A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-30 / 31. szám
KRONIKA Településlexikon MAGYAROK NYOMÁBAN — ROZSNYÓI JÁRÁS ROZSNYÓ (Rožňava) A Szepes-Gömöri Érchegység lábánál, fontos kereskedelmi utak kereszteződésében fekszik; a XII. században keletkezett mint bányásztelepülés. Eredetileg a berzétei uradalomhoz tartozott, melyet IV. Béla király 1234-ben az Ákos nemzetségbeli Fülöp és Detre comeseknek adományozott. A XIII. század második felétől telepednek itt meg jelentős számban a német bányászok és vájárok. III. Endre 1291-ben Ladomér esztergomi érseknek ajándékozta. Az erre vonatkozó oklevélben találkozunk legelőször Rozsnyó írásos említésével, Rosnoubana alakban. 1340-ben I. Lajos király városi rangra emelte, s 1410-ben Zsigmond király idejében már mint különböző kiváltságokkal rendelkező szabad bányavárost említik az oklevelek. A XV. század elején újabb telepesek érkeznek a városba, ugyanis az 1440—1459-es években Jiskra hadai tartózkodtak a városban és különböző harcok színhelye volt, s a népesség is alaposan megfogyatkozott. Egyébként Jiskra erődöt is épített, melynek maradványait — az egykori lőportornyot — még ma is láthatjuk a városi temető nyugati részében. A Rákóczi-féle szabadságharcnak aktív résztvevője volt a város, a fegyverkészítés egyik központja, és maga Rákóczi Ferenc két alkalommal is hosszabb ideig (1706 végén és 1707 elején) tartózkodott Rozsnyón. Innen irányította a felkelést. Rákóczi lakása a főtér déli oldalán még ma is álló (ma üzlet) Nehrer-féle ház volt, melynek földszinti részében pénzverde is működött. A fejedelem emlékét egy emléktábla őrzi, melyet az 1711 -ben épült városháza falán helyeztek el. Mivel az itt többségben élő németség mellett fokozatosan megnövekedett a magyar lakosság száma is, a XVII—XVIII. században különféle ellentétek alakultak ki e két nemzet képviselői között. Ez az ellentét a vallási villongásokban csúcsosodott ki, amelyek csak a XVIII. század végp felé mérséklődtek, majd megszűntek. Az 1848—49-es szabadságharcból Rozsnyó is kivette részét, s itt volt legtovább forgalomban a Kossuth-bankó. A XVIII. században új manufaktúrák létesültek, ekkor terjedt el a mézeskalács- és a gyertyakészités is. 1781—82-ben felépült a Markó-féle bőrgyár (jelenleg a Bányászati Múzeum épülete), 1779-ben a papírgyár, s 1810-ben egy kőfaragó műhely is létesült. A bányászat a XIX. század elején erőteljes fejlődésnek indult. Ennek következtében hanyatlani kezdett a kézművesipar. Az I. Csehszlovák Köztársaság idején a bányászat már nagy gondokkal küzdött, gyakoriak voltak a sztrájkok és a különböző megmozdulások az egyes bányák bezárása miatt. Ekkor vált tulajdonképpen Rozsnyó a munkásmozgalom egyik jelentős központjává. Az első bécsi döntés értelmében Rozsnyó 1938-ban visszakerült Magyarországhoz. A szovjet csapatok 1945. január 23-án vonultak be. Az ezt követő időszakban ismét a bányászat fellendülésének lehettünk tanúi, azonban napjainkban már csak nagy erőfeszítések árán tudják üzemeltetni a bányákat. Sajnos, a környék lakosságát még nagyobb mértékű munkanélküliség fenyegeti. Műemlékek tekintetében Rozsnyó gazdagnak mondható, bár az 1945-öt követő időszakban nagyon sok értékes épület vált áldozatává az ún. szocialista építésnek. Például a zsinagógát és a zsidótemetőt teljesen eltüntették. A város jellegzetessége a négyzet alakú főtér, s az annak közepén álló őrtorony (melyet Rákóczi-őrtoronynak is neveznek). 1654- ben építették késő reneszánsz stílusban, majd a XVIII. században átépítették. Közvetlen a torony szomszédságában található az 1659-ben emelt katolikus diáktemplom. Felekezeti szempontból Rozsnyó lakosai többségében katolikusok; összesen 6143 személy, 1697 evangélikus, 773 református, 84 görögkatolim A HFT
