A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-04 / 23. szám
A DINOSZAURUSZOK KIHALASA Tények és rejtélyek egy 65 millió éve történt tragédia ügyében J> ^^ ^ Bizonyára sokan emlékeznek még a biológiaórán elhangzott magyarázatra, mely szerint a földtörténeti középkorban élt óriáshüllök — a dinoszauruszok — sok millió évig tartó uralmukat követően azért haltak ki, mert képtelenek voltak a fejlődésre. Hatalmas testüket egy picinyke agy irányította, amely — tgy utólag megítélve a dolgokat — alkalmatlannak bizonyult az egyre szaporodó vészhelyzetek felismerésére, az állatot fenyegető ellenség legyőzéséhez szükséges stratégia kidolgozására. Ez az enyhén szólva vulgármaterialista koncepció évtizedeken át tartotta magát, pedig már megszületésekor is közismert volt az a tény, hogy az óriás őshüllők mintegy 150 millió évig uralták a Földet, ami több mint kétszerese a kihalásuk óta eltelt időnek. Az 1960-as és 70-es évektől kezdődően aztán egyre többen kételkedni kezdtek az imént felvázolt magyarázat helyességében, annal is inkább, mivel 65 millió évvel ezelőtt nemcsak a dinoszauruszok tűntek le a földtörténet színpadáról, hanem számos más faj képviselői is, sót, egyes becslések szerint a földtörténeti középkort lezáró kréta időszak végén az akkor élt fajok mintegy 70—80 százaléka pusztult ki. Joggal vetődik fel a kérdés: vajon mi okozhatta ezt a hatalmas méretű "tömeggyilkosságot?" Számos vélemény és elmélet látott napvilágot az elmúlt másfél évtizedben, ezek közül szeretnék néhányat ismertetni. Némely kutató szerint a tömeges kihalás okai a földi éghajlat drámai gyorsaságú megváltozásában keresendők. Egy erős lehűlés vagy éppenséggel egy erős felmelegedés kedvezőtlenül hathatott a nehezebben alkalmazkodó élőlényekre, amelyek emiatt viszonylag rövid idő leforgása alatt kipusztultak. Sajnos ennek az elképzelésnek a hívei nemigen tudnak magyarázatot adni magára a kiváltó okra, tehát arra, hogy mitől is változott meg olyan hirtelen a Föld klímája. Elképzelhető ugyan, a az intenzívebbé vált tékái tevékenység folytán az óceánok szintje megemelkedett vagy lesüllyedt, szárazulatok keletkeztek vagy merültek a tenger alá, de ez még nem jár okvetlenül radikális éghajlatváltozással. Más kutatók — pl. a francia Vincent E. Courtillot — szerint a földi éghajlat váratlan változása csupán következménye volt egy nagyméretű, váltakozó intenzitással mintegy 800 ezer — 1 millió évig tartó vulkáni tevékenységnek, amely során hatalmas mennyiségű láva ömlött a felszínre, és sok millió köbkilométemyi vulkáni por és hamu került a légkörbe. Ennek az óriási vulkánkitörésnek a mai India területén kellett végbemennie, s a nyomait egyebek között az ún. Dekkán-trapok őrzik. Ezek lényegében lépcsőszerű hatalmas lávafolyások — kiterjedésük kb. 10 ezer négyzetkilométer. A legmodernebb kormeghatározási módszerek szerint a láva úgy 66—63 millió évvel ezelőtt hűlt ki és szilárdult meg. A légkörbe került iszonyatos mennyiségű vulkáni anyag szinte elsötétítette az eget, ennek következtében óriási lehűlés következett be, s az sem kizárt, hogy a Föld mélyéből olyan gázok is feltörtek — kén-dioxid, nitrogén-oxidok stb. —, amelyek a vízzel egyesülve savas esők formájában lecsapódtak és lényegesen megváltoztatták a világóceán kémhatását. A mószvázas élőlények (pl. a Foramineferák) számára a savas közeg egyenlő a halállal, ezzel is magyarázható, hogy csak a lúgos kémhatású (vagy a semleges) vizekben képesek élni. A vulkáni katasztrófa hívei sok ténnyel tudják alátámasztani elméletüket, egy valamire azonban nehezen tudnak magyarázatot adni. Találtak ugyanis az említett időszakban keletkezett üvegszerű mikrogömböket, amelyek olyankor szoktak képződni, amikor hirtelen nagy nyomás és hőmérséklet lép fel. Ezek a mikrotektitek a Föld több pontján is előfordulnak, tehát feltehetően a levegőből hullottak alá. A vulkánkitörések során ugyan elég magas hőmérsékletek uralkodnak, de olyan nagy nyomás nem lép fel, amelyet felelőssé tehetnénk az üvegcseppek keletkezéséért. Ezeknek a tektiteknek a létrejöttét is meg lehet azonban magyarázni, ha feltételezzük, hogy 65 millió évvel ezelőtt Földünk összeütközött egy kisbolygóval vagy egy üstökössel. Ha egy 10—15 km átmérőjű kozmikus test becsapódik a Föld felszínére, akkor több kilométer mély és akár 100 km átmérőjű kráter is képződhet, amelyből hatalmas mennyiségű porszemcse kerülhet a légkörbe (akárcsak a vulkánkitörés során), a becsapódás helyén pedig hatalmas nyomás és hó keletkezik, amely megolvasztja a környező kőzetet, és az olvadt anyag sokbilliónyi cseppjét szétfröcsköli. Ezek a cseppek gyorsan megdermednek, de a lökéshullám ereje igen messzire is elsodorhatja okét, így ott is előfordulhatnak, ahol már semmi nyoma a becsapódásnak. A kozmikus katasztrófának sok híve van a szakemberek körében (a legismertebbek: Walter Alvarez, Frank Asaro, David Raup, John Sepkoski stb.). Elméletüknek csupán egyetlen szépséghibája van: ez idáig még nem sikerült megtalálni az égitest becsapódásának a helyét. Alvarez és Asaro azonban olyasmit fedezett fel, amire csak egy magyarázat lehetséges. Az olaszországi Gubbio környéki mészkőrétegeket vizsgálva egy alig egy centiméter vastagságú agyagréteget találtak, amely a vizsgálatok szerint 65 millió évvel ezelőtt rakódott le, és elválasztja egymástól a kréta időszaki és harmadidőszaki mészkőrétegeket. Megvizsgálva az agyagréteg vegyi öszszetételét a normális értéknél mintegy 10 ezerszer több irídiumot találtak benne. Ilyen arányban csak a világűrből származó meteoritok tartalmaznak irídiumot, tehát logikusnak látszott a feltételezés, hogy az irídium Földön kívüli eredetű. A gubbiói réteget egyébként a későbbiekben a Föld más pontjain is megtalálták. Az üstökös becsapódásának hasonló következményei lehetnek mint egy hatalmas vulkánkitörésnek: lehűlés, savas esők, az élőlények tömeges kipusztulása. Azt ma még nem tudni pontosan, mennyi ideig tartott a dinoszauruszok agóniája (sajnos ezeknek az óriásoknak csak csekély számú megkövesedett maradványa került elő eddig), de 150 millió évnyi uralmukhoz képest minden bizonnyal rövid volt a haláltusa. Hogy a 65 millió éve bekövetkezett nagy tragédia csupán véletlen esemény volt-e, vagy ezek a katasztrófák sűrűn ismétlődnek — nos erről majd egy másik alkalommal szólunk. LACZA TIHAMÉR
