A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-06 / 32. szám
S 8 H 'vi m mšms w wmm® FIGYELŐ togtatása helyett inkább a tudatos darabválasztással kellett volna törődni! Ezután a rendszerváltáskor az új vezetés szörnyű állapotban lelte a színház testét-lelkét. Ablonczy László igazgatónk már a székfoglalójában megígérte, hogy a miniszterelnök úrhoz hasonlatosan szeretné, ha a Nemzeti Színház is tizenhat millió magyar Nemzeti Színháza lenne! A továbbiakban is ehhez az ígéretéhez tartotta magát, hiszen társulatunk erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki vendégszerepléseken vett részt, fogadtuk—fogadjuk a határokon túli magyar társulatokat, sőt, a szomszédos nem magyar színházak együtteseit is — a baráti szálak erősítése céljából. Hiszen amit a politika vonalán nem tudnak megoldani, megpróbálhatjuk kulturális vonalon — egymás értékeinek megismerése, tiszteletben tartása révén. Ugyanis Európa Magyarországnak nem a jenki vagy a germán arcára, hanem a saját magyar arcára, értékeire kíváncsi! Az Európai Házban is saját kultúránkkal színesíthetjük-gazdagíthatjuk az európai palettát. Erre jelenleg a Nemzeti Színház is alkalmas, hiszen talán hangzatos a kifejezés, de mostanában valamiféle missziót is teljesít. Eközben nem feledkezünk meg a hazai vidéki emberekről sem, hiszen belföldön is sok vendégszereplést vállalunk. Összegezve az elmondottakat: nálunk érezhető a rendszerváltás! — Mindehhez mikor társul székhelyváltás? — Mostanában kissé háttérbe szorult színházunk új épületének kérdése, bár a hamu alatt izzik a parázs. Úgy tudom, hogy a világkiállításig lesz új otthonunk. Hiszen nem egy megalomán épületet akarnak felépíteni, ugyanis mi legideálisabban kb. nyolcszáz néző előtt tudunk játszani. Különben is már sok színház működik a fővárosban, amelyek közül a Magyar Állami Operaháznak és a Nemzeti Színháznak kell kiemelkednie, de nem a színházépület méreteivel...! A magyar szó meghitt otthonára van szükségünk, ami nem egy elérhetetlen kívánság. — A kiérdemelt díjai közül melyik melengette leginkább a szívét? — A másfél évvel ezelőtt kapott, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje, mert azt már egy magyar Magyarországtól kaptam! — Tavaly augusztusban, a Magyarok Világtalálkozóján a magyarság színejava előtt mondhatta el Illyés "Bartók"ját. Ön szerint milyen mértékben él az igény az emberekben a versmondás iránt? — Bár erősen csökkent a versek iránti érdeklődés, de még nem reménytelen a helyzet! Különféle versmondó versenyek zsűritagjaként is állítom, hogy van utánpótlás a versmondás terén, és sokan igénylik a szép versek által nyújtott élményt. Ezenkívül a fiammal, Vitai Andrással járjuk a magyarlakta vidékeket, és a "Lélekben összenőve" című műsorunk előadásai során is nagy érdeklődéssel találkozunk. Nem szabad hagyni, hogy az emberek elessenek az efféle élményektől! Venni kell a fáradságot, hogy irodalmi műsorokat készítsünk, bemutassunk! Hiszen főleg a kisebbségi sorban élő magyarság meríthet lelkierőt az ilyen műsorokból. — Bár nem titok, hogy lelkes MDF- szimpatizáns, mégsem szeretnék átevezni a politika vizeire. Végül csak azt kérdezem: optimista a magyarság jövőjét illetően? — Mindenképpen optimista vagyok, és hiszek a magyarság jövőjében! Persze a közös szebb jövőnkért tennünk is kell, kinek-kinek a maga területén! A helyes út: embernek kell maradni minden helyzetben! Tamási Áront idézve: "Aki embernek hitvány, az magyarnak is az!" MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző Kassai polgárok A kassai polgárt mint az európai kultúra elkötelezett hívét elsősorban a város egyik ismert szülöttének, az 1989-ben elhunyt Márai Sándornak a műveiből ismerhetjük. Léteznek-e még Márai értelmezése szerinti kassai polgárok, s ha igen, hogyan élnek együtt ebben a soknemzetiségű és sok felekezethez tartozó városban, Pozsony keleti riválisában, az ellenzéki gondolkodás szlovákiai fellegvárában? Milyen szerepet játszanak az itt élő magyarok a város életében? Ezekre a kérdésekre kereste a választ — a teljességre törekvés igénye nélkül — Szarka László műsora, a Kapcsolatok, megszólaltatva a város elöljáróit, a polgármestert, a képviselőt, a múzeumigazgatót, a vállalkozót és az átlagpolgárt egyaránt. Szinte valamennyien értékként minősítették a nemzetiségi és vallási sokszínűséget mint progresszív, az európaiság felé mutató vonást. Dr. Rudolf Bauer polgármester hasznosnak tartja Pozsony és Kassa rivalizálását is, s Kassa javára írja a multikulturális környezetet, amely a toleranciaképességre is megtanít. Mint megtudtuk, ma már csupán minden ötödik lakos nevezhető tősgyökeres kassainak, s ennek a felhígulásnak köszönhetően, sajnos, a lakosok nagy része keveset tud városáról. Peter Schutz újságíró egyenesen azt állította, hogy a nagyfokú felduzzasztással mára Kassa elveszítette jellegét. Mivel a több generáción át Kassán élők elsősorban az óvárosban laknak, a választási eredmények azt bizonyítják, hogy a kassai polgár egyértelműen a polgári jobboldali gondolkodást képviseli, míg a külvárosok egy-két évtizede Kassán élő lakói véleménynyilvánításukkor közelebb álltak az országos átlaghoz. A kassai belváros Szlovákia legnagyobb műemlékvédelmi egysége, a kormánytól mégsem kap kiemelt állami támogatást, a város költségvetéséből kell fenntartani az óváros állagát. Szó esett a műsorban arról a kezdeményezésről is, mely szerint Kassa a jövőben önálló "városállamként" létezne. Az elképzelést egy bejegyzett társaság képviseli azzal a céllal, hogy a város önkormányzata a jövőben nagyobb önállóságot élvezhessen, és eleget tegyen a régiók Európája törekvésnek. Á műsorban szót kaptak a magyar kulturális és oktatásügyi intézmények képviselői is. Pásztó András dramaturg a Thália Színház tájoló jellegét hangsúlyozta, Kollár Péter igazgató a kassai közönséget hagyományőrzőnek és -tisztelőnek tartotta. Örülnek, ha a szlovák ajkú közönséget is sikerül becsalogatniuk előadásaikra. A magyar középiskolások zöme szintén rendszeres színházlátogató. A diákok elsősorban arról beszéltek, mit jelent számukra az alma mater, milyen érzés kassai magyar diáknak lenni. A Kassán élő magyarság jövőjének lehetséges alakulását legátfogóbban Reiter Krisztina fogalmazta meg. Miután a kassai polgárt gondolkodóbbnak tartja az átlagnál, bízik benne, hogy előbb-utóbb elfogadja és tolerálja majd, ha a másik ember nem szlovákul, hanem anyanyelvén beszél. Ha sikerül rangot szerezni a másságnak, ha megjelenhetnek végre a többnyelvű feliratok, hiszi, a statisztikák is több itt élő magyarról számolnak majd be. Zsebik Ildikó A HÉT 7
