A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-13 / 33. szám
RIVALDA Noémi nem vonakodik... Éjjel, nem sokkal kettő előtt a Magyar Rádió márványtermében zúg a taps, és bizonyára sokan tapsolnak otthon a készülékek mellett is. Bennem meg — mint egy visszaszoríthatatlan látomás — (eltűnik egy képsor az Aranyember című filmből. Az idilli Senki szigetének lombos fái alól egy mezei ösvényen előbukkan Noémi hosszú selyemszóke hajával, a kert virágainak egyszerű szépségével azonosulva, valahogy úgy, ahogy azt a jó öreg mesemondó megálmodta. És most, miközben Pécsi Ildikó kedélyes mókázását nézem, meg kell állapítanom, hogy a természetes egyszerűsége megmaradt. Élementáris humor, kiforrott művészet, belülről áradó jókedély. Ö az, akivel — ha egyedül is van — megtelik a terem, és ellenállhatatlan humora valóságos tűzijátékban tör ki. Nem pózol, nem tetszeleg, önmagát adja abban a biztos tudatban, hogy ez mindenképpen elég. És a kései óra ellenére sem vonakodik egy percig sem, hogy leüljön velem beszélgetni. — Nem fáradt a művésznő, hiszen kettőre Jár? — Hát az az igazság, hogy most már bizony fáradt vagyok egy kicsit. — Fantasztikus kedéllyel dolgozik még Ilyenkor is. Ez önnek sajátja, vagy tanulni lehet? — Nem tudom, de azt hiszem sok mindent meg lehet tanulni. Többek között az önuralmat is. — Lehet, hogy kicsit szemtelennek tart, de a Duna Televízió nemrég vetítette az Aranyember cimű filmet... — Azt mondjuk harminckét évvel ezelőtt vetíthette volna. — Ha esetleg látta, milyen szemmel nézte önmagát? — A film megvan kazettán, úgyhogy, ha akarom, megnézhetem — Szeret beszélni? Talán ha jelzőt kellene mondanom, Önre a kedélyes illene a legjobban. A magánéletben is Ilyen? — Igen, szeretek beszélni, és hála Istennek a magánéletben is ilyen vagyok. — Úgy tudom a férje volt válogatott futballista... — ... igen, változatlanul, csak most már edző. Egy nagy fiam is van. — Nem szeretett volna esetleg egy kislányt Is? — Nem, nem, van két lánykutyám. — Tulajdonképpen mikor vette észre magában a tehetséget? — Állítólag már hároméves koromban úgy döntöttem, hogy színésznő leszek. Egyfolytában azt mondogattam, hogy színésznő leszek, és aztán sikerült is. — Kedvenc szerepei közül megemlítene néhányat? — Fiatal koromban talán az egyik legkedvesebb szerepem éppen ez az ominózus Aranyember-beli Noémi, vagy a Tenkes kapitánya című televíziós sorozatban a cigánylány volt. A szinkronszerepeim is nagyon változatosak voltak, az operettől kezdve a tragédiáig mindent játszottam, például a Maya című operettet vagy az Amerikai Elektrát. Mostanában bár játszom még, de inkább azzal foglalkozom, hogy írok, dramatizálok vagy rendezek. — Egy időben a szakma meglehetősen beskatulyázta Önt, valószínűleg a külseje miatt, egy bizonyos rosszlány szerepkörbe. Hogyan sikerük ebből kitörnie, az akarata vagy a tehetsége révén? — Ez így volt és valószínűleg az akaratom és a tehetségem is segített, belejátszott. — Ebben az enyhe félhomályban szinte napbarnítottnak hat. Sminket viszont nem használ. Nem szereti? — Csak a színpadon sminkelem magam, mert ott kell. — Ha nem haragszik meg, gondolom Ön szeret enni. Van esetleg kedvenc étele? — Ó persze. Szerintem ez alkat kérdése is, de azért én valóban imádok enni. Csak az a baj, hogy mindent szeretek, az édességet, a savanyúságot, mindent. A fiúk viszont jól, klasszul tartják magukat. — Milyen érzés egy híres futballista feleségének lenni, és melyikük hiresebb? — Én azt hiszem, ha nem is híresebb, de mondjuk bizonyos mértékig még mindig népszerűbb a férjem, mert a foci Magyarországon mindig és mindenütt téma. A színház már nem annyira. — Lehet, hogy én nem néztem akkor eleget televíziót, de úgy tűnik, hogy egy időben Ont nem nagyon lehetett látni. Nem hívták? — Igen, volt egy évtized, amikor nem kapkodtak utánam Ez az átállás időszaka volt, amikor még nem találták meg, hogy mivel is kellene foglalkoztatni engem. — Úgy érzem, körülbelül ezzel, amivel most itt fellépett... — Igen, igen, de hát ahhoz el kellett érni, hogy betöltsem a negyvenet. — Van szerepálma? — Volt egy időszak, amikor nagyon szerettem volna eljátszani Az ember tragédiája Éváját, de ez a szerep valahogy kimaradt az életemből. — Van kedvenc szine? — A kedvenc színem a fekete volt, de rájöttem, hogy már elég öreg vagyok, színt kell váltanom. — Kedvenc virága? — Kedvenc virágom a sárga rózsa. — Kedvenc autója? — Kedvenc autóm? Ez nem jellemző rám, mert a két fiú azt mondja, hogy mindegy, mert ha egy dombtetőn ülök egy autóban, és kilopják a motort, azt se veszem észre. Harminckét éve vezetek nagyon jól, de nem érdekelnek az autók. — Tegnap este is játszott? — Igen, játszottam az Újpesti Színházban a Három sárkányt, amelyet én dramatizáltam. Jelenleg a József Attila Színház tagja vagyok, de már mindenhol megfordultam. Nem szeretek egy helyen lenni, Isten tudja miért. — Tudom, hogy sokszor járt Szlovákiában, hiszen Komáromban is többször láttam, például a múlt nyáron is. Szeret odajárni? — Igen, nagyon jó! éreztem magam, és ha hívnak, bármikor boldogan megyek. Az eddigiek forró, sikeres előadások voltak. — Üzen valamit esetleg az ottani rajongóinak? — Nagyon jó egészséget kívánok, és sok szerencsét az élethez, mert azt hiszem az az egyik legfontosabb "kellék". BEKE ISTVÁN 9 A WPT
