A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-14 / 20. szám
MINERVA A középfokú agrárszakember-képzés jelene és jövője A magyar iskolaügy már a II. világháború idején, 1941-ben létrehozta a kétéves téli mezőgazdasági iskolát Ipolyságon. Mezőgazdászképzés kisebb-nagyobb megszakításokkal az ezt követő időszakban is volt, de végérvényesen az 1956-57-es iskolaévben megnyílt Mezőgazdasági Műszaki Iskola jelentette az Ipolyságon azóta is tartó mezőgazdasági szakemberképzés kezdetét. Az eltelt idő alatt iskolánk különböző név és profilváltáson ment keresztül, míg eljutott a mai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet megnevezéshez és mai arculatához. Az utóbbi évek társadalmi és gazdasági változásai nem kerülték el sem a mezőgazdaságot, sem az oktatásügyet, s mivel a miénkhez hasonló típusú iskolák kötődnek legszorosabban a termeléshez, a változások negatív hatását sajnos mi is fokozottabban érezzük. A nagy mezőgazdasági egységek szétesése, a piacgazdaságra való átállás, a mezőgazdasági túltermelés, ezek mind olyan tényezők, amelyek a mezőgazdaságra történő hatásukon keresztül közvetlenül hatnak a mezőgazdaság számára szükséges szakemberek képzésére is. Az eddigi legfontosabb követelmény a középfokú mezőgazdasági oktatással szemben az volt, hogy a nagyüzemi mezőgazdasági termelés által támasztott igényeket kielégítse, ami viszont mára már megszűnt. Az újabb igények még nem konkretizálódtak teljesen, s így a mezőgazdasági iskolák egyfajta válsághelyzetbe kerültek. Csökkent a mezőgazdaság amúgy sem túl nagy attraktivitása, és csökkent az ilyen irányú képzés után érdeklődő gyerekek száma. El kell ismernünk, hogy a mai fiatal generáció számára nem éppen vonzó életcél, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon, télen-nyáron, esőben-hóban. Ezen sajnos nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen az elmúlt évtizedek "szisztematikus” munkájával sikerült ezekből a gyerekekből (és megjegyzem, hogy nem csak belőlük) kiölni a termőföld iránti szeretetet és megbecsülést. Azt a vonzódást, amely apáinknál és nagyapáinknál magától értetődő volt, és amely nélkül nehezen elképzelhető egy jó mezőgazdasági dolgozó, legyen az földműves vagy állattenyésztő. Ennek a hiánynak a pótlására még nagyon sok időre és fáradságra lesz szükség. Jelenleg hazánkban a középfokú mezőgazdasági szakemberképzés két típusú iskolákban folyik. Az egyik a mezőgazdasági szakközépiskola, régebbi nevén technikum, amelyeknél az elméleti oktatás dominál, és jobb kiindulási alapot biztosít a főiskolán való továbbtanuláshoz. Az oktatás időtartama 4 év, és a diákok érettségit szereznek. A másik típusú iskola, mint amilyen a miénk is, a középfokú mezőgazdasági szaktanintézet, ahol az elméleti oktatás mellett nagyobb súly helyeződik a szakmai képzésre. A tanulmányi szakok 3, illetve 4 évesek. A diákok a 3 éves szakon szakmunkáslevelet, a 4 évesen szakmunkáslevelet és érettségit Is szereznek. Ezenkívül a tanulóknak lehetőségük van különböző gépek és berendezések vezetői és kezelői jogosítványának megszerzésére, illetve hegesztői tanfolyam elvégzésére. A szakmai gyakorlatok a saját műhelyeinkben, illetve a környező szövetkezetek földjein folynak, jobban mondva folytak, mert mára már annyira megcsappant a szövetkezetekben való munkavégzés lehetősége, hogy komoly problémákat okoz a szakmai gyakorlat biztosítása. Ezt a gondot nagy mértékben vagy talán teljesen is ki lehetne küszöbölni, ha saját "iskolabirtokkaľ, iskolai tangazdasággal rendelkeznénk. Egy 200—250 hektáros terület, kisebb szarvasmarha és sertésállomány természetesen a megfelelő istállókkal, egy kisállattenyészet és egy kisebb kertészet fedezni tudná szükségleteinket. Természetes, hogy ez nem egészen ilyen egyszerű, hiszen szükség volna gépparkunk felújítására, illetve feltöltésére újabb gépekkel és berendezésekkel. Továbbá, mivel fő tevékenységünk az oktató és nevelő munka, szükséges volna, hogy más elbírálás alá essünk, ami az adózást és egyéb feltételeket illeti. Helyzetünket tovább bonyolította és rontotta az a tény, hogy 1992. január 1-től iskolánk már nem költségvetéses szervezet, hanem hozzájárulásos. Ez annyit jelent, hogy az összes üzemeltetési költséget (a pedagógusok fizetésén kívül) szét kell számolnunk a diákokra, és ezt kiszámlázni azoknak a szövetkezeteknek és üzemeknek, amelyekkel a tanulók az első évben szerződést kötöttek. Azoknál a tanulóknál, akiknek már nincs ilyen szerződésük (1. és 2. osztályosok) a költségeket az iskolaügy téríti. Ezekből a hozzájárulásokból kell, illetve kellene működnünk. Ismerve a szövetkezetek jelenlegi anyagi helyzetét, nem nagyon lepődhetünk meg azon, hogy nem akarnak, illetve nem tudnak fizetni olyan diákokra, akiket úgysem tudnak majd alkalmazni. A tartozásaik jelenleg kb. másfél millió koronát tesznek ki. Ez az összeg nagyon hiányzik az iskola életének biztosításához. Talán a szakemberképzés előnyére válna, ha a szakközépiskolák és szaktanintézetek közötti kettősség megszűnne. Ha a mezőgazdászképzés egy helyen, egy úgynevezett mezőgazdasági iskolában történne. Itt lehetőség nyílna egy komplex mezőgazdasági képzésre, melynek fő jellemzője a fokozatosság, az egymásra építettség volna. Egy ilyen mezőgazdasági iskolában a következő fokozatok lennének: 1. fokozat — 2 éves tanulmányi idő, amely szakmai alapismereteket nyújt. A végzős diákok bizonyítványt kapnak a 2. év elvégzéséről és munkába léphetnének, vagy pedig folytatnák tanulmányaikat a 2. fokozaton. 2. fokozat — 3 éves tanulmányi idő — szélesebb körű elméleti és gyakorlati képzést nyújt, az elvégzés után a tanulók szakmunkáslevelet kapnak. 3—5 éves termelésben letöltött gyakorlat után mestervizsgát tehetnének és megszerezhetnék a mesterlevelet. Akik úgy gondolják és tanulmányi eredményeik is megengedik, a 3. év után tovább folytatnák tanulmányaikat a 3. fokozaton. 3. fokozat — a tanulmányi idő 4 éves. Az alaptanterv ismét bővülne, mégpedig az új termelési technológiák ismertetésével, könyveléssel, a számí-14 A HÉT
