A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-01-01 / 1. szám

HÍRMONDÓ KÜLDETÉS A KARPATALJAN Vándorszínészek örököse Aligha kerülhetett volna jobb helyre a legutóbbi Szilvánia­­díj, mint Beregszászba, ott is Schóber Ottóhoz, a helyi Magyar Népszínház főrende­zőjéhez. Schóber Ottó nem­rég töltötte be 60. életévét, éppen 40 esztendeje szerve­zett magyar színjátszó cso­portot a Vérke-parti város­ban. Első kirobbanó sikerük Szigligeti Liliomfi\a volt, mellyel bejárták a Kárpátalja magyarlakta községeit. A fű­­tetlen kultúrházakban mindig forró hangulatot teremtett a lelkes kis csapat. Negyven esztendő alatt negyven darabot mutattak be Schóber Ottó vezetésével, s 1959-ben elnyerték a Kiváló együttes címet, maga a szín­ház alapítója pedig 1963-tól Érdemes népművelő címre jogosult. Anyaországi közön­ség Kisvárdán láthatta A sátán fattya című darabjukat, melyet Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai magyar író kisre­gényéből Schóber Ottó alkal­mazott színpadra. A határo­kon túli magyar színházak szabolcsi seregszemléjén különdíjasok lettek. Csak sajnálhatjuk, hogy valamilyen félreértés folytán Schóber Ottó nem utazhatott el Budapestre az Erzsébet­­díj-átadó gálaestre. Maga a Szilvánia-díjas is furcsállja az esetet. Nyilván ő lett volna illetékes szólni a kárpátaljai magyar színjátszás múltjáról, gondjairól, biztató terveikről. Bizonyára az idén nyíló be­regszászi hivatásos színház­ról is hallottunk volna tőle, hiszen az ötlet évekkel eze­lőtt magától Schóber Ottótól eredt... POZSONYBAN IS NYERTEK Több mint tíz év után , 1992. december 5-én ismét Po­zsonyból jelentkezett a Ma­gyar Rádió Ki nyer ma? című népszerű zenei műso­ra. A pozsonyi Magyar Kul­turális Központból sugárzott adásnak, melyet a Szlovák Rádió is átvett, két műsor­vezetője volt: Czigány 'György, a Magyar Rádió munkatársa és Rácz Tibor, aki szlovákul vezette a mű­sort. A közönség körében szeretettel köszöntötték dr. Rajter Lajos karnagyot, aki maga is egy kérdést tett fel a játékosoknak. A zenei játéknak ezúttal szlovák nyertese is volt. Prikler László felvétele Csalódtunk... A Csemadok Királyhel­­meci Alapszervezete és a Mécs László Népfőis­kola ezúttal a '68-as események okán bécsi emigrációba vonult Mo­­noszlóy Dezsőt látta vendégül. A csaknem háromne­gyed órás késéssel ér­kező vendég és neje, Katalin asszony az au­tóból egyenesen a pó­diumra lépett, hogy az utóbbi kedvcsinálókép­pen Monoszlóy Boszor­kánydalok című verscik­lusa részleteivel teremt­sen jó hangulatot a nézőtéren. Utána helyi pedagógusaink néhány Mécs László-verset ad­tak elő. Az est fénypontját je­lentő előadás, amely Mécs László költészeté­ről szólt, azonban csa­lódást keltett, mert Mo­noszlóy a Látóhatár cí­mű folyóirat egyik ré­gebbi számában megje­lent esszéjének felolva­sásával “tisztelte meg" csupán hallgatóságát. A monoton felolvasásból álló előadás — ha tar­talmilag mégoly érdekes lett volna is — sem igazán tudta lekötni a foglalkozására és mű­veltségére való tekintet­tel nagyon is heterogén összetételű közönsé­get. Sajnos, ezúttal még a tartalmi meglepetés is elmaradt, hiszen Mo­noszlóy jószerével csak a Mécs-kortársak többé­­kevésbé lesújtó vélemé­nyét tolmácsolta, alig hallatva saját értékelő szavait. Bár mindenki tisztelet­tudóan végigülte a kb. másfél órán át tartó felolvasást, a csalódás valamennyiünk arcáról leolvasható volt, s ha­tást gyakorolt a műsor második részében ter­vezett beszélgetés szín­vonalára is. A műsort vezető Gyimesi György kérdést feltevő próbál­kozásain túl alig akadt valaki, aki Monoszlóy Dezsőtől valamit is kér­dezett volna. ZSEBIK ILDIKÓ 8 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom