A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-18 / 25. szám

ELO MULT Sokan vannak a hozzá hasonlók, zömmel ők népesítik be a kassai ócskapiacot, amelyről megrázó képet festett egy máig kéziratban maradt tárcájában Darkó István: "A régi malomtéren nagy az ócskapiac. Olyan keleties színezetű, gazdagsá­gú és szegénységű ez a kassai bazár, hogy a pesti Teleki tér is nehezen mérhető hozzá. Ide viszik ki megma­radt ingóságaikat a kassai magyarok. Két év alatt megfogyott a vevőkö­zönség, méginkább megcsappant az árukészlet. Meggyötört arccal állnak a szegény emberek, jobb napokat látott férfiak, tisztes asszonyok, re­ménytelen arckifejezésű régiszegé­nyek, a földön szertehintett eladniva­­lójuk fölött. Végkiárusítás ez. Az árusok mozdulatlansága csak a sír­hant fölött állongó kereszt mozdulat­lanságával mérhető..." (Kassai újesz­tendő). Keller Imre ügyében Szalatnai Rezső is megpróbál protektort keres­ni, de nem sok eredménnyel: sem állást, sem bármiféle más kereseti forrást nem sikerül találniuk Kellet­nek. Gyászos képet fest helyzetükről — az asszonyt tüdő- és mellhártya­­gyulladás döntötte ágynak, az idős esztéta érelmeszesedésben szenved — Gömöry János is: "Milyen jó volna — írja Szalatnainak —, ha nyugdíját élvezhetné öreg napjaira. így értékes képeit, könyveit adogatja el, illetve potom áron elvesztegeti." Keller nyugdíjkérelmét elutasítják, a létminimumot sem kaphatja meg. Tulajdonképpen eddig tartott benne a reménykedés, ám az erről szóló elutasító határozat nyomán véglege­sen eldönti, hogy minden összeköt­tetését felhasználva — amint lehet —, áttelepül Magyarországra. Ettől kezdve Szalatnai Rezsőt is folyama­tosan azzal ostromolja, hogy segítsen neki az áttelepülésben: "Nagy kéré­sem ne találjon Nálad süket fülekre és hideg szívre, és ne áltasd magad azzal, hogy ha én nem haltam meg éhen máig, úgy holnap is okvetlenül telt gyomorral fogok aludni térni. És felébredni!" Keller Imre példája azon­ban azt mutatja, hogy nemcsak maradni volt nehéz az országban, hanem az áttelepítendök listájára rákerülni sem volt éppenséggel könnyű. Pedig a sorsát közvetlen közelből figyelő és abban vele együtt osztozó Gömöry János is kollégájá­nak mielőbbi áttelepülésében látná a megoldást: "Keller nem volna-é fel­vehető a kicserélendők listájára s mielőbb nem vihető-é át? — kérdi Szalatnai Rezsőnek írt levelében 1947. július 14-én. — Ez volna reá nézve a lehető legjobb megoldás. Túlnan megkapná teljes nyugdíját." Amikor pedig Gömöry Jánost először fölmentik az áttelepedési kötelezett­sége alól, Keller Imrét ajánlja kitele­pítésre maga helyett, ám végül mégis más kerül föl a listára. TÓTH LÁSZLÓ (Folytatjuk) AZ ÁRTATLANOK IGAZSÁGA Oroszországban rehabilitálták Esterházy Jánost és társait Az utóbbi hetekben gyakran szerepelt a híradá­sokban gróf Esterházy János neve és rehabilitá­lásának ügye. Az. ártatlanul perbefogott, távollé­tében előbb halálra, később pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt csehszlovákiai magyar po­litikus rehabilitásál leánya, Malfalliné Esterházy Alice kezdeményezte még tavaly, de sok jel mutat arra, hogy a szlovák hatóságoknak nincs különö­sebben ínyükre a dolog, minden eszközzel szeretnék megakadályozni az egykor jogtalanul hozott ítélet megváltoztatását. A szlovák sajtóban egyre csak arról cikkeznek, hogy Esterházy és pártja aktívan közreműködött az. első Csehszlovák Köztársaság "szétverésében", maga a gróf Buda­pest fizetett ügynöke volt, s hogy még nagyobb nyomatéket kapjon ez a vélemény, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Inté­zetének "szakértői" a minap írásba adták, hogy a gróf igenis hazaáruló volt. Jókora cinizmusra vall EsterházyI vádolni Csehszlovákia 1939-ben be­következett felbomlásáért, s továbbra is fasisztá­nak tartani, miközben mindenki tudja, hogyan is került sor Csehszlovákia megszűnésére, s az. is közismert (noha szlovák körökben nem szívesen emlegetett) lény, hogy 1942-ben a szlovák parlamentben egyedül Esterházy János képviselő szavazott a zsidók üldözését törvényesítő határozat ellen. (Azt már csupán zárójelben teszem hozzá, hogy a gróf és családja aktívan közreműködött üldözött zsidók mentésében.) Esterházy Jánost a szovjet hatóságok tartóztatták le még 1945-ben, és Csehszlovákiában távollété­ben ítélték halálra, majd külföldi nyomásra ezt életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. A szovjet hatóságok 1948-ban Esterházy! átadták a csehszlovák szerveknek, s a politikus élete hátralevő kilenc évét egy Brünn melletti börtönben töltötte. A kommunista diktatúra idején még a nevét sem volt szabad leírni, s kis híján beszüntették az Irodalmi Szemlét, ahol Fábry egyik írásában felemlegette azt az emlékezetes 1942-es parlamenti szavazást. A Szovjetunióban bekövetkezett változásoknak köszönhetően egyre több titokra, koncepciós perre derül fény, és sor kerülhet az ártatlanul elítéltek és meghurcoltak rehabilitására is. Néhány hete Moszkvában járt a Magyar Köztársaság helyettes külügyi államtitkára Bába Iván és sikerült meg­szereznie az Esterházy János és további nyolc társa rehabilitálását igazoló dokumentumokat, amelyek közül az EsterházyTM vonatkozót teljes terjedelmében, a többit pedig kivonatosan ismer­tetjük. Igazolás (a rehabilitációról) Ezennel igazoljuk, hogy Esterházy János cseh­szlovák állampolgárt, aki Nyitra járásban (Ma­gyarország), Újlak községben született 1901-ben, 1945. június 27-én alaptalanul tartóztattak le és a Szovjetunió Belügyminisztériumában megtartott Különleges Tanácskozás 1946. június 10-én kelt határozata alapján, a magyar fasiszta párthoz való tartozása miatt 10 évi, javitó-munkatáborhan letöltendő szabadságvesztésre Ítéltek, a letartóz­tatásakor átvett pénz és értékek elkobzása mellett (az OSzSzK Büntető törvénykönyve 58 § 14) és (II) bekezdése alapján emelték a vádat). rF.HtP*abiiA* nPOnyPAizPA POCCHHCKOB »mtPAUHH rjlABriOE ynPABJJEHHE no HAA30P> J '3A HCnOJl HEH HEM 3AKOHOB B BOOpy>KEHHblX CHJ1AX «-^/ HHBaPfl .'ivn-9563-54 C11PABKA /o penŐH-TUTnuttn/ Bbiaana b tom, mto rpaamamm 'iexocjioBauvut 3CMJXA3/1 finom, 1901 ro.ua pottyteHttH, ypoxteHei; flep.Y^aK pahoita ríHTpn /Ueurpvifl/, 27 HtoHH 1945 r. hcoŐochob3hho apecTOBan n no nocTanoBJteHHío Ocoőoro coBemaHHB npH MEW CCCP ot 10 hiohh 1946 r. 3a npitHaa­/tesHOCTb K MajXbHpCKOt1 (jjaiDHCTCKOf napTHH JIHineH CBOÖOflbl B HC- npaBHTejibHO-TpyflOBbtx riarepax cpoxoM Ha 10 Jier, c K0Htjncxaunej' jieHer h iíeHHOCTe0, H3t>HTbix npw apecTe /oÖbhhhjicb no ct.ct. 58-4 h 56-11 ytí PCÍCP/. ílocTaHoaneHHeM Ocoőoro coBeuiaHHft npH MTE CCCP ot 10 cen- THŐpn 1940 r. yxaaaHHoe nocTaHOB^eHtte Ocoőoro coBemanvifl npw CCCP OTMeHeHO n oh nepe^aH b pacnopfixtemie Mexoc.no bslikmx BflBCTeR. B COOTBeTCTBMH CO CT.CT.3 H 5 3aKOHa PoCCHÍiCKOü iejfepaiJHH "0 peaőmiHTaiiHH *epTB nojiHTHMecKHx penpeccun" ot 10 oKTnőpft 1991 r. 3cTepxa3H Iíhouj pesŐHJiHTHpoBaH. A Szovjetunió Allambiztonsági Minisztériumá­ban 1948. szeptember 18-án megtartott Különle­ges Tanácskozás határozata megszüntette a Szovjetunió Belügyminisztériumában tartott Kü­lönleges Tanácskozás határozatát, és Esterházyt átadta a csehszlovák hatóságoknak. Esterházy Jánost rehabilitálták az Oroszországi Föderációnak "A politikai megtorlások áldozata­inak rehabilitácié)já"-ról szóló, 1991. október 18-án elfogadott törvény J. és 5. paragrafusa alapján. A rehabilitációs Osztály katonai ügyésze körpecsét aláírás N. Sz- Vlaszenko (Az eredeti orosz nyelvű dokumentum másolatát itt közöljük.) A további nyolc rehabilitált személyt eredetileg szintén azért ítélték 5-töl 10 évig terjedő kényszermunkára, mert tagjai voltak a "magyar fasiszta pártnak". Bojtos József (szül. 1895, Pozsony), Neumann Tibor (szül. 1893, Dolná Krúpa), Tesszar Vojtek (szül. 1900, Pozsony), Párkányi Ludwig (szül. 1897, Pozsony) és Csáki Mihály (szül. 1904, Velki Szeveljus?) dokumen­tumában a következő mondat olvasható: Anya­gában nem szerepel adat büntetésének letöltéséről és szabadulásáról. Két személy — Szöllő Alek­­szandr (szül. Hrubá Borsa) és Jablonickij Jan (szül. 1874, Trnava) — még rabsaga idején meghalt. A Vágsellye melletti Magyarsókon 1883-ban született Vircsik Károly dokumentumá­ban a következő (kissé nehezen értelmezhető) sorok olvashatók: A Szovjetunió Allambiztonsági Minisztériuma Különleges Tanácskozásának 1950. október 21-i határozata alapján Vircsik Károly a büntetés letöltését követően (őt 5 évi kényszermunkára ítélték — L.T. megj.) kiszaba­dult és egy, az Allambiztonsági Minisztérium felügyelete áléi tartozó, rokkantaknak fenntartott intézetbe került. Itt halt meg 1950. június 20-án agyvérzésben, végelgyengülés következtében. LACZA TIHAMÉR A HÉT 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom