ez a közszolgálati jelleggel bíró Schweizerische Radiound Fernsehgesellschaft (SRG) — Société de Radiodiffusion et Telévision (SSR) — Societa Swizzera di Radiotelevisione (SSR) német—francia—olasz hivatalos nevű és -nyelvű társaság, amelyet három szerkezeti egység alkot: a zürichi székhelyű DRS (Radio- und Fernsehen der deutschen und rätoromanischen Schweiz) a német és rétoromán műsorok gazdája, a genfi székhelyű RTSR (Radio-Television Suisse Romande) a francia műsorokat készíti, míg a luganoi központú RTSI (Radio-televisione della Swizzera italiana) az olasz nyelvű adások előállítására szolgál. E három tévés központ tartja fenn a Bemben működő központi tévéstúdiót, melynek egyetlen feladata van: a fővárosban történő eseményekről készít tudósításokat, évente mintegy ötszázat, méghozzá négynelvű mutációban! Tehát ugyanannyi hazai híranyaghoz juthat hozzá anyanyelvén a négymillió német, mint a félszázezer rétoromán svájci. Az ország egész területén három egyenrangú műsor fogható: a német (rétoromán adásokkal), a francia és az olasz. A frekvenciaelosztást is a legmélyebb demokrácia jellemzi: a német nyelvű kantonokban az egyes műsor a német (a kettes a francia, hármas az olasz), a franciákban az egyes csatorna a francia műsort illeti meg (a második és harmadik csatorna a németeké, illetve az olaszoké), az olasz kantonban az elsőbbség az olaszoké. Tehát Svájc egész területén valamennyi nyelven információhoz juthat a néző. A csaknem mindenhez hozzáedződött közép-európai néző azt várná, hogy a sugárzási órákat tekintve döntő fölényben vannak a németek. Nos, a legutóbbi statisztika szerint a franciák vezetnek évi csaknem hatezer óra műsorral (16,5 óra naponta), őket követik a németek ötezer háromszázzal, míg a lakosság kilenc és fél százalékát kitevő olaszoknak is háromezer nyolcszáz órát sugárzott a svájci tévé (ellentétben a hazai húsz óra magyar nyelvű műsorral, ami a műsoridő negyed százalékánál is kevesebb), tehát a négymilliónál is több német sem jutott lényegesen több műsorhoz, mint a hatszázhuszonötezer olasz. A tolerancia mértékére jellemző, hogy senki se háborodik fel azon a tényen, hogy a "kisebbségi" tévéműsorokat a többségiek zsebéből finanszírozzák. Ehhez tudni kell, hogy az ottani tévé a tevékenységét előfizetői díjakból és a reklámbevételekből fedezi. Ebből adódik, hogy a svájci németek pénzéből állítják elő (részben) a másik három nyelvű műsort. A számok nyelvén ez annyit jelent, hogy a német háztartások fizetik be a díjak háromnegyedét, a franciák az egyötödét, a maradék öt százalékot az olaszok és a rétorománok együttvéve. Ezzel szemben a német DRS az évi költségvetés alig több mint egyharmadát kapja vissza — miközben ebből még a rétoromán műsorokat is készíti —, a maradék csaknem kétharmadon a francia RTSR és az olasz RTSI osztozik. A legmarkánsabb a különbség az olaszok esetében, akik az előfizetői díjak kevesebb, mint öt százalékát adják a kasszába, viszont a költségvetés egynegyedéből gazdálkodnak, vagyis ötször annyit kapnak vissza, mint amennyit a közös "kalapba" dobtak. Ez a mélységesen demokratikus elv a sokévtizedes svájci demokrácia gyümölcse, a helyiek szerint legfőbb pillére a svájci állameszmének, az összetartozás érzésének a többnyelvű-kultúrájú országban. Az olyan részletkérdésről már nem is szólva, hogy a demokrácia jegyében minden szerkesztési kérdést a műsorkészítők döntenek el, felülről jövő diktátum teljesen elképzelhetetlen. Ezen gyakorlatnak talán legfőbb oka, hogy Teli Vilmos hazájában a mindennapi életben is alkalmazzák a demokráciát, ami alól — érthető okokból — a televíziózás sem képezhet kivételt. Ozogány Ernő
