A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-07 / 19. szám
MINERVA IM AZ EMBERT VÁGYAI VEZÉRLIK 1843. május 12-én egy héttel a diéta (országgyűlés) megnyitása előtt sorra érkeznek Pozsonyba a főrendek díszes hintói s a megyei követek fogatai. A nagy felfordulásban alig figyel fel valaki arra a gyalogosan érkező, vézna, sápadt, szegényesen öltözött fiatalemberre, aki a ligetfalui legelőn, közel a töltéshez Fekete Gábor direktor urat keresi. Egy több mint ötven tagból álló színésztrupp a diéta tiszteletére itt állította fel deszkából épült arénáját. A színészigazgatónak Petrovics Sándorként bemutatkozó ifjú siet megjegyezni, hogy Petőfi néven már egy tucat verse is megjelent. A direktor azonban hajthatatlan. Már így is túl nagy a társulat, sok a kezdő benne, lássa be az úr, nem vehet fel egy újabb kezdőt, s különben is a Tündérlak Magyarhonban című darab minden szerepe elkelt. A "vágyai sólyomszárnya" által hajtott költő számára ez az első, 150 éves az egyik legszebb Petőfi -vers, a Távolból Fotó: V. Pr'ibyl ám korántsem az utolsó pozsonyi pofon. A színészi állás nemcsak vágyait elégítette volna ki, hanem megélhetést is biztosított volna számára. "Mily szép reményekkel jöttem Pozsonba, mily kilátásokkal — és minden, minden oda! Fekete Gábor nem fogadott be társaságához... s így nem maradt egyéb hátra, mint írás által biztosítani itt-maradásomat" — panaszolja június elsején kelt levelében pesti jóakarójának, Bajza Józsefnek. Az írás alatt persze nem magasröptű, lírai munkák alkotása értendő! Petőfi, hogy megkeresse a napi betevő falatra valót, beáll a "toll szegény kulihada" (Illyés Gyula) közé: néhány társával a Záborszky által szerkesztett Országgyűlési Tudósításokat másolja. ívenként huszonöt garasért — ami fizetésnek "oly nyomorú, hogy alig elég megszereznem mindennapi kenyeremet". A Zsidó utcából a vár felé vezető lépcsőnek 24. fokánál állt egy egyemeletes házikó. Földszintjének jobb oldali szobájában működött a Záborszky-féle "tudósítói iroda". A szigorú cenzúra miatt a korabeli nyomtatott lapok, mint például Kossuth Pesti Hirlap\a, csak igen megnyirbálva közölhették a diétái felszólalások, javaslatok szövegét. Ezért Záborszky — Kossuth korábbi hasonló kezdeményezését folytatva — kéziratos formában terjesztette az országgyűlésen elhangzottakról szóló tudósításait. Az eredeti kéziratot a diétára érkező jurátusok, diákok sokszorosították — kézi másolással. Gyakran a szó szoros értelmében a körmükre égett a gyertya, míg végeztek a napi penzummal. "... szemem, mellem gyengül; s e száraz foglalkozásnál a múzsa is kerül" — panaszkodik költőnk a már említett, Bajzának címzett levelében. Ah, ha tudná, mily nyomorban élek... A szemet, agyat erőltető körmölés után jól esett volna a pihenés egy puha, paplanos ágyban. Az ágról szakadt költőnek azonban nem volt állandó lakása. A másolást befejezve az éjszakát vagy "kulitársa", Kolmár József szobájában, vagy valamelyik ligetfalui színészbódéban töltötte. Kolmár visszaemlékezései szerint Petőfi rövid ideig az Apácapályán lévő ún. diákkaszárnyában is lakott. A Blaskovits János tulajdonában lévő házban a közeli pozsonyi evangélikus líceum diákjai kvártélyoztak. Petőfit egy volt diáktársa fogadta be pár éjszakára. Dr. Szeredai-Gruber Károly, aki Petőfi pozsonyi tartózkodásának krónikáját az 1923-as Uj Auróra almanachban közreadta, megemlíti, hogy a pozsonyi Toldy Kör 1900-ban emléktáblával jelölte meg a házat. A táblát — teszi hozzá kommentár nélkül — "nemrég eltávolították". E tények ismeretében nem tekinthető túlzásnak a "jó anyámnak izenő" versben a nyomor emlegetése. Mert, bár a "múzsa is kerüli", Petőfi mégis Pozsonyban írja meg egyik legszebb, legismertebb versét a Távolból vagy ahogy kezdősora után jobban ismerjük a Kis lak áll a nagy Duna mentében címűt. E versen kívül még Az én mátkám, a Lánggal égő teremtette, a Halálvágy és a Ki vagyok én? Nem mondom meg... című költemények alatt olvasható a "Pozsony, 1843, május" keltezés. A versek kéziratát a már emlegetett Bajzának címzett leveléhez mellékelte költőnk. Nem bízott a versek sikerében, különösen a Távolból miatt aggódott. "Itt küldök ismét néhány verset, azon kérelmem újításával: hogy velők a legnagyobb szigorral bánni méltóztassék; ha csak egy van is köztük jó, vagy egy sincs! Nyugtasson legalább az: hogy rossz munkával nem léptem a világ elé. Tekintetes úr tanácsát, miszerint a népdalokat is mértékben írjam, követtem a Távolból-lal; aligha sikerrel". Petőfi aggodalma alaptalannak bizonyult. A Távolból már 1843. június 15-én megjelent Bajza lapjában, az Athenaeum-ban, és nagy sikert aratott. E siker fénye ma sem halványabb — aligha van olyan dallal, nótával fűszerezett összejövetel, melyen el ne hangzana a 150 éves költemény megzenésített változata. A vers egy kegyes hazugság előkészítése, majd megdicsőítése — summázza Petőfikönyvében a Távolból mondanivalóját Illyés Gyula. A költő szivét egyetlen vágy tölti be: elrejteni a hőn szeretett édesanya elől mindazt a szenvedést, nélkülözést, melyben a távolba szakadt fiának része van. ... bolygó lábam száz tövisre hágott... E szenvedések közt korántsem a testi, az éhezés, a nélkülözés volt a legkeserűbb. A direktori pofontól jobban sajgott az a pofon, melyet a már befutott irodalmároktól kapott a még ismeretlen, kezdő poéta. A palócok költője, Lisznyai Kálmán, aki a nógrádi követek jurátusaként forgolódik Pozsonyban, keblére ölelte Petőfit, s megpróbálta hasonlóra rábírni a Pozsonyban (időt) "múlató" pestieket is. Ám a Petőfinél mindössze négy évvel idősebb, de "beszélyei" révén már 14 A HÉT
