A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-03 / 36. szám
GONDOLKODÓ bedolgozom néhány lapnak: keresztrejtvényeket, szórakoztató jellegű írásokat készítek, továbbá írásban reagálok az engem felkavaró aktuális problémákra. A képzés az elképzeléseim szerint zajlott, és bár a vizsgáztatók megkövetelték a tudást, ám nagyon humánusak voltak velünk szemben. Ezután az eddiginél gyakrabban "vetemedem" írásra, hiszen a társaim is ösztönöznek, és nőtt az érdeklődésem az újságírás iránt. KISS ADÉL, magyar—francia szakos pedagógus (Tababánya): — Eddig főleg az íróasztalfiókomnak írtam novellákat és az előző rendszerben közölhetetlen politikai témájú írásokat. Mióta ezt a képzést látogattam, szemléletváltozást tapasztaltam magamnál: a lap tipográfiájára is jobban odafigyelek, fejlődött a problémaérzékenységem. Mivel a hivatásom számomra egyfajta életformát is jelent, ezért nem válók meg a diákjaimtól, de külsősként szeretnék bedolgozni néhány laphoz. A viszgáztatók szigorúak voltak, de én ezt a tényt pozitívumként könyvelem el, hiszen a megszerezhető tudás végett jöttünk Dunaalmásra. MÉSZÁROS MARIANNA, jövendő pedagógus (Muzsla): — Az egyetemen élelmiszervegyésznek tanultam, ősztől pedig matematikát és kémiát fogok tanítani. Eddig főleg szépirodalmi jellegű írásokat írtam, de kacsingatok az újságírás felé is. Számomra az írás egyfajta önmegvalósítást jelent. Szeretném az íráskészségemet fejleszteni, és talán egyszer majd pályát változtatok. Egyelőre a tanítás anyagi biztonságot fog jelenteni. Ezen az akadémián elsajátíthattam az újságírói alapismereteket, a többi már rajtam múlik, hiszen a stílus maga az ember. A legtöbbet a gyakorlatok során kaptam, ahol rámutattak a hiányosságaimra. Egyébként már csak a társaság miatt is megérte idejárni szombat— vasárnaponként! KARIKÓNÉ GOGH VERONIKA, pedagógus (Dél-Komárom): — Engem a tantárgyak közül legjobban a laptervezés-tipográfia érdekelt. Ezzel akár főállásban is szívesen foglalkoznék... talán még pályát változtatok. Elmondhatom, hogy az Akadémiával kapcsolatban teljesültek az elvárásaim, tágult a látóköröm. Fontosnak tartom azt is, hogy a szabadidőmet értelmesen, különböző felfogású emberek között tölthettem. Remélem, hogy velük mielőbb találkozom, és a tervezett lapunk kiadása is valóra válik. MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző és Kuszák Tibor Kisvárosok tévéje Szinte biztos, hogy kisebb településeken, városokban képtelenség vállakozói formában kialakítani a helyi tévécsatornát, tekintve, hogy a beruházási költségek meglehetősen magasak. A fenntartás sem egyszerű, ezt támasztja alá a külföldi szakemberek véleménye is, akik még a TA 3 potenciális nézőközönségét is kevésnek ítélik ahhoz, hogy a várható reklám- és szponzorbevételek fedezzék a kiadásokat. Egy helyi stúdió felszerelése súlyos pénzekbe kerül, a műsorkészítés ugyancsak nem olcsó mulatság. Ezt a tényt felismerve a helyi önkormányzatok tették meg már a közelmúltban is az első lépéseket az induló tőke biztosításával. A rendszer kiépítése, a stúdió felszerelése után az üzemeltetési költségek már leszoríthatok arra a szintre, hogy az esetleges előfizetői díjból és a reklámokból biztosítható a helyi műsor. Kár a szót vesztegetni azokra az ajánlattevőkre, akik VHS típusú berendezésekkel kívánják berendezni a helyi stúdiót. Az a műszaki színvonal, amely a családi, házi felvételek készítésekor még tűrhetőnek számít, szóba sem jöhet egy közösségi rendszernél. A néző ösztönösen is a többi — hivatásos csatorna — adásával hasonlítja össze ezt a műsort, s azzal aligha lehet számolni, hogy hosszabb távon is nézni fogja, ha rossz minőségű képet és hangot kap. Ez a rendszer 270 képsoros felbontási képességével, színátviteli fogyatékosságaival aligha alkalmas egy egész városka ellátására. A műszaki "küszöböt" az S-VHS berendezések képezhetik. Esetünkben a 400 feletti sorfelbontás jól érzékelhető képélesség-javulást hoz, míg a világosságjel (Y) és a színjei (C) szétválasztása remek színeket eredményez. A minőségjavulásnak viszont meg kell adni az árát: míg egy VHS camcorder és vágásra is alkalmas képmagnó együtt nagyjából százezer koronából kihozható, addig a "szuper" változathoz ennek négy-ötszörösére van szükség. Ez a két eszköz, sajnos, csak az alapot képezheti. Egy jó minőségű, háromkamerás, vágószobával ellátott kis stúdió teljes felszerelése már az egy-két milliót is meghaladja. Az első pillanatra magasnak tűnő összeg kapcsán érdemes elmondani, hogy egyrészt öt-nyolc évre megoldja a műsorkészítés műszaki biztosításának gondját, másrészt érdemes tekintetbe venni a tényt, hogy a kábelhálózat, erősítő, elosztó stb. berendezések telepítésénél is minimálisan kétezer koronás beruházást kell számolni lakásonként, ami egy átlagos kisváros behálózása esetén négy-öt millióba kerül. Tekintetbe véve, hogy bármely középület ennek többszörösét éri, még tízmilliós beruházás sem tűnik olyan magasnak. A VHS és S-VHS gazdája, a Matsushita Electric Co. az egyszerű otthoni készülékektől kezdve a hivatásos igényeket kielégítő tévéstúdiókig sok mindent gyárt. Ez utóbbi az M II megjelölést viseli és többek között még a bécsi tévé is használja. Kameráik sorfelbontó képessége hatszáz fölött van, digitális képkeverőik pedig a tévékép térben való elforgatásától kezdve a különféle maszkok szerinti torzításig sok mindent tudnak. A kép minősége szabad szemmel alig különböztethető meg a híres nagy tévétársaságoknál megszokottól. Természetszerűleg a műszaki paraméterekben észlelhető különbség pénzben is pontosan kifejezhető: a bonyolultságtól és komfortfokozattól függően három-négyszer annyit kell érte fizetni, mint az S-VSH berendezésekért. Ezen a szinten a megrendelő nem "kész" stúdiót vásárol. Igényeinek, elképzeléseinek és nem utolsósorban pénztárcájának függvényében a szállító vállalat (gyár) rendszertervezője állítja össze a legyártott egységekből a minden szempontból legmegfelelőbb rendszert. Ezek a berendezések már a kényesebb igényeket is kielégítik, kameráik stúdióban is használhatók (láncba fűzve, a keverőpult központi egységéből vezérelve), teljes színházi felvételek, stúdióbeszélgetések, sportközvetítések felvételére, továbbítására; vázukra jó minőségű felvevőegységet csatlakoztatva kamkorderként használhatók, tehát külső riportok, beszélgetések felvételére alkalmasak, egyidejűleg több helyszínen. Vágó és utómunkálatokra kifejlesztett egységeik pedig lehetővé teszik a nagy televíziós társaságoknál megszokott montírozást, szinkronizálást, reálissá téve a nagy álmot: akár kisvárosban is forgathatók magasabb igényeket is kielégítő műsorok. Magyarországon már egy évtizeddel ezelőtt a kábelesítés eredményeképpen születtek meg azok a városi tévék, amelyek egy—egy riportját, adását gyakran láthatjuk a közszolgálati tévé műsorán. Sok esetben anyagi vagy időbeli okok miatt megoldhatatlan a közszolgálati tévések jelenléte egy-egy eseményen, ilyenkor kisvárosi kollégáik segítik ki őket. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megfelelően felkészültek legyenek és ugyanakkor műszaki berendezéseik is megüssék a kívánt színvonalat. Nálunk is egyre inkább érvényesülni kezd az amerikai elv: a legszenzációsabb riport is csak akkor kerülhet képernyőre, ha bizonyos szakmai és műszaki színvonalat megüt. Egyre gyakrabban látni a híradóban az unaloműző felvételt, amikor a politikusok sajtókonferenciájára várakozó újságírókat, háromlábú állványokon elhelyezett nagy fekete kamerákat mutatnak. Ez a kamkorder minden tévés álma: a csúcstechnika remeke, a vele készített felvételek a legmagasabb műszaki paramétereket is megütik. Egyetlen "hátránya": ennek megfelelő ára; a legolcsóbb típus is mintegy hatvanezer márkába kerül. Bár pillanatnyilag elérhetetlennek tűnik egy városi tévé számára, hosszabb távon egy ilyen Betacam mindenképpen kifizetődő beruházásnak számít: amennyiben számolunk a hivatásos, közszolgálati televízióval vagy külföldi nagy társasággal való rendszeres együttműködéssel, érdemes előbbutóbb megvásárolni, mivel a vele készített felvételek néhány éven belül visszahozzák az árát. Amennyiben még egy montírozó képmagnóra is futja, az már a tévés mennyország eljövetelét jelenti. Bár néhány évtizeddel korábban a kábeltelevízió bevezetése a fejlett nyugati államokban is meglehetősen vontatottan indult, a folyamat az öngerjesztés törvényeinek megfelelően olyannyira felgyorsult, hogy a számítástechnika mellett a legnagyobb üzletet hozta magával. Külföldi szakemberek szerint a szűzterületnek számító keleteurópai országokban századunk utolsó évtizedének a legnagyobb üzlete lesz a kábelesítés^ Emiatt aligha csodálható, hogy egyre növekvő értf^klfídéssel figyelik az itt lejátszódó poliftk^i eís gazdasági folyamatokat. Számukra viszont a nagyvárosok érdekesek, ahol százezernyi készüléket láthatnak el műsorral. Bár a kisebb települések nem kecsegtetnek nagy bevétellel, ám az anyagi meggondolásokon túl a helyi műsorok kulturális, közösségformáló és -fenntartó jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Már emiatt is nagy kár lenne, ha magunk csak passzív szemlélői lennénk e folyamatnak. A helyi szc.'ien.í, műszaki és anyagi forrásokat kihasználva, az önkormányzatok aktív (anyagi) támogatásával érdemes minél korábban, akár önerőre támaszkodva is beindítani a saját, kisvárosi műsorokat, elvégezni a kábelesítést. Bár jelenleg nem túl jók hozzá a feltételek, mégis adottak. Gondoljunk az amerikai üzleti filozófiára: semmi újhoz nem jók a feltételek, mégis nagy dolgokat lehet és kell elérni. Ezt a jó tanácsnak is beillő gondolatot szem előtt tartva minél előbb érdemes a kábeltévé kiépítését elkezdeni az egyes településeken. OZOGÁNY ERNŐ
