A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-04-02 / 14. szám

SZABADIDŐ Hildegard Kraus Gizella feltűrte a gallérját. Már egész este esett az eső. A gazdasszonyodnak egyáltalán nem akaródzik ebben az időben kint császkálni veled — mondta a Petti névre hallgató fekete-fehér törpe spánielnek, amely már vára­kozással telve ült az ajtó előtt. Az utcák üresek voltak. Legalább nem kell Pettit szíjon vezetni. Elég volt rá szólni: Lábhoz!, és a spaniel egészen a parkig illedelmesen ment, ahol aztán eltűnt a bokrok között. Gizella megállt Henderson régi­ségboltjának kirakata előtt. Petti esti sétái alkalmával mindig csodálattal nézegette a gyönyörű régi bútoro­kat, a kirakott komódot, az antik vázákat és rokokó porcelánfigurá­kat. De ma az üvegtáblák mögött sötét volt. Furcsának tűnt neki, mert olyan érzése volt, hogy a parktól az üzlet egyik sarkában világossá­got látott. Az eső sűrűsödött, és Gizella éppen magához akarta hívini Pettit, amikor észrevette, hogy a kutya ellenkező irányba fut és örömmel ugat. Úgy hangzott, mint amikor jó ismerőst köszönt. Gizella gyorsan tett néhány lé­pést, és csakugyan meglátott egy sötét alakot. Férfi volt és úgy látszott, nagyon siet. A járása ismerősnek tűnt. Petti láthatóan biztos volt a dolgában. Utolérte az alakot, az ugatása örömteli és izgatott volt. De a férfi nem állt meg. Gizella fájdalmas vonítást hallott. Míg odafutott a kutyához, az ismeretlen eltűnt. — Látod — mondta szigorúan —, így jár az a kutya, amelyik ismeretlen emberek után fut. És most gyorsan haza! Még nem is értek Henderson üzletéhez, amikor mindkét ablaká­ban fény jelent meg. De csak egy pillanatig, aztán kettőt villant es ismét sötét lett. Úgy tűnik, ma mindketten réme­ket látunk —, mondta Gizella, karjába vette a sántító Pettit, és csak akkor lélegzett fel, amikor szerencsésen hazaértek. Otthon nem hagyta nyugodni a dolog. Vagy Petti tévedhetetlen szimata mégis tévedett volna? És azok a fények Hendersonéknál? Végül feltárcsázta a rendőrség számát, és mindent elmondott. Egy óra múlva két nyomozó csengetett az ajtón. Henderson régiségboltjában rablás történt. A tettes, akit minden bizonnyal a pénz és az értékes tárgyak vonzottak, meglepte a tulajdonos. A rabló az idős férfit ellökte, és halálosan megsebesítette. Az öreg úr az álló lámpa kapcsolóján tartotta az ujját, és bizonyára a fénnyel akart valakit figyelmeztetni. Most pedig, kérjük, mondja el pontosan, hogy mit látott? Figyelmesen hallgatták, majd megkérték, hogy másnap menjen el a rendőrségre. — A kutyát is hozza magával —, figyelmeztették. A következő napon egyenesen a rendőrség főnökéhez, Bitter fel­ügyelőhöz vezették. Az barátságo­san köszöntötte, de a figyelme elsősorban a kutyának szólt. Kivett a papírból egy virslit, és a kutyának kínálta. Gizellának nevet­nie kellett, amikor látta, hogyan csóválja a farkát Petti, de el sem mozdult a helyéről, csak kérdőn felé pmeli tekintetét. — így semmit sem ér el, felügyelő úr — mondta. — Idegenektől csak akkor fogad el valamit, ha megen­gedem. Vedd el, Pettil Lehet! Petti elvette a felkínált csemegét, de azonnal vissza is ment úrnője lábához. A felügyelő leült. — Ez a kis próba bebizonyította, hogy az az ember, akit tegnap este Petti olyan viharosan üdvözölt, jó ismerősük kell, hogy legyen. Kérem, adja meg az ismerősei jegyzékét. Gizella eleget tett a kérésnek, de mikor Pettivel elhagyták a rendőr­ség épületét, azt gondolta magá­ban, hogy úgy sem lesz belőle semmi. A régiségboltba történt rablást homály fedte. Néhány héttel később Gizella elhatározta, hogy elnéz a város végén levő kertjébe. Verőfónyes vasárnapi délután volt, így azonnal az ágyások kapálásához kezdett. Petti izgatottan szaladgált a kerítés mellett, a különböző szagokat fi­gyelve, amelyek eltértek a városi­aktól. Gizella észrevette, hogy a házikó tetején elmozdultak a cserepek és hogy sürgősen rendbe kell hozni, nehogy beázzon. Elhatározta, hogy elmegy Pielko úrhoz, aki a közelben lakott. Petti amint észrevette hová mennek, teljesen magán kívül volt. Pielko úrnál vannak ugyanis a legérdekesebb dolgok, mint a nyu­lacskák, halacskák a medencében, és egyáltalán oda jár a legszíve­sebben. Mikor betértek az útra, ahonnan már látni lehetett a zölddel benőtt házat, Pielko úr éppen jött ki az ajtón. Bajuszos arca felderült, ami­kor meglátta a közeledőket. Gyor­san eléjük sietett. Abban a pillanatban Petti megállt, és elkezdett morogni. Kivicsorította a fogát, és elbújt az úrnője mögé. — Mi történt vele, Feige asz­­szony? — Ezt sohasem csinálta. — Én sem tudom, mi szállt belé? — No, Petti, viselkedj rendesen. De semmi sem segített. így Gizella inkább gyorsan megbeszél­te Pielko úrral a tető javításának időpontját. Csak később, amikor már a kertajtót zárta be, jött rá a dologra. Fogta a házikóban a táskáját. Pettit szíjon vezetve még éppen elérte a városba induló autóbuszt. Nem tudom, felügyelő úr, hogy Pielko úr-e a gyilkos, akit keresnek, de biztosan o az a férfi, aki után Petti szaladt. Végül Pettiről még az újságok is írtak. Fordította: Sz. Manczal Erzsébet JÚLIUS POLÁK ILLUSZTRÁCIÓJA 20 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom