A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-13 / 33. szám
FIGYELŐ Hisztériumjáték (Sebeők János könyve) "Amilyen kicsiben, olyan nagyban, amilyen lenn, olyan fenn" — így hitték az ókori görögök, korántsem véletlen tehát, hogy mitológiájuk szinte kétségbeejtően antropomorf: isteneik (akik ravaszak, önzöek, féltékenyek, sokszor lopnak, csalnak, ölnek, hazudnak) csupán abban különböznek az embertől, hogy halhatatlanok (ami viszont nemcsak hogy nem érdem, de nem is mindig előny). Azt hiszem, ebből az 'amilyen kicsiben, olyan nagyban" elvből indult ki Sebeők János is — aki egyébként "író, publicista, gondolkodó, természetvédő, a Bioszféra médiuma, próféta, vátcsz, showman és minden lehelő helyzet kommunikátora, azaz homo transdimensionalis", ahogy ezt a Kossuth Könyvkiadó ismertetőjében olvassuk róla — a Hisztériumjáték (Kossuth, 1993) című könyvében, amelyet már csak azért sem mernék regénynek nevezni, mert tulajdonképpen — igaz, fiktív — újságcikksorozatról van szó. Ez a forma egyébként arra is kiváló alkalmat nyújt a szerzőnek, hogy — saját lényegi monda nivalójának kifejezésén túl — napjaink újságírói nyelvét, ennek stílusát, pongyolaságát is kifigurázza. Nem olyan tudományosan, miként azt nyelvtudósaink tették az. idei Kazinczy Napokon, viszont ötletesen, szellemesen, lényegretapintón — és szórakoztatóan. "Amilyen kicsiben, olyan nagyban, amilyen lenn, olyan fenn", vallották a régi görögök (s egyes mai ufológusok szerint az ún. "gabonakörök' is ezt az üzenetet hordozzák-közvetitik), de jaj nekünk, ha ez. tényleg így van, ha ez az elv valóban kozmikus törvény: hiszen akkor 'nagyban' sem történik más, mint "kicsiben": háborúk, ilyen-amolyan forradalmak kirobbantása, öldöklés, fontosnak hazudott, ám kisszerű és semmitmondó, tulajdonképpen eredménytelen diplomáciai tárgyalások, hatalomátvételek, különféle kisebbségek diszkriminálása, sőt kiirtása, majd az. irtóhadjárat megindoklása, külföld előtti kimagyarázasa stb., stb. Akkor — ahogy azt Sebeők János a Hiszteriumjátékbsn leírja — a "kárhozat" sem lehet más (több), mint egy politikai utasításra megszervezett és megvalósított kollektív orgia, ráadásul az 'utolsó ítélet" is arra Ítéltetik, hogy ne legyen több egy — az. armageddoni csatát követő terror légkörében lefolytatott — koncepciós pernél. Szóval jaj nekünk, ha Sebeők János valóban vátesz és próféta, nem pedig "csak" egyszerűen író. A "csak"-ot ezúttal azért is idézójeleznem kell, mert a Hisztériumjáték tanúsága szerint Sebeők (1958-ban született) a jelenkori magyar irodalomnak nemcsak egyik legtehetségesebb, hanem egyúttal egyik legműveltebb alkotója is. aki kétségtelenül jó néhány tudományággal behatóan foglalkozik, és jó néhány idegen nyelvet ismer. Éppen ezért tartom kétségesnek, hogy pénz- és gazdaságkőzpontú napjainkban magához méltó, értő olvasótáborra talál, s a hangsúlyt most nem az 'olvasó'ra, hanem a "tábor'-ra helyezem. VARGA ERZSÉBET éve született Ján KOLLÁR Ki is volt ô tulajdonképpen? Nemzetébresztő politikus, író, költő, a szláv kölcsönösség eszméjének a megteremtője, tudós, pap, megszállott? Elsősorban személyiség volt. Szenvedélyes érzelmek feszítették, gyűlölködött, lelkesedett, harcolt, állításait, nézeteit a körmeszakadtáig védte. Olyan átmeneti korszakban élt, amikor megindult a Magyarországon élő népek nemzeti öntudatosodása, s talán éppen ezért volt jellemző ezekre a népekre a másokkal szembeni intolerancia. Művészetét és egész felfogását a racionalizmus, a klasszicizmus és a romantizmus elemeinek a keveredése jellemezte. A róla írt monográfiákra talán mindmáig az egyoldalúság a jellemző. A legtöbb szerző Kollárt nacionalista alapállásból értékeli, kiemelve a nemzeti öntudatosodásban játszott szerepét. Átfogó értékelésére csupán kísérletek történtek, de azok sem tudták megváltoztatni a róla alkotott leegyszerűsített képet. Kollár egy szlovák kisvárosban, Mosócon (Mošovce) született 1793. július 29-én, az átlaghoz képest valamivel tehetősebb polgári családban. Édesapja egy időre a kremnicai latin iskolába íratja be, de azt szeretné, ha fia hentes lenne. Kollár azonban — apjával szembeszegülve, egy fillér támogatás nélkül — további stúdiumokra adja a fejét. Besztercebányán, majd 1812-től a pozsonyi evangélikus líceumban tanult. 1817-től a jénai egyetemen hallgat teológiát, filozófiát, történelmet, filológiát és természettudományi előadásokat. A német környezet többféle szempontból is hat rá. Elsősorban rádöbben, hogy ez a táj eredetileg nem német volt, hanem valamikor szlávok lakták. Erről számtalan földrajzi elnevezés tanúskodott: folyónevek, hegyek, hegycsúcsok elnevezései, valamint a szláv népi szokások továbbélése. Itt kezdett el érlelődni benne a szláv kölcsönösség tudata. A másik meghatározó élmény Wartburgban éri, ahová a reformáció 300. évfordulójának az ünnepségére érkezik. A német ifjúság az ünnepséget politikai tüntetéssé változtatja: a német szétdaraboltság ellen, az egységes Németország mellett tüntet. Németországhoz Kollárt érzelmi szálak is kötik. Egy Jéna melletti falu evangélikus lelkészének lesz a kisegítője, s beleszeret a pap lányába, későbbi múzsájába, Friderika Schmidtbe. Évekkel később, 1835-ben feleségül is veszi. 1819-ben otthagyja Jénát, s még ugyanabban az évben Pesten lesz segédlelkész. A Pesten töltött harminc év Kollár életének egyik legfontosabb szakasza, ennek ellenére életének ez a része kevésbé ismert előttünk. Amit tudunk róla, az főleg műveivel, a nemzeti öntudatosodásért indított harcával, kiterjedt levelezésével, az egyházon belül vívott küzdelmeivel kapcsolatos. Pedig a reformkori Pesten töltött évei, emberi, írói és politikai kapcsolatai akár egy külön monográfiát is megérdemelnének. Pesten mindenekelőtt kiharcolta az önálló szlovák egyházközség létesítését és a szlovák tannyelvű népiskola megalapítását. A szószéket elsősorban a nemzeti célok elérésére "használta”. A magát szlováknak tartó Kollár a feudalizmustól örökölt egyháziasság feltétlen híveként a biblikus cseh nyelvet használta, bár azt is a maga elképzelései szerint próbálta megreformálni. Innen eredtek későbbi összeütközései is a fellépő új szlovák és cseh generációval. Azt is ráfoghatnánk, hogy ó volt az egységes csehszlovák nemzeteszme első képviselője. Amikor Štúrék szlovákul kezdtek publikálni, legalább olyan elkeseredett harcot indított ellenük, mint a reformkori magyar politikusok vagy a magyarosftó tendenciák ellen. Mint a fennálló társadalmi rendszer hive elítélte a magyar szabadságharcot, amiért a bécsi udvar megjutalmazta: 1849-ben a bécsi egyetem szláv archeológia tanszékének lett a professzora. Tudományos körökben azonban sohasem ismerték el. Végül a harcokban kifáradva, megtörtén halt meg Bécsben 1852. január 24-ón. Versei először 1821-ben jelentek meg Prágában. Három évvel később jelent meg fő művének, a Slávy dcéra (A dicsőség lánya) című nagyszabású lirai-epikus költeményének az első változata, de a szerző ezt később kiegészítette, s 1832-ben meg is jelentette, a későbbi években azonban további változtatásokat is eszközölt rajta. Ebben a művében fejti ki a szláv dicsőség, a szláv kölcsönösség eszméjét. Érdekes, hogy szeretett múzsája, akit a költeményében Af/hának nevez, s aki a szlávság megtestesítője, Kollár későbbi felesége, sohasem tanult meg szlovákul, illetve csehül. Kollár pesti lakásán a társalgási nyelv mindvégig a német volt. Újabb paradoxon Kollárnál a népköltészet iránti lelkesedése. Népköltészeti gyűjteményének, a Národnie spievankynak (Nemzeti énekek) nyelvezete főleg a közép-szlovákiai nyelvjárásra támaszkodik. Prédikációit két kötetben adja ki. Ezek a prédikációk azonban csupán magát a formát jelentik, tartalmuk eltér a szigorúan vett teológiai jellegtől. Archeológiái és etimológiai munkái enyhén szólva erősen vitatott hipotéziseket tartalmaznak. Kollár minden emberi, művészi, politikai vagy tudósi tévedése ellenére kiemelkedő alakja a szlovák irodalomnak és művelődéstörténetnek. MELAJ ERZSÉBET A HÉT 11
