A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
r Egy betilthatatlan "vörös csillag" — Köztudott, hogy mostanában újból fene nagy divat az "őskutatás", vajon ki tud minél több kutyabőrös felmenőt felmutatni. Nos elmondhatom magamról, hogy én is nemesi családból származom. A nagyapámnak előneve is volt: Néhai Krausz Simon!... A sztori érdekes, aki meséli nem kevésbé. Egy "vörös csillag", amelyet még az újsütetű sokat vitatott törvény sem tud betiltani. Ő a magyar kabaré csillaga, egy igazi nemzetközi sztár, hiszen Ausztráliától Kanadáig mindenhol látták, mindenhol tapsolták. Már nem Krausz, bár még mindig zsidó, amit nem titkol, mert nem talál benne titkolni valót. Akkor se nagyon titkolta, amikor nem ártott volna. Erről a következő történet tanúskodik: — Még 1944-ben történt, a "legkacagtatóbb" nyilas éra idején. Mentem az utcán, természetesen mellemen a virító, csöppet sem szabadon választott sárga csillaggal, amikor a szembejövő nyilas felismert. Rám bámult vagy kétszer, aztán a jelvényre, amikor végre megszületett agyában a felismerés: — Mi az, maga zsidó? Mire én azonnal rávágtam: — Naná! Miért, mit gondolt, talán seriff?!... Mire vége az utolsó előadásnak, éjjel kettőre jár. "Kis Kabos" nyugodtan üldögél. Mikor próbálom szóra bírni, kicsit vonakodik, de nem a fáradtság vagy a késői időpont miatt, hanem mint mondja, megfázott, és nehezére esik a beszéd. — Művész úr, Ön nagyon régen van a pályán, jelent még valamit Önnek a taps? — Még mindig ugyanazt jelenti. A tapsot nem lehet eléggé megszokni. Ha nem lenne, biztos nagyon hiányozna. — Ez az Övön alul című műsor eléggé frivol, és Ön más műsoraiban is sokat foglalkozik a szexszel. Jóban vannak egymással? — A szex számomra mindent jelent, nélküle nem lehet élni. — Az ^ hír járja, hogy hosszú idő után feladta "megrögzött" agglegényéletét, és megnősült... — Nem nősültem meg, de nagy boldogságban együtt élek Urbán Erikával. O szintén színésznő. — Mi késztette, hogy mégis feladja függetlenségét? — Hát azt hiszem, ezt nem lehet megfogalmazni. Sok-sok évig együtt játszottunk a Vidám Színpadon, és eszünkbe nem jutott, hogy valami közünk lehetne egymáshoz. És egyszer csak jött a dolog... — Ön egy időben sokat filmezett. A veréb is madár, a Hét tonna dollár, nagyon sikeres filmek voltak. Mit gondol, most miért nem készítenek Önnel ilyen filmeket? — Mert nincs szándékukban ilyen filmet csinálni, egyszerűen nincs is pénzük rá. — Ön hűséges tagja a Vidámnak, gondolom, nagyon jól érzi ott magát. — Hát persze, már több mint negyven éve a Vidám Színpad tagja vagyok. — Vidám szerepeken kívül másban nem is láttam. Kedveli ezt a skatulyát? — Ez nem skatulya, ón ezt tudom csinálni. Szerintem az ember mindig azt csinálja, amihez a legjobban ért. — Tudom, hogy sokszor vendégszerepeit Szlovákiában is, legutóbb Komáromban láttam a Sportcsarnokban. — Egy időben sokat léptem föl maguknál. Az ottani közönség nagyszerűen reagált. Tavaly Pécsi Ildikóval voltam, és Szlovákiában is úgy ismernek bennünket, mint odahaza, mert minden rádió- vagy tévéfellépésünket ismerik. Régi ismerősökként fogadtak bennünket. — Jelenleg nyugdíjban van? — Nyugdíjban vagyok, igen, de nem nyugszom. — Ön sokat szerepelt a régi nagyokkal, akiket most gyakran látni a televízióban. Milyen érzés visszaemlékezni rájuk ilyenkor? — Nagy szeretettel gondolok .rájuk, és nagyon hiányoznak. Latabár Árpád, Kazal Laci, Salamon Béla, kár, hogy már nincsenek itt. — Milyen a viszonya a fiatalokkal? — Nem sokat találkozunk, mert ez most már egy más világ, mint amikor ón fiatal voltam. Örültem, ha barátkozhattam az akkori nagyokkal. A mai fiatalokat meg nem érdeklik a régiek. Járják a maguk útját, szóval más világ van. — Volt olyan szerep, amelyet szeretett volna eljátszani, de nem sikerült? — Nem volt, mindent sikerült eljátszanom. — Ha hármat kívánhatna, mi lenne az? — Csak egyet kívánnék, egészséget. — Vannak hobbijai? — Igen, rejtvényeket fejtek, és a "holdtévót" nézem éjjel, nappal. — Nem unja ezeket a műsorokat, hiszen időnként nagyon kommerszek, bugyuták? — Nem, én szeretem őket. Előfordul, hogy hajnalig fönn vagyok, mert mindig kezdődik valami újabb, és kíváncsi vagyok mi lesz a vége. A nyár esti éjszakában vadászszabású kalapját fejébe csapva "Kis Kabos" lassan sétál az Andrássy út felé. — Ha most hazamegy, mit fog csinálni. Mindjárt lefekszik? — Nem, nem vagyok fáradt. Bekapcsolom a tévét, és eszem egy falatot. — Van kedvenc étele? — Igen, a sóletet nagyon szeretem. — Es az italok közül? — A whiskyt és a vodkát kedvelem. Jó egészséget kívánok, meg azt, hogy az éjszakai műholdas adás legyen a kedvére való, hogy ő is szórakozzon egy kicsit, ha már eddig olyan sokakat elszórakoztatott ez a kortalan aprócska "vörös csillag". Beke István
