A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
OTTJÁRTUNK N em ve h e tjü k ro ssz néve n! Nagy attrakciónak számított 1989 végén a határok megnyitása a nyugati országok felé. Aki csak tehette, rögtön felkerekedett, s legalább Ausztriába utazott, hogy saját szemével láthassa a nyugati világot. A munkaerő oly méretű vándorlását Kelet és Nyugat között, mint manapság tapasztalható, aligha tudta volna bárki is elképzelni 3—4 évvel ezelőtt. Új lehetőségek — új gond A külföldön való munkavégzés iránt részünkről, természetesen, többszörös az érdeklődés, mint amit a lehetőségek megengednek. A magyarázat nagyon egyszerű: a kemény valutával fizetett munkaerő valami egészen mást jelent, mint az itthon, Szlovákiában végzett munkáért kapott bér. A határok megnyitása tehát meghozta a külföldön való munkavállalás lehetőségét is, de ahelyett, hogy a munkanélküliség arányán is javítana, újabb gondokat is hozott magával: egyszerre eltűntek a legjobb mesteremberek, a kórházakból úgy kezdtek fogyni az egészségügyi nővérek, hogy esetenként egész osztályokat kellett lezárni. A Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórházat magukért beszélnek. Nem is csoda tehát, ha többségük előbb-utóbb hazatér. — Nálunk nagyon jó kiképzést szereznek a lányok, a mi kórházunkból mindenkit szívesen látnak, bárhol szerte az országban — mondja Vlasta Wollnerová, a gyermekkórház fönővére. — Itt csúcsminőségű munkahelyek működnek, igényes kezelések folynak, ezért kórházunk jó iskola a fiatal nővérek számára. — Vajon nem lehet, hogy ha a nővérek némi gyakorlatra tesznek szert, fogják magukat, s elmennek valamelyik nyugati országba, közben meg azt mondják, a szüleikhez mennek? — Ez is előfordul — feleli Wollnerová főnővér. — De lányainknak van egy nagy hátránya, éspedig az, hogy nem beszélnek idegen nyelveket. S ezen felül, külföldön nem dolgozhatnak rögtön egészségügyi nővérként. Kezdetben segédápolói munkára osztják be őket. Viszont nagyon sok nővérünk nem az egészségügy területén dolgozik odakint. Leggyakrabban gyerekekre vigyáznak, nevelösködnek De sokszor előfordul, hogy azért hagyják itt a kórházat, mert beállnak valamilyen vállalkozóhoz, itt, Szlovákiában, azzal az indoklással, hogy jobban keresnek. Többségében elárusítóként dolgoznak butikokban. Olyan esetünk — Én már dolgoztam külföldön — feleli —, 1984-ben Líbiába utaztam. Akkor már itthon harminc évet húztam le az egészségügynél. Három műszakban, nehéz körülmények között, nem ennek megfelelő bérért. Ezért azt mondtam, ha nyugdíjas koromra jobban akarok élni, tennem kell valamit. Angolul kezdtem tanulni, igaz, az angollal Líbiában nem sokat értem, a helyszínen arabul is meg kellett tanulnom, legalábbis valamennyire. Mondhatom, a pénz, amit szereztem, nagyon megérdemelt pénz volt. Wollnerová főnővér tehát nem vethet semmit a fiatal lányok szemére, ha megragadják a kínálkozó jobb alkalmat. — Nem is vetek semmit a szemükre. Ha az egészségügyben nem javul a helyzet, ez továbbra is így lesz nálunk. De az is tény, hogy nekünk elsősorban a kórház üzemelését kell biztositanunk, hogy a gyerekek rendesen el legyenek látva, hogy ne legyen fennakadás. A vezetőknek sem könnyű a helyzetük. Mindenki küzd a saját munkahelye, a beosztottjai érdekében Távozóban Éppen a kórházban tett látogatásunk idején intézte kilépését két egészségügyi nővér. A játszószobában A gyermekkórház isko!a|aban" 1991-ben nyitották meg. Nem volt könnyű megszervezni az üzemelést, nővérhiány miatt az összes osztályt nem tudták azonnal beindítani. Igaz, fölvettek 120 frissen érettségizett nővért, de ez nem oldott meg mindent. Fiatal lányokról, kezdő egészségügyiekről volt szó, akiket először is be kellett tanítani a munkába, nem dolgozhattak önállóan. A szolgálatokat úgy kellett megszervezni, hogy mindig legyen idősebb, tapasztaltabb nővér is az osztályon. Nem volt könnyű feladat. S ez az állapot még ma is tart. Az egészségügyi nővérek jövés-menése ugyanis olyan nagy, hogy a betanítás állandóan szükséges. Tavaly például 85 nővér távozott el az említett kórházból. Nem, nem mentek mind Nyugatra. Távozásuk oka többféle. Leggyakrabban a kedvezőbb munkahely szerepel az okok között, ezt követi a férjhezmenetel, a férj követése, illetve a hazatérés. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Pozsonyban egészségügyi szakközépiskolát végzett lányok lakhelyük közelében nem találnak állást, ezért a fővárosban helyezkednek el. S ha lehetőségük adódik, visszatérnek szülőhelyükre. A munkásszálló ára, az utazási költségek és a további kiadások az otthontól való távollétből eredően, is volt, hogy idővel visszajöttek hozzánk az agyondicsért magánszektorból. Kellemetlen tapasztalatok Az egészségügyi nővérek leggyakrabban azzal a kéréssel nyújtják be felmondásukat, hogy már másnap akarnak kilépni munkahelyükről. Nélkülük viszont az érintett osztály hiányt szenvedne, ezért nem akarják őket azonnali hatállyal elengedni. S ők ilyenkor mit tesznek? — Ha már végképp elhatározták, hogy itthagynak minket, egyszerűen nem jönnek többé munkába — mondja Wollnerová aszszony. — S ezzel sarokba szorítanak minket. Mert ha külföldre utaznak, ott senki se kéri tőlük számon, hogy rendben felbontották-e idehaza a munkaszerződésüket, mi viszont nem tudjuk lezárni ügyüket. Ezért most már nem ellenkezünk senkivel. A távozási szándék ellen úgyse tehetünk semmit. Azt kérdezem a kórház főnővérétől, hogy mit tenne, ha olyan lehetősége adódna, hogy képzettségével, többéves gyakorlatával, azonnal alkalmaznák őt Nyugaton, természetesen, itthoni többszörösét kapná. Talán elutasítaná az ajánlatot? Németországba utaznak. Azt mondják, az itt keresett pénz semmi az ott igédhez képest. Munkaszerződésük is van már. Egyikük, aki 25 éve dolgozik a szakmában, Németországban 3460 márkát fog keresni, a másik, 13 éves gyakorlattal kétszáz márkával kevesebbet. — Két tapasztalt, jó munkaerőről van szó, akik nagyon fognak hiányozni a kórháznak. De mit tehettünk, el kellett engednünk őket. Becsületükre legyen mondva, kivárták a két hónapos felmondási időt, így tudtunk másokat szerezni a helyükre. Vlasta Wollnerová már említette, hogy amíg nem javul meg az egészségügy helyzete Szlovákiában, az alkalmazottak távozása kórházainkból nem fog megszűnni. S legyenek az okok bármilyenek, a fő ok a pénz. Az egészségügyi nővérek munkája a múltban sem volt kellőképpen honorálva, s ma sem kapják meg azt a bért, ami megilletné őket. Rossz néven vehetjük hát tőlük, ha jobb munkalehetőség után néznek? Aligha... Fiala Ilona Fotó: E. Colloseus 2 A HÉT
