A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-25 / 26. szám
SZABADIDŐ Burt Wiseman Még egyszer berúgunk Nick Novak homlokán izzadságcseppek ragyogtak. A bírósági tárgyalóteremben néma csönd. Az esküdtek valószínűleg már meghozták a döntést. A tárgyalás alaposan elhúzódott, de Novak megőrizte hidegvérét. Most azonban... az emberi türelemnek is van határa. Az ügyész megkérdezte: — Az esküdtszék meghozta az ítéletet? Egy ősz hajú úr felállt, és meghajolt. — Igen — mondta hangosan. Az elnök vagy tíz másodpercig hallgatott, mielőtt megszólalt. — A vádlott nem bűnös. Az újságírók Novak felé rohantak, a teremben mindenki egyszerre beszélt. A közvádló dühösen követelte, hogy oszlassák szét a tömeget. Az ügyész türelmesen verte a kalapáccsal az asztalt, s végül, nehezen ugyan, de helyreállt a rend Novak remegő térddel felállt, és megragadta a védője karját. A tárgyalótermet lassan mindenki elhagyta. Néhány ember Novakot éltette Barátja, Paul, néhány távoli rokonával az ajtó mellett ácsorgott. — Igazság! — sziszegte dühösen és csalódottan egy szőke, magas hölgy. — Bohóckodás! — tette hozzá a másik villogó szemmel. Paul bocsánatkérően valami olyasmit motyogott, hogy "bocsáss meg, öregem, én nem tehetek róla", és a kijárat felé mozdult. A két dühös hölgy követte Novak elnézően mosolygott, de ez a mosoly az arcára fagyott, amikor megpillantotta Shepherd rendőrfelügyelőt. Shepherd tartóztatta le. és természetesen az utolsó pillanatig ellene tanúskodott. Novak nagy nehezen elhagyta a vádlottak padját, alig várta, hogy kijusson a friss levegőre. A padlóra nézett, majd újra a felügyelő felé. Shepherd azonban időközben elhagyta a termet. Novak csak most tért magához Igen, a barátai a kezét szorongatták. — Mi tudtuk, hogy te.. — Mi mást várhattunk volna? Hiszen te... — Mindenki tudta, hogy mennyire szeretted Merylt. — Köszönöm, barátaim — mondta Novak — Mellettem voltatok a legnehezebb percekben. Ne aggódjatok értem, megleszek valahogy. A legrosszabb esetben leiszom magamat a sárga földig. Más bajom nem történhet Mindenki nevetett. Persze ez amolyan kényszeredett kacaj volt Ekkor jelent meg Paul. — A hölgyeket beültettem a gépkocsiba. Szeretném neked megmondani, hogy egy percig sem kételkedtem ártatlanságodban. Nem te ölted meg Merylt, tudom. — Neked is köszönöm, Paul. Novak a barátjához fordult. — Mindenkit szívesen látok egy italra, gyertek hozzám. Egy óra múlva találkozunk, rendben? Szeretném egy kicsit összeszedni magam... A társaság lelkesen bólogatott. A védőügyvéd kivételével. — Mi van magával? Szeretném, ha ön is eljönne. Az ügyvéd becsukta az aktatáskáját. — Nem szoktam az ügyfelemmel kapcsolatot teremteni. De... most kivételt teszek Elmegyek, rendben van. Maga olyan, akár a keresztrejtvény, Nick. Nagy talány, ezt most elmondhatom. Novak az utcán valósággal kivirult, de öröme nem volt felhőtlen. Újra megpillantotta Shepherd rendörfelügyelöt, aki éppen beszállt a gépkocsijába. — A viszontlátásra, Shepherd — mondta Novak. Egy óra múlva körülvették a vendégei. Meryl nincs többé. Harminc perc elmúltával azonban mindenki elhallgatott: egyszerűen nem találtak beszédtémát Mindenki Novak felé pislogott. Talán együttéreztek vele, hiszen szenvedett éppen eleget, érthető, hogy Merylről nem akar beszélni. Pedig tévedtek, mert Novak nagy szükségét érezte annak, hogy kiöntse valakinek a szívét. Sokat ivott, és tapintatlanul goromba tréfákat mesélt a bíróság számlájára. Úgy néztek rá, mint egy idegenre. Sohasem ivott nagy mennyiségben alkoholt, és sohasem locsogott össze mindenfélét. A hangulat elromlott. Novak felemelte a poharát. — A barátaimra — harsogta. — Szabadon engedtek, de a gyanú árnyéka most is rám vetődik Igen, felmentettek. Novak mély lélegzetet vett, majd azt mondta: — Megöltem Merylt! Most nyugodtan beszélhetek, hiszen felmentettek, szabad vagyok! A körülötte állók megdermedtek, majd megindultak az ajtó irányába. A védőügyvéd elsőnek — Nem akartam idejönni — motyogta. — Nem bizony. Eltávoztak. Mind egy szálig. Csak Paul maradt mellette. Kezében a poharával kíváncsian nézett Novak szemébe. — Miért nem távoztál a többiekkel, Paul? — Én tudom, hogy blöffölsz, öregem Még azt is tudom, hogy miért beszélsz összevissza. Nem hatott rám a vallomásod, ó, nem. — Nem? Hát akkor miért beszélek összevissza, Paul? — Megszólalt a lelkiismereted. Az marcangolja a lelkedet. Mi valamennyien egyszer vagy kétszer az életben ölni szeretnénk. Megkívánjuk, hogy az a másik meghaljon. Veled is ez történt. Ha az illető végül meghal, befelé fordulunk, bűntudatot érzünk. Pedig nem is mi küldtük a másvilágra. — Gondolod? Téves érvelés, Paul. Én öltem meg Merylt. — Egy szavadat sem hiszem. Az idegeid felmondták a szolgálatot. Vagy... — Vagy? — Egyszerűen olyan részeg vagy, mint egy skót hajóskapitány. — A pszichoanalízistől megkímélhetnél. Az én lelkiismeretem olyan, amilyen. Egyet tudok: megöltem Merylt. és pont. — Hagyd abba az ivászatot. Mindenki elhagyott. — Fütyülök rájuk! Szabad vagyok és most ez a legfontosabb. Ettől vagyok feldobva. Ehhez van jogom, Paul, nem igaz? Paul szárazon felnevetett. — Nem csodálom... Meryl mellett nem voltál boldog. Az ilyen nő arra született, hogy meghaljon, valaki a másvilágra segítse. Micsoda természete volt! Élvezettel gyötört mindenkit! De azért a halála sokunkat megindított. Te most táncolsz örömödben. Bolondnak tetteted magad, Nick? Novak töltött, és ivott. — Te most haragszol rám, Paul, mert őszintén bevallottam, hogy megöltem Merylt. A bíróság felmentett, szabad vagyok, mint a madár. Túljártam mindenki eszén. Nevetek rajtatok, érted? Emiatt dühöngsz, ugye? Téged is átejtettelek, hehehe. — Az ördögbe! Minek maradtam itt?! Novak kinyitotta a balkon ajtaját, s a friss levegőre tántorgott. — Nem tudom, hogy miért haragszom rád és magamra — mondta mosolyogva Paul. — Hiszen tökrészeg vagyok. — Oké, részeg vagyok, de ez mit sem változtat a lényegen. Én öltem meg Merylt. Paul ekkor dühösen felordított. — Elég! Felmentettek, mert nem találták meg a fegyvert, amellyel Merylt meggyilkolták! És tudod-e, hogy miért nem találták meg? Mert a város határzónájában belehajítottam a kőbányába. Érted? Novak sokáig hallgatott. — Hallod, Nick? Én öltem meg az aranyoskádat. Te nyomorult, ostoba, tökrészeg marha! Valaki megütött, ugye... és akkor elvesztetted az eszméletedet. Én vagyok a gyilkos! Meguntam Merylt, mert azt akarta, hogy váljak el miatta. Hát azért én sem vagyok. Paulnak az volt a szándéka, hogy Novákot lelökje a balkonról a mélybe. A sötétből ekkor váratlanul a színre lépett Shepherd rendőrfelügyelő. Egy kattanás... és Paul ott állt halálsápadtan és megbilincselve. — Tévedtem — mondta a rendőrfelügyelő Novaknak. — Mi ez ideig azt hittük, hogy ön lőtte le Merylt. Magam sem tudom, miért, de elfogadtam a meghívását erre az estére. Érdemes volt. Hát akkor... a viszontlátásra, Mr. Novak. — Szép álmokat, Shepherd — mondta Novak szomorúan. Kilépett a balkonra, és a csillagos égre nézett. Paul vallomása gyorsan magához térítette, de most mégis arra gondolt, hogy érdemes volna még egyszer berúgni. Ügy istenigazábóli... 20 A HÉT
