A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-14 / 20. szám
HÍRMONDÓ ... Bajor Gizi emlékeim tükrében Május 19-én lenne százéves, de fájdalom, már éppen negyvenkét éve halott. Harminchét évet töltött színpadon, nagyon fiatalon jutott fel a csúcsra, s haláláig ott is maradt. Százarcú művész volt. Jelenléte dramatuigiát alakító tényező volt a Nemzeti Színház történetében. Kezdetben ugyanis egyénisége szerint választották meg a darabokat, később pedig a kor nagy íróegyéniségei egyenesen neki írták darabjaik főszerepét. Ifjúkoromban szinte faltam minden hírt, minden kritikát, ami Pest színházi életéből a kezembe került. Ismertem hát a kor nagy művészeit, s tudtam hires szerepeikről. Tudtam arról is, hogy Bajor egyik híres alakítása Zilia, nemes olasz hölgy Heltai Jenő darabjában, a Néma leventében; egy másik pedig Lavinia, O'Neil Amerikai Elektrájában. De tudtam arról is, hogy eljátszotta Ibsen Nóráját, Herczeg Ferenc Kék rókájának pajzán Ceciljét vagy Harsányi tébolyult öregasszonyát a Bolond Asvaynéban. Amikor a Műegyetem polgára lettéin, végre a személyes találkozás is megtörtént. Az évad eseménye akkor A kaméliás hölgy volt, melyben Gautier Margitot Bajor Gizi, Armand Duvalt pedig Jávor Pál játszotta. Visszaadni lélekábrázoló művészetének apró rezdüléseit és azt az érzést, amely hangja és személyi varázsa folytán már az első percben összeszorítja az ember torkát, egyszerűen lehetetlen. Ugyanezt a torokszorítást érzem akkor is, amikor Kleopátrájára emlékszem. Ez azonban már a háború utáni első években volt, amikor a Nemzeti egy kisebb Shakespeare sorozatot indított, melynek egyik láncszeme az Antonius és Kleopátra volt Bajorral és Tímárral a Bajor Gizi mint Lady Milford címszerepekben. Ha erre a Kleopátrára gondolok, két jelenet jut eszembe. Az első — amikor a hírnök tudatja Kleopátrával, hogy a Rómába visszatért Antonius megnősült — az a nősténytigris, az a szinte eszétvesztett élőlény, aki üli, karmolja és rugdossa a szörnyűséges hír meghozóját (Major Tamást), a másik pedig az a diadalittas győzelmi mosoly, mely arcára kiül, amikor a visszahódított Antonius ott hever lábai előtt... Emlékeimben felvillan egy további alakítása is, Navarrai Margit. Ebben a minden gondot és bút feledtető játékban szövegre már szinte nem volt szükség, mert Bajor és Tímár jelenléte mindenért kárpótolt. Utolsó nagy szerepében, a Lady Milfordban Schiller Ármány és szerelem című szomorújátékában, sajnos, már nem láthattam. A darab csúcspontja a Lady búcsúja álmaitól, vágyaitól és az. élettől... És Bajor Gizi mintha érezte volna, hogy ő is búcsúzik, pedig akkor még nem sejtette, hogy a halál már ott ólálkodik a közelében... Férjének, dr. Germán Tibor professzornak, a híres gége- és fülspecialistának az volt a kényszeiképzete, hogy felesége fülében — aki hallási zavarokkal küszködött — kóros daganat van fejlődőben, s a lassú haláltól szerette volna megmenteni. Egy reggelen aztán a szokásos vitamininjekció helyett morfiumot szívott fecskendőjébe... De önmagának is beszúrta a halált hozó dózist... A bonctani vizsgálat eredménye: a professzor diagnózisa téves volt, ám az ő agykérgében már ott voltak a palalogikus elváltozások. Jókai mondta: "A színész, két sírban nyugszik, ha meghal, az egyik a föld, a másik a feledékenység." Bajor Gizi még köztünk van, mert emlékezünk rá. Varga József PLEKNER ISTVÁN fotókiállítása Ki hinné, hogy már betöltötte 80. életévét a napjainkban is Komáromban tevékenykedő-alkotó PLEKNER ISTVÁN, bel- és külföldön egyaránt (el)ismert fotóművész? Hiszen töretlen alkotókedve követendő példaként szolgálhat ifjabb pályatársai számára is. Több évtizedes munkássága előtt tisztelegtek azzal a kiállítással, amelyet április 16-án, a komáromi Duna Menti Múzeumban nyitottak meg. A kiállított fotográfiák fiatalabb alkotótársa és tisztelője, Nagy Tivadar mérnök gyűjteményéből valók, aki e jeles alkalomra egy katalógust is összeállított. Ebből megtudhattuk, hogy Plekner István először Harmos Károly festőművész rajziskolájában grafikát tanult, miközben megismerte a kompozíció lényegét, a fény és folthatás szerepét. Mindezt a későbbiek során kiválóan kamatoztatta fotóin. Harmoson kívül nagymértékben hatott rá Haller Frigyes Gábor, Dulovics Jenő és Václav Jíru munkássága. Élete első díját Cegléden nyerte huszonnyolc évesen, amelyet további sikerek követtek. Közülük érdemes megemlíteni a budapesti I. Nemzetközi Művészi Fényképkiállítást és a komáromi II. Országos Művészeti Fényképkiállítást, ahol Plekner alkotásai a díjazottak között voltak. Sajnos, a II. világháború eseményei megszakították szépen ívelő pályáját. Az átélt borzalmak (fogság, sérülések) kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében, ezért a háború után készült képeinek vissza-visszatérő témája az elesettség, az ember magányos küzdelme az embertelenségben. Később az alkotó embert jelenítette meg a mindennapi kemény munka feszültségében, és felfedezte a természet szépségeit, az élet apró örömeit, csodáit is. Montázsait rendszerint mélyen átgondolt vázlatok alapján valósította meg, remekül tömörített, mindig a lényeget ragadta meg. Időközben a Szlovákiai Fotóművészek Szövetségének tagjává vált, és olyan művésztársai elismerését is kivívta, mint például Tóth István, aki elnyerte az Évszázad Kiváló Fotóművésze címét. Komárom jeles szülöttjének-polgárának kiállítását a Studio Spectrum mellett az alkotó egykori munkaadója, a Komáromi Nyomda Kft. szponzorálta. 8 A HÉT Miskó I. Fotó: a szerző
