A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-22 / 4. szám
INTERJÚ "A MAGYAR—SZLOVÁK KÖZELEDÉST SZORGALMAZZUK..." Tavaly nyártól új szerepben láthatjuk viszont tájainkon a budapesti FORRÁS KÖRből (is) ismert előadóművészt, SZABÓ ANDRÁSt, aki a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ titkáraként tevékenységével a magyar—szlovák közeledést szorgalmazza, illetve kulturális értékközvetítéssel foglalkozik. Lelkes szervezőmunkája közben arra kértem, hogy először idézze fel az elmúlt évtized vidékünkhöz fűződő emlékeit — saját "tábori múltját"! Sz.A.: — Hát igen, ez a régió ez idáig sem volt ismeretlen számomra, hiszen tíz évén át sok-sok művelődési táborban, CSEMADOK-kerékpártúrán, diákklubban megfordultam a Csallóköztől a Bodrogközig. Rengeteg ismeretség, baráti kapcsolat köt ide. Sőt, a feleségem is innen, Kuntapolcáról származik, akit egy diákklubbeli fellépésem során ismertem meg. Egyébként építészmérnök, én pedig magyar nyelv—népművelés szakon szereztem az o'develemet. — Feledhetetlen órákat szereztetek Mackó Marikával, Medvigy Endrével, Torday Ferivel, tehát a Forrás Kör tagjaival a Magyarország határaik kívül élő magyar hallgatóságnak is, ennek ellenére 1981—1991 között úgy tűnt, hogy elfeledkezett rólatok a sajtó... Sz.A.: — Igaz, hogy a változások előtt sem tiltották be a műsorainkat, hiszen például a budapesti Egyetemi Színpadon egy állandó, kb. ötszáz fős közönség előtt mutattuk be az összeállításainkat, amelyeket később vidékre és a határok túloldalára is elvittünk. Akkoriban azonban mégis ellenzékieknek számítottunk, ugyanis főleg az erdélyi írók műveiből és a két világháború közti népi irodalomból válogattunk. A felvidéki klubokban és főleg a vidéki kultúrházakban felléphettünk, viszont Erdélybe és a Kárpátaljára csak az utolsó éveinkben jutottunk el. Régebben nem szívesen foglalkozott velünk a sajtó, a változások után pedig elszaporodtak a különféle — addig hallgató — irodalmi körök, ezért már nem számítottunk érdekes témának. Ám ennek ellenére léteztünk, sőt, már a Forrás Kör megalakítása előtt is felléptünk egyenként, önálló műsorokkal, illetve különféle művészeti csoportokban tevékenykedtünk, tehát tudtunk egymásról; és ismerősökként szerveződtünk irodalmi körré. — Szerinted a 80-as, 90-es években milyen igény mutatkozik az irodalmi alkotások iránt a magyar közönségben 7 Sz.A.: — A magyar közönséghez mindig közel állt a vers. Líránk világirodalmi szintű és e műfajnak helye, szerepe van mindennapi életünkben (pl.: az esküvőkön, temetéseken, kulturális rendezvényeken stb.) is. Nagyon sajnáltam — és ezt sokadmagammal együtt állíthatom —, hogy a Magyar TV-ben befejezték a "Vers mindenkinek" című műsor sugárzását. Úgy gondolom, hogy értékmentő feladat volt megjeleníteni a magyar irodalom klasszikusait a TV képernyőjén. — Valójában miért szűnt meg a Forrás Kör? “Sz.A.: — Volt egy külsődleges ok: a Piarista Rend visszakapta az Egyetemi Színpad épületét. Emellett az is közrejátszott, hogy mindegyikünk magánéletében változások következtek (pl.: családalapítás), és mivel az irodalmi tevékenység addig is egész embert kívánt, így a továbbiakban képtelenek voltunk csapatmunkát végezni. Mindenki a magánéletében próbált ki teljesedni.-Én továbbra is felléptem önálló összeállításokkal. Fontosnak tartottam a régi magyar irodalom népszerűsítését, mert mindenfajta irodalmi próbálkozás abból élt, építkezett tovább. Tehát azt úgy fogtam fel, hogy muzeális értékén kívül ma is szemléletet formál, tartást ad az embernek. Hiszem, hogy az ezredforduló táján is lehet járni a végvári vitézek tartásával! — Pár hónapja a tanári és előadóművészi pályádat szervezői feladatsor váltotta fel... Sz.A.: — Őrömmel fogadtam ezt a felkérést, megtiszteltetést, mert hiszem, hogy sok tennivaló akad a magyar—-szlovák kulturális kapcsolatok erősítésében. Úgy kell kialakítanunk egy közös azonosságtudatot, hogy eközben se a magyar, se a szlovák fél ne adja fel a sajátját! Ez a kettő elfér egymás mellett. Erre példa a Stítnicky-estünk, hiszen a rendezvényre nemcsak a műfordító tehetsége, hanem emberi hitele miatt is eljöttek a hazai és külföldi pályatársai, illetve az érdeklődők. Ilyesfajta párhuzamokra szeretnénk törekedni az intézetünkben. Bár fő feladatom az irodalmi műsorok összeállítása — amelyben segítenek a régi ismeretségek is —, ám igazgatónőnkkel, Sunyovszky Sylviával együtt át kell tekintenünk az intézet sokrétű munkáját is. — Szólj részletesebben is az intézet közelmúltbeli tevékenységéről! Sz.A.: — Nagyon értékes rendezvényünk volt augusztus 20-a, amelyen magyarok és szlovákok is megjelentek — Szent István szellemében találkoztak egymással. Királyunk intelmei mindkét nyelven elhangzottak ("... az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő...", "... a különb-különb nyelv és szokás... az országot díszíti; az udvar fényét emeli..."). És nagy érdeklődés mutatkozott eziránt. Jól esett, amikor Kassára faxon elkérték a szlovák nyelvű változatot is. Ilyesfajta párhuzamok lelhetők fel a zenei, képzőművészeti munka terén is. Rendeztünk kétnyelvű filmvetítéseket, amelyeken a 23. Magyar Játékfilmszemle játék-, dokumentum- és elsőfilmes rendezők filmjeit mutattuk be. Meglepően nagy volt az érdeklődés irántuk, nemcsak Pozsonyban, hanem például a Besztercebányán megrendezett Magyar Filmnapokon is. Az ottani szlovák fiatalok már ismerték a régi Illés együttest, ezért szívesen tekintették 4 A HÉT
