A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-07 / 19. szám
VÁNDORLÁSOK hogy az életet elvegye, vagy megrövidítse. Az ötödik parancsolat is így szól: Ne ölj! Ha valaki gyógyíthatatlan beteg, és nagy fájdalmai vannak... — A szenvedésnek van értelme. Krisztus szenvedése árán váltotta meg a világot, s megváltói munkájába éppen azáltal kapcsolódhatunk be, hogy vállaljuk a szenvedést. Van egy fiatal betegem, nemrégen amputálták a lábát. Rendszeresen látogatom őt a kórházban. A fiú tizennyolc éves, papnak készült, s lehet, hogy a Jóistennek más tervei vannak vele kapcsolatban. Példaértékű a magatartása, az ahogyan a szenvedést viseli. Nekem az lenne a kötelességem, hogy buzdítsam őt, s én jöttem el fölbuzdulva tőle. Harc az életért Az orvosok közül a mentöorvosok találkoznak leggyakrabban az értelmetlen halállal. Hiszen őket hívják az öngyilkosságokhoz, a balesetekhez, a verekedésekhez. Dr. Czellárik Sándor mentőorvost talán több százszor is hívták már balesethez, de minden esetben összeszorul a gyomra. Sokszor már az első pillanatban látszik, hogy a beteg állapota teljesen reménytelen, az orvos mégis próbálkozik az újjáélesztéssel, hátha valamilyen csoda folytán... — Az eutanázia nagyon bonyolult probléma, ha nem lenne az, akkor egy olyan fejlett országban, mint például az Amerikai Egyesült Államok már régen törvénnyel szabályoznák — mondja dr. Czellárik. Szerinte ez erkölcsi, jogi, orvosi, emberi és nem utolsósorban vallási probléma is. Mikor lehet azt mondani egy betegre, hogy gyógyíthatatlan, és későbbi élete már csak elviselhetetlen fájdalmakból áll majd? Mint minden problémának ennek is van anyagi vetülete is. Az intenzív osztályon egy ágy huszonnégy órára 3600 koronába kerül, s ehhez még hozzá kell számítani a terápiát, az állandó orvosi és ápolónői felügyeletet. Dr. Mészáros Miklós és dr. František Kovačič rendszeresen tartanak szolgálatot az intenzív osztályon. Sokszor találkoznak olyan nagymértékű sérülést, agykárosodást szenvedett betegekkel, akik életük további részében csak külső segétséggel képesek még a legelemibb funkciók elvégzésére is. Az ilyen beteget lélegeztető gépre teszik, infúziókkal táplálják, kapja az antibiotikumokat, de a legyengült szervezet a legtöbb esetben megkapja a tüdőgyulladást, s a páciens az orvosok legodaadóbb ápolása ellenére is meghal. Ilyenkor felmerül a kérdés: nem lenne-e emberségesebb a gyógyíthatatlan betegek szenvedését megrövidíteni? Hiszen mindenki retteg a hosszú szenvedéstől és az eltorzulástól. Az orvosok egy része úgy véli: az a tény, hogy a holland parlament a világon elsőként elfogadott egy törvényt az eutanázia alkalmazásáról, már előrelépést jelent. Persze még rengeteg ezzel kapcsolatos kérdés, felvetés, viták tárgyát képezi. Mindenesetre ha olvasóink közül bárkinek is mondanivalója van az eutanáziával, annak használatával kapcsolatban, ragadjon tollat, és írja meg nekünk. KAMONCZA MÁRTA Prikler László illusztrációs felvétele ÍGY LÁTTAM JERUZSÁLEMET ÉS Utunk a Holt-tenger partjától kanyargós úton vezet a Negcv sivatagon át a zarándokok városába: Jeruzsálembe. Ahol kiszélesedik a völgy, imitt-amott beduin sátrakat láthatunk legelésző kecskékkel, juhokkal, szamarakkal. Ugyan mit legelhetnek, hisz zöld bokrot, füvet alig lehet látni. Az alig pár éve elkészült autóúton kanyargunk tovább. Vezetőnk jelzi, hogy közeledünk Jeruzsálemhez. Intésére lelassul a busz, és csodálatos panoráma tárul elénk. A bal oldalon, a város szélén egy új, modern kórház épült orvosi egyetemmel. A Getsemane kert helyén pár ház és igen öreg olajfák díszelegnek. Lehet, hogy ezek még látták Krisztust az apostolokkal, meg Júdást is, aki elárulta. A város történelmi részét gyalog járjuk be, ám nem saruban, mint hajdanán. Közben arra gondolunk, hogy ezeket a kopott köveket érinthették Jézus lábai is. Az archeológiái múzeumban megnézhettük azoknak az épületeknek a falait, mozaikjait, amelyek akkor és ott a világtörténelmet jelentették. Igen, az Ítélet elhangzott, s a csúfolódó tömeg között elindult a menet a nehéz kereszttel fölfelé a Golgotára. Ellátogattunk a Siralom falához is. Hatalmas tér, magas fal. Csak az alsó öt sor az eredeti, a többit később húzták fölé. Időnk letelt, indulunk az autóbuszhoz. Betlehem felé visz az utunk. Betlehem csak pár kilométerre fekszik Jeruzsálemtől. Lám, milyen közel van, s milyen messze vezetett az az út, amely Betlehemtől — az istállócs kától — a Golgotáig vezetett. Betlehem szép, nagy, modem város. Szinte még meleg a sok új aszfaltozott út, amely keresztülkasul szeli a rohamosan terjeszkedő várost. Minket az istállócska érdekel. Hol is keressük? Fényes nappal van, a csillag nem vezet. De Yoel úr igen. Magasra tartja a pálmaágat, mi pedig követjük. így elérjük azt a kis helyet, amely fölé szép templomot építettek. Bejáratát keskenyre, alacsonyra szűkítették. Le kell hajolni, ha a kíváncsi turista be akar jutni. A bejárat felett látszik a boltív, amely jóval tágasabb ajtóra utal. Állítólag azért alakították át a bejáratot, hogy a jámbor kíváncsi meghajolják a Teremtő akarata előtt. Ám Yoel úr úgy tudja, ez azért történt, hogy ne forduljon elő olyasmi (mint a török hódoltságban), hogy tevével mentek be a templomba. Bent csodálatos kép tárul elénk. Mélyen lent található az a kis téglalap alakú hely, ahol Mária világra szülte kisfiát. Minden keresztény hívő szent helye ez, amit a templom beosztása is jelez. A lassú körmenet megindul, Mária arcképe gazdagon van díszítve ezüsttel, arannyal. Ám a kis jászlat hiába keresem. Lassan kijutunk a levegőre, megvesszük a képeslapokat, aztán indulunk vissza a Holt-tenger partjára. SZABÓ ZOLTÁN A HÉT 3
