A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-16 / 16. szám
INTERJÚ SZERETNÉK SIKERES LENNI Fésületlen beszélgetés GYÓRY ATTILÁVAL Vércsapolás című, nemrégen megjelent könyve ürügyén — Mielőtt az írásról, a könyvedről faggatnálak, hadd kérdezzem meg tőled, mi terelt a hajózás felé? Tudvalévő, "tisztességes" foglalkozásod is van, amely a vízhez, a hajósélethez köt. — Mi irányított a hajózás felé? Elsősorban a romantika, pontosabban az, hogy én valójában romantikus lelkületű ember vagyok... _ ? — Persze az sem mellékes körülmény, hogy apám hajós, gépésztiszt, s az ő elbeszélései és kamaszkori olvasmányaim (elsősorban kalandregények s mindenféle ponyvairodalom) hatással voltak rám, s végül is a hajózásnál "kötöttem ki". Elhatároztam: hajós leszek én is, nagy kalandok hőse. — Tudomásom szerint titkolt vágyad, hogy kapitány legyél... — Harmadik kormányos vagyok, s végül is a hajózási vállalat sorsától függ majd az enyém is, leendő tanulmányaim és feljebbjutásom a "ranglétrán". — Az imént azt kérdeztem, mi terelt GYŐRY ATTILA a hajózásfelé. Rögtön felteszem a másik kérdést, mi ösztönzött az írásra? — Az írás, az irodalom felé nem tereli az embert senki és semmi. Az írás kezdetben ösztönös dolog. Minden ember, aki kedvvel olvas, s ráérez az olvasás ízére, örömére, szeretne a sorok mögé pillantani, kikutatni, hogyan is kell írni. Aztán egyszer csak belevág. Valahogy én is így kezdtem. írtam néhány verset (köztünk szólva igencsak gyengécskék voltak). Dilettáns módon kezd hozzá az ember az íráshoz. Barátaim unszolására aztán felkerestem az Irodalmi Szemlében Balia Kálmánt, aki akkor a Holnap rovatot szerkesztette, és megmutattam neki az írásomat, amely később meg is jelent. így kezdődött írói "pályafutásom", megismerkedtem fiatal pályatársaimmal. Valójában akkor indult Zalaba Zsuzsa, Mórocz Mária, Z. Németh István, és még élt a Kenya néven ismert Pálovics László is, aki azóta tragikus körülmények között meghalt. Így indultunk, jobbára ösztönösen. — Arra is kíváncsi vagyok, saját megítélésed szerint honnan indultál el, és máig hová fejlődtél? Feltételezem, hogy az első novelláid, elbeszéléseid meglehetősen... — Primitívek voltak... — Nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy valószínűleg tanulnod kellett, hogy fejlődni tudj, mert a rátermettség, a tehetség nem mindig elég. — Az írás olyan, akár egy vállalkozás. Belevágsz valamibe és nem látod a végét. Szerintem a kezdet a Megint egy náp, megint egy szám című írásom volt, amely "áthallásból" született, egyszerűen kitört belőlem... Ahol ma tartok, azt a Csak egy parti című elbeszélésem jelzi... Hogyan formálódik az író, kérdezed. Ha az ember megismeri az írás kulisszatitkait, ha rájön bizonyos műhelytitkokra, könnyebben forgatja a tollát. Sokféle stílust megismertem, s a számomra megfelelőeket, a nekem tetszőeket én is alkalmazni próbáltam írás közben. Olyan ez, akár egy főzőcske. Az ember kevergeti az ízeket... ha lehet, művészi szinten. — Megjelent a Vércsapolás című könyved, gondolom ez jelenti az első lépést ahhoz hogy teljesüljön a vágyad mely szerint sikeres és ismert ember szeretnél lenni. Miért van neked erre szükséged? Végigtekintve rajtad, a "szereléseden", feltételezhetően fontosak számodra a külsőségek.. — Az ember a külsőségekkel, például a ruházatával jelez valamit... — Félreértés ne essék, nem kritikának szántam a megjegyzést, csupán megállapítás volt. — Minden ember bizonyos "kultúra" hatása alatt all... — Élete egy szakaszában... — Természetesen. Ruházatommal, megjelenésemmel, egyszóval a "külsőségekkel" bizonyos "kultúra" hatását jelzem, azt, hová tartozom és hogyan gondolkodom. Valóban szeretnék sikeres, népszerű lenni, és mindehhez a pejoratív értelemben vett "szövődmény-szavakat" is nyugodtan mellé lehet gondolni. — Ezek szerint szeretnéd, ha sok pénzed lenne? — Abszurdum, hogy Közép- vagy Kelet-Európábán író meggazdagodjék. Ehhez többmilliós nagyságrendű olvasóközönségre lenne szükség. írás és gazdagság mifelénk nem összetartozó fogalmak. Az embernek kiadják egy könyvét, s a közönség azt hiszi, hogy hülyére kereste magát. Ez nem így van. Az emlegetett "sikert" és "vágyat" illő megmagyarázni, mert az emberek méltán kérdezhetik, hogy ki ez és mit akar? A sikerhez, az ismertséghez két dolog kell: az író és a befogadó, vagyis az olvasó. Én arra vágyom, hogy befogadjanak, hogy megismerje írásaimat a nagyközönség. Az igazi színész — lehet bármilyen elismert is — akkor boldog, ha a színpadon áll, és a közönség tapsol'neki. — Az író hasonló teremtménye a földnek? — Minden szellemi ember vágyik az elismerésre, vagy talán azt is mondhatnám, hogy minden ember, aki szívvel csinálja a munkáját. A színész például helyben lemérheti a siker nagyságát. Az írónál nem ilyen egyszerű a helyzet. Megírja az írást, elviszi a szerkesztőségbe, elfogadják, megjelenik... — S ez a taps? — ... taps még nincsen. A mű "létének" ez a fázisa az írói siker szempontjából teljesen "süket". Olyan ez, mint amikor a színész üres teremben játszik. Akármilyen jót is alakít, a siker elmarad, mert nincs befogadó. — Magad árulod a könyveidet, tehát lehetőséged nyílik találkozni a "közönséggel", főleg a fiatalokkal. Ez is hozzájárul esetleg ahhoz, hogy a "bravózás " felhangozzék? — Azért árulom a könyveimet, mert a könyvterjesztés összeomlott. Persze ebből sem fogok meggazdagodni, sőt, ez nekem ráfizetés. Azért előnye is van, ugyanis lemérhetem, kik is olvassák a könyvemet, tapintható közelségbe kerülök az olvasókkal. Tudom, kinek adtam el a könyvemet. Visszatérve a színészhez és a színházhoz, mint pél-6 A HÉT
