A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-13 / 33. szám
GONDOLKODÓ Dzsungel az éterben (?) Miközben Lengyelországban az utóbbi két évben féltucatszor cserélték ki a hirszerkesztőség teljes személyzetét, Magyarországon ugyanennyi ideje dúl a rádió és a tévé körül a médiaháborúnak nevezett állóharc; szűkebb pátriánkban a szlovák parlament végül is egy vegyes érzelmeket kavaró törvénymódosítást hagyott jóvá. Felvetődik a kérdés, nem az indulatok levezetéséről, pótcselekvésről van-e szó, talán ezzel akarják elterelni a közélet szereplői a figyelmet sokkal fontosabb kérdésekről, mint a privatizáció, a demokratikus jogok biztosítása, a gazdaság fellendítése. Az egyértelmű válasz megtalálásához mindenképpen át kell tekinteni a tömegtájékoztatás jellegét a közelmúlt és a jelen társadalmában, tekintve, hogy a fejlett demokráciák egyik alappillére az írott és elektronikus sajtó függetlensége a végrehajtó hatalomtól. Ray Bradbury, a tudományos-fantasztikus irodalom koronázatlan királya a 451 Fahrenheit című regényében rémisztő képet fest a tömegtájékoztatást uraló diktatúráról, amelyben hatóságilag tiltják az olvasást, kötelezővé téve a napi tévénézést, elérve ezzel egy egész ország tudatának befolyásolását, manipulálását. A szerző zsenijére jellemző, hogy már csírájában felismerte a liánként mindent átfonó — és despotikus körülmények között megfojtó — elektronikus tömegtájékoztatás szinte korlátlan befolyásolási lehetőségeit. Nos a közép-európai filozófusok sem maradtak el felismeréseikben a nagy amerikai mögött, amikor az 1954-ben szerkesztett, a Szikra Könyvkiadó által egy évvel később megjelentetett Filozófiai Lexikonban a távolbalátó készüléktől azt írják, hogy képcsöveik a nézőkre irányított puskacsövekként szolgálják Amerikában a népnyúzó, patkány imperializmust. Ez a megfogalmazás jellemző módon nem állt ellentétben azzal a ténnyel, hogy ez idő tájt már szűkebb pátriánkban is jelen volt a műszaki lángelme e csodálatos alkotása, ezúttal természetesen a dolgozó nép szolgálatában. Nos e nemes szándékot megvalósítandó közvetlenül a pártközpont által létrehozott Tájékoztatási Hivatal gyámkodott a televízió és a rádió (no meg az írott sajtó) fölött, nehogy helytelen gondolatok is kijussanak az éterbe, ezzel a lakások vevőkészülékeinek hangszórójába, a gyakorlatba próbálva átültetni Bradbury vízióját. Ez a szinte tökéletesen működő rendszer omlott össze nyolcvankilenc novemberében, mindenfajta külső ellenőrzés nélkül hagyva a médiákat. Arnold Toynbee, múlt századi angol történész zseniális felismerése szerint az egyes társadalmi rendszerek úgy illeszkednek egymásba, mint az elvékonyodó bambuszaidba a következő rúd vastag vége, tehát az egyik rendszer összeomlása után is egy ideig jelen van a következő formációban. Ennek vetülete a hazai sajtóban a "fehér bolsevizmus" fogalmának megjelenésével járt, így jellemezve azokat az újonnan színre lépő pártokat, csoportosulásokat, amelyek ugyan céljaikat tekintve demokratikusnak nevezhetőek, eszközeiket viszont nagyrészt az előző hatalmi rendszertől kölcsönözték. Heteken belül több csoportosulás is kinyújtotta kezét a rádió és a tévé felé, hogy kisajátíthassák a benne rejlő manipulativ lehetőségeket. Viszont e médiák dolgozói felismerve a folyamat lényegét, megszabadulva az előző rendszer béklyóitól, épp a demokrácia nevében kezdtek zajos kampányba, függetlenségüket hangoztatva. Toynbee nagyszerű felismerését megerősítve ők is elsősorban a nézők, hallgatók befolyásolására törekedtek, legtöbbször a pártatlan tájékoztatás legfőbb ismérveit figyelmen kivül hagyva. Eközben napról napra erősödve, izmosodva hallatták hangjukat a profik is, akik valóban komolyan törekedtek a sajtó függetlenségére, minden külső befolyástól, lobbyzástól való megóvására. Hónapok alatt kialakult a bevezetőben már említett állóháború, amelynek kimenetele ugyan megjósolható volt, befejezésének időpontja már annál kevésbé. A fennálló helyzet áttekintésére, a további utak kijelölésére több külföldi tömegtájékoztató szervezet és intézet szakemberei is végigjárták a volt szocialista rádiókat és tévéket, szinte egyöntetűen ugyanarra a következtetésre jutva az elektronikus újságírást illetően: felrótták a tájékoztatási etika rendkívül alacsony színvonalát, ami magyarán annyit jelent, hogy tájékoztatás helyett továbbra is befolyásolás folyik, legfeljebb nem egy, hanem több párt céljainak megfelelőn, aminek alig van köze a demokráciához, sokkal inkább a zűrzavarhoz. Az intézmények vezetőinek, illetve a külső ellenőrző mechanizmusoknak a feladata, hogy ezt visszaszorítsák, megakadályozzák, hiszen a politikai ráhatásoktól mentes tömegtájékoztatás a demokrácia egyik fő ismérve. Ezzel egyértelműen leszögezték, hogy az előzőekben alkalmazott "egypárti" tévének semmiképp se lehet alternatívája a "többpárti" tévé, és hogy a tömegtájékoztatás nem lehet semmilyen érdekcsoport, legkevésbé a végrehajtó hatalom szolgálólánya. Vagyis a sajtó kritikus alapállása a mindenkori hatalommal szemben nem bűn és hiba, épp ellenkezőleg, a legfőbb erény. Ilyen körülmények között természetes, hogy a legforróbb pillanatokban budapesti sajtótájékoztatójukon a nemzetközi újságíró szervezet vezetői arra hívták fel a figyelmet, hogy egy nyugati államférfinak ha nem tetszik, amit róla mondanak, egyet tehet: kikapcsolhatja a készüléket. Már csak azért is, mert ha a felelős szerkesztőt vagy netán a tévé/rádió igazgatóját próbálná "kikapcsolni", abból akkora botrány kerekedne, hogy megnézhetné magát. A nyugati szakemberek szerint a függetlenség biztosítására a közszolgálati (csúnyább nevén: állami) tévét és rádiót társadalmi ellenőrzés alá kell vonni, amire legalkalmasabb a parlament erre szakosodott bizottsága vagy az általa kinevezett — lehetőleg független — testület, illetve a magánadók elterjedése, amelyek — amennyiben a törvényeket nem sértik meg — azt sugároznak, amit jónak látnak. Ennek megvalósításához két irányban kell elindulni: törvényes garanciákat kell biztosítani a sugárzás függetlenségére, illetve magántársaságok létrehozására és műszaki beavatkozással — a frekvenciák újraelosztásával — lehetővé kell tenni az új rádió- és tévétársaságok számára, hogy szavuk eljusson a nézőkhöz és a hallgatókhoz. OZOGÁNY ERNŐ 4 A HÉT
