A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-02 / 27. szám
SZABADIDŐ r A MERÉNYLET — Hatni fog ez a méreg három év után? — tűnődött magában Bemd Wedler, ujjai közt forgatva a nagy barna kapszulát. Lenyelte volna ezt akkor az a kutya? — morfondírozott. Az "akkor" azt az időt jelentette, amikor házasságuk Reginával még stimmelt. De ma már... Óvatosan helyezte vissza a kapszulát az üvegtokba. Egykori barátja szerezte neki a mérget. Heinz megbízható volt, vegyészetet tanult, és azt mondta, hogy ez az adag egy vízilónak is elég lenne. A szomszédék juhászkutyájának szánták, amelyik már néhány gyerkőcöt is megtámadott, s egy tacskót úgy megharapott, hogy belepusztult. Bernd és Regina elhatározták hát, hogy megmérgezik. De nem került rá sor. A makacs tulajdonos végül mégis megértette, hogy milyen veszedelmes jószágot tart, és megkérte az állatorvost, hogy adjon be neki olyan injekciót, ami végez vele. — Érdekes, hogy ez a kapszula még mindig megvan... Esett. Vastag, szürke felhők takarták az eget. Az időjárás még csak fokozta komor hangulatukat. Regina anyjának a temetésére mentek. — Ne hajts olyan gyorsan! — szólt rá idegesen Regina. — Nem megyek gyorsan, csak mint máskor — vágott vissza a férfi. Izzadni kezdett. Regina nemsokára kinyitja majd a kesztyűtartót, és kortyint egyet a lapos konyakosüvegből. Már elég rég csinálja ezt. Ilymódon akarja a sikertelen házasság gondjait elkendőzni, így akar menekülni a levertségből, amely egyre inkább elhatalmasodott rajta. — Szerette az édesanyját — pergette vissza emlékezetében. — Depresszió gyötörte már azelőtt is. Bármelyik ismerősünk bizonyítani tudja. És most az anyja halála! A temetésre menet az én drága oldalbordám megmérgezi magát. Nem bírná elviselni anyja tetemének látványát. S megmérgezi magát még itt az autóban, mellettem, hogy így büntessen engem. Minden méreg benne volt a lapos üvegben. Bemdnek volt még egy tartalék lapos üvege, hogy aztán kicserélhesse. Mert ugyebár az öngyilkos lenyeli a mérget tartalmazó kapszulát, nem mérgezi meg az egész üveget. Óvatosan, a fejét meg se moccantva jobbra pillantott. Nem, még nem ivott belőle. Hihetetlen, mennyire uralkodik magán. — A válásra gondol? Arra, hogy mindent, amink csak van, meg kell feleznem vele? Arra ne számíts, drágám! — Rosszul érzem magam — szólalt meg a neje. — Kérlek, állj meg a parkolóban! — Jó, akkor majd ott iszik — gondolta. Bemd megállt a legközelebbi parkolóban a szemétkosár mellett. Más autó nem volt ott. Úgy tűnt neki, hogy valóban rosszul van a felesége, mert hirtelen kivágta az ajtót, csoda, hogy ki nem esett a kocsiból, s eltűnt a fák között. Az üveg nélkül! Behunyta a szemét. Lazítani próbált. Aztán hirtelen kinyílt az ő ajtaja. Előbb meglepődve, aztán riadt tekintettel meredt egy durva arcú magas férfira. Borotválatlan volt, a szemhéja vörös. Mellette egy hasonló kinézésű srác állt báránybőrbundában. — Szállj ki, tata, szükségünk van a kocsira! — förmedt rá a srác. — Micsoda? — próbált tiltakozni fennhangon. — Ez egy kicsit nehézfejű — vélte a társa. — Penderítsd ki onnan! A srác öt ujja szorosan markolta a torkát. Szószerint úgy vonszolták ki a kocsiból, a földre hajították, és elhajtottak. FRANK LAMBERT — Hogy az a másik tettes is túléli-e, nem tudom — mondta a felügyelő eltűnődve. — S hogy... miért gondolom... — hebegte Bemd. Szinte érezte, mint szórni el a torka. Nem volt képes kinyögni egyetlen értelmes mondatot se. — Úgy vélem, Wedler úr, mindkettőnk számára világos minden — jelentette ki a felügyelő, és tüntetőleg összecsapta az iratokat. — A méreg a kesztyűtartóban volt konyakkal hígítva, amiből a felesége szokás szerint kortyolgatott. A palackon viszont az ön ujjlenyomatát találtuk. Beismeri? VÉRCSE MIKLÓS FORDÍTÁSA Fotó: Král Péter SZÉGYEN A FUTÁS... ... de hasznos. Legalábbis akkor mindenképpen az, ha a fellépő énekes teljesítményét a közönség taps helyett mindenféle levegőbe repített holmival honorálja. Sebaj, ha a dalos végigszalad a zegzugos épületen és közben gondosan elkerüli a hozzávágott tárgyakat, a kijáraton kilépve már biztonságban lesz. Csakhogy merre kell tekeregnie? A HÉT 21
