A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-11 / 24. szám
SZABADIDŐ Shelby Grant A hölgy rendkívül ügyes Üzlettársammal, a partneremmel, ezzel a rokonszenves Oliver Vincenttel éppen egy komoly szerződés lehetőségeiről csevegtem, amikor belépett az irodába Dolly, a titkárnő. Belépett? Szokásához híven — berobbant. Well, de ha valaki még a harmincat sem töltötte be és eszeveszetten csinos, nos, annak a nagylánynak sok mindent megbocsátanak a górék. Nemde? — Egy idős hölgy keresi önt, uram — mondta Dolly. — Pontosabban: a lady szeretne elhelyezkedni nálunk. A kérvényt letette az asztalomra. — Köszönöm, Dolly. Hadd lássuk... Micsoda? Hatvanöt éves? Ez nem az aggok háza, Dolly. Erről magácska is meggyőződhetett. Ez egy komoly munkahely. Biztosítási társaság, nem? Oliver azonnal felhúzta az orrát. — Válj egy pillanatig, Herbert. Talán élt valamihez a vénasszony. Nem utasíthatunk el valakit csak azért, mert nem vihetjük az ágyba. Nem mindig az évek határozzák meg az ember cselekvőképességét. Mi van a kérvényben? — A neve Lois Makepeace — mondtam rosszkedvűen. — Tapasztalt munkaerő, kiváló iskolák és még kiválóbb bizonyítványok. Hm, hm... mit csináljunk? Hívjuk be? — Dolly! Küldje be a ladyt! Na szóval ez a hölgy magabiztosan lépett be az irodánkba. A fejét mindig egy kicsit balra fordította, amikor beszélt. Fekete ruhája arról árulkodott, hogy nem híve az utolsó divatsikolynak. Bársonykalappal a fején állított be hozzánk, rajta giccses művirágok. A háziasszonyomra hasonlított, aki az utca gazdátlan macskáit szedte össze az éjszaka csöndjében. — Helló, srácok! — üdvözölt minket harsogva. — Végigböngésztük a kérvényt — szóltam szárazon. — Megtudtam, hogy a Denevérvölgyben született, Kaliforniában. — Úgy van, fiam. A szüleim rózsákat termesztettek. — Valóban? Egy helyütt megemlíti, hogy tíz évig dolgozott a biztosítóintézetnél. Miért hagyta ott azt a helyet? — Fiam, dolgoztál te valaha fent északon? Hidegben, ködben, közel a kanadai határhoz? Egyszerűen untam az éghajlatot. Megmondtam Oscamak, szegény megboldogult uramnak, hogy hurcolkodjunk el onnan. Van neked fogalmad arról, hogy micsoda boldogság El Pasóban az utca napos oldalán sétálni? — Drága asszonyom, ez komoly munkahely. Egész embert követel. Tud legalább gépelni? — Ó, természetesen. Megpróbálhatjuk? — Nem ártana. Gyerünk, Oliver. Találunk talán valahol egy írógépet. Ezután gyors léptekkel elhagytuk az irodát. — Biztosan alig képes tíz szót lekopogni egy perc leforgása alatt — nevetett Oliver, aki nagyszerű hangulatban szemlélte a fejleményeket. Később kiderült, hogy az idős dáma kilencven szót kopog le egy perc alatt. A gép úgy zakatolt a keze alatt, mint egy gyorstüzelő fegyver. Pillanatok múlva elkészült három oldallal. Oliver minden sort tüzetesen átvizsgált, de nem talált hibát. Végül csak annyit közöltünk vele, hogy köszönjük, majd értesítjük. — Szóval... Izé... Ilyen kitűnő gépírónk még sohasem volt — mondta Oliver lelkesen. — Mit csináljunk tehát? — Felveszük ezt az öregasszonyt a Denevérvölgyből. Két hónap leforgása alatt bizonyságot szerezhettünk arról, hogy Lois Makepeace a legrokonszenvesebb munkaerő a biztosítóban. Nálunk bizony nem mindig derűs a hangulat, de Lois jelenlétével valahogy felrázta az embereket. Szinte szikrázott körülötte a levegő. Ha valaki éppen a születésnapját ünnepelte, akkor Lois az ünnepelt tiszteletére tortát sütött. Az emberek rajongtak érte. Elsőnek érkezett mindig a munkahelyére, és az utolsók között zárta be a fiókját. Sohasem hiányzott, sohasem jelentett beteget. Hat hónap elmúltával Oliver felkeresett az irodámban. Olyan savanyú ábrázattal, mint akit leöntöttek egy hordó káposztalével. Nem, nem — szegény üzlettársam ázott verébre hasonlított. — Mi történt, Oliver? — A készpénzküldemény — mondta és belesüppedt a fotelbe. Igen, erről nem szóltam. Időnként készpénzt is kaptunk az ügyfeleinktől. Minden pénteken ezt a pénz-összeget betesszük a bankba. Hát igen... és ma éppen péntek van. — Mi történt azzal a készpénzzel, Oliver? — Ma Tommy vitte be a pénzt a bankba. Tíz perccel ezelőtt felhívott telefonon. Leütötték, elaltatták, kirabolták. És mit gondolsz, ki volt a tettes? — Na? — Lois Makepeace. — Tréfálsz? — Tommy elmesélte, hogy az öregasszony megkérte, vigye el a gépkocsiját az áruházig. Indítás után azonnal a homlokára szorította a revolvert, és megparancsolta, álljon meg. Amikor Tommy magához tért, eltűnt a gépkocsi, a pénz és eltűnt a tisztességben megőszült Lois úrnő is. — Nem igaz?! — Sajnos, igaz. Most mihez kezdjünk? — Lássuk a lady papírjait. Az okmányok természetesen eltűntek. A fiókban egy cédulát találtunk a következő szöveggel: "Vegyék tudomásul, hogy felmondtam, Lois Makepeace". Az óvatos nyanya sohasem írt kézzel. Mindig a gépet vette igénybe. — Valamire csak emlékszel? Valami apróságra... Miről Is írt abban a kérvényben? — kérdezte Oliver idegesen. — Hat hónap múlott cl, Oliver. Várj csak... Honnan érkezett hozzánk, El Pasóba? A Bagoly... vagy a... a Denevérvölgyből! — Ilyen város biztosan nem létezik! Utánanéztünk a dolognak. Denevérvölgy nem szerepelt az USA-térképcn. A lady tücsköt-bogarat összehazudott nekünk. Az este későn érkeztem haza. A rendőrség biztosított bennünket afelől, hogy minden támogatást megkapunk. Egyáltalán nem vigyorogtak, amikor megtudták, hogy egy hatvanöt éves öregasszony túljárt az eszünkön. Kértek tőlünk róla egy fényképet vagy valamilyen papírost, a kézírása érdekelte őket, vagy mit tudom én. Tanácstalanul széttártuk a karjainkat. Az öregasszony után nem maradt semmi. A rendőrfőnök udvariasan közölte velünk, hogy a nyomozás holtpontra jutott, hiszen azt sem tudták, hol kezdjék. Megvonták a vállukat, és csak annyit mondtak, hogy máskor ügyeljünk jobban azokra, akik a Dcnevérvölgyből érkeznek hozzánk munkára. Gúnyolódtak velünk, nem kétséges. Igazuk volt, persze. Mi megbíztunk egy idős, törékeny alkatú öregasszonyban, aki ama hangzatos városból érkezett El Pasóba. Otthon felnyitottam egy üveg sört, és beléptem az ebédlőbe. Lois a díványon heverészett, és figyelmesen számolta a pénzt. 378 dollárt oszlott két egyenlő részre. Mosolyogva üdvözölt, és sört kért. — Helló, mama — mondtam, és teletöltöttem a poharát. 20 A HÉT
