A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
FIGYELŐ Gondolatok egy évforduló ürügyén Az a gyászos emlékezetű augusztusi nap, amelyre immár negyedszázad távolából pillanthatunk vissza, ma is több "szokványos” történelmi évfordulónál. Szenvedélyes vitákra, egymásnak homlokegyenest ellentmondó értékelésekre, meglepő felfedezésekre talán már nem lehet számítani, de az okkal-oktalanul legendásnak nevezett 1968-as esztendő körül lebegő misztikus köd még korántsem oszlott el; a valótlanságok és a féligazságok áradata elapadt ugyan, de a "megszépítő messzeség" keltette illúziókkal még ma is szembe kell néznünk. Kevés történelmi esemény volt olyannyira kitéve a mitizálás veszedelmeinek, mint a Csehszlovákiában 1968-ban lezajlott, minden kétséget kizáróan nagyszabású és kivételes jelentőségű kísérlet. A kör négyszögesítésének kísérlete. De hát miről is volt szó valójában? Nem kevesebbről, mint arról a tényről, hogy az önmagát örökkévalónak, a végső igazságok és az univerzális megoldások tudójának és tulajdonosának deklaráló politikai rendszer leplez(het)etlen válságba került, súlyos betegség(ek) titkolhatatlan nyomait mutatta. Az emberiesség és az igazságosság egyedüli képviselőiként színre lépett s e szerepükhöz konok gőggel ragaszkodó kommunista pártok és mozgalmak egyre kevésbé tudtak megfelelni az önmagukról kialakított s a jóhiszemű emberek millióiban valóságként létezett(létező) és mindinkább megkérdőjelezett képnek, mely szerint messianisztikus szerepüket betöltve s a Marx, Engels és Lenin nevével fémjelezett üdvtant valóra váltva megteremtik az egyetemes igazságosság és a társadalmi egyenlőség földi paradicsomát. A ma már ismert tények jelentős része még rejtve volt, számos esemény igazi értelmére csak később derült fény, de a sztálini terror borzalmairól már évek, sőt évtizedek óta tudhatott a világ; az 1953-as berlini felkelés, az 1956-os lengyelországi események és a magyar forradalom valóságtartalmát legfeljebb csak a "szocialista tábor" népeire kényszerített kollektív amnézia tudta elfedni; a virágkorukat élő nyugati baloldali mozgalmak is — kényszerűen bár, s mentségeket keresve és illúziókba kapaszkodva — fokozatosan belátták, hogy az utópia megvalósítása korántsem tökéletes: az új világot teremtő lendületből merev, bürokratikus rendszerek születtek, amelyek az igazság és a jövő nevében ártatlanok tömegeit küldték a halálba, a szögesdrótok mögé zárt milliókról nem is beszélve. Mai tudásunk birtokában és a "szovjet blokk" összeomlásának felbecsülhetetlen értékű történelmi tapasztalatával gazdagodva mi sem tűnik könnyebbnek, mint pálcát törni a hajdani (tév)hitek és illúziók fölött, 1968- ban világszerte emberek milliói hittek abban, hogy Marx és Lenin útmutatása alapján valóban felépíthető a humánum és a demokrácia világa; milliók hitték és remélték — Keleten és Nyugaton egyaránt! —, hogy napvilágra került rémtettek s nyilvánvaló kudarcok csupán a "téves megoldások", az Eszme örök igazságán mit sem változtató "átmeneti torzulások", egyes rossznak bizonyult vezetők "személyi kultuszának" következményei, s az elmélet jó, az iránytű helyes irányba mutat, a gépezet megjavítható Ez a hit nem csupán Alexander Dubčeknek és híveinek volt a sajátja: Csehszlovákiában és határain túl is tömegeket töltött el bizalommal az "emberarcú szocializmus" jelszava. A "demokratikus szocializmus" megvalósítása reális és vonzó célnak tűnt. Csehszlovákia Kommunista Pártjának legbecsületesebb és leginkább realista képviselői belátták — s ez elvitathatatlan történelmi érdemük —, hogy az Antonín Novotný és elődei által alkalmazott “megoldások" és módszerek egy zsákutca irányjelzői, s volt bátorságuk az addig megtett gyakorlati lépések részleges felülvizsgálatára, a haladás irányának bizonyos módosítására. Ma sokan hajlanak Dubček és a reformkommunisták akkori teljesítményének lekicsinylésére, s valóban, a volt pártfőtitkár és garnitúrája egy eleve téves elképzelés foglyaként mai szemmel nézve annyit tett csak, hogy fából próbált vaskarikát készíteni, s ebbe, természetesen, belebukott. A Prágai Tavasz azonban sokkal több volt egy politikai párt tragikomikus, sziszifuszi kísérleténél: senki sem tagadhatja, hogy Csehszlovákiában 1968-ban olyan közéleti viszonyok alakultak ki, amelyek már-már a nyugati demokráciák feltételrendszerével voltak azonosak A sajtószabadság mindennapivá lett valósága, a polgári társadalom újjászületését megelőlegező és garantáló spontán és autonóm kezdeményezések sokasága, a hivatalosan még egyeduralkodó párttól gyakorlatilag független, sőt azzal szembenálló szervezetek és csoportosulások egyre hosszabb névsora, tevékenységük intenzitásának növekedése, az önálló(bb) külpolitika kialakítását célzó lépések mind azt bizonyították, hogy Csehszlovákiában a demokrácia nem hazug jelszó. Az egyéni szabadság szférája hihetetlenül kitágult: az 1968 nyarán kialakult demokratikus viszonyokról egy évvel azelőtt még álmodni is merészségnek tűnt. De itt álljunk meg egy pillanatra: ma is tovább élő legendával kell szembenéznünk. A legenda szerint a Dubček nevével fémjelzett Prágai Tavasz a tragikusan elhunyt politikus vezérletével ment végbe, s a
